Négy év után ismét az első helyen végzett az IVECO a Dakar-ralin a Petronas De Rooy IVECO csapat közreműködésével. A több mint 900 lóerős, csőrös IVECO Powerstar versenykamiont Gerard De Rooy vezette győzelemre.
Hirdetés:

Idén 38. alkalommal rendezték meg a Dakar-ralit, ismét Dél-Amerikában. A mezőny január 3-án rajtolt el Argentína fővárosából, Buenos Airesből, majd Bolívia érintésével január 16-án érkezett meg a célba, az argentíniai Rosario városába. Az útvonal ismét jelentős kihívás elé állította a csapatokat, a hőmérséklet, a talaj jellege, a tengerszint feletti magasságok és a terepakadályok ezúttal is igen változatos, olykor szélsőséges körülményeket teremtettek. Ráadásul a kilencezer kilométeres, 13 szakaszból álló táv felét gyorsasági, vagyis az időmérésbe beleszámító útvonalak tették ki. Maga a mezőny is rendkívül népes volt. A nevezők számát tekintve új rekord született, hiszen összesen 354 jármű állt rajthoz, 55 kamion, 110 személyautó, 143 motorkerékpár és 46 quad, az ezekkel induló 556 versenyző pedig 60 országot képviselt. A verseny szorosságát pedig jól mutatja, hogy a kamionok kategóriájában az első tíz helyezett között öt márkanév is szerepel.

 -

Íme, a sivatag egyik leggyorsabb versenyhajója

 

A nagy csapat
A Petronas De Rooy IVECO csapat az IVECO hivatalos támogatásával két IVECO Powerstar és két IVECO Trakker versenykamionnal sorakozott fel a rajthoz. A csapatfőnök, a 2012-es Dakar-győztes Gerard De Rooy saját maga vezette az egyik csőrös Powerstart, mellette a tapasztalt navigátor, Moi Torralardona és a kiváló szerelő, Darek Rodewald foglalt helyet. Ez az egység végül több mint egy óra előnnyel megnyerte az idei Dakar-ralit. A második csőrös IVECO kamiont a csapat egyik új tagja, a cseh Aleš Loprais irányította, aki egyébként a hatszoros Dakar-győztes Karel Loprais unokaöccse. Őt Marco Alcayna Ferran segítette a navigálásban és Bernardus der Kinderen a szerelésben, sajnos csak az ötödik szakaszig, amelyen műszaki hiba miatt kiestek a versenyből. A csapat másik új pilótája, a raliversenyzői múlttal rendelkező Anton van Genugten az alkatrészeket szállító IVECO Trakkert vezette, Anton van Limpt navigátor és Peter van Eerd szerelő társaságában. Ez az egység az ötödik helyen ért célba Rosarióban. A második Trakker volánját pedig az egyik legtapasztaltabb Dakar-pilóta, Josep Vila Roca forgatta Xavi Roqeta Colome profi navigator és Marc Torres Sala szerelő támogatásával. Ők az előkelő tizedik helyet szerezték meg az összesítésben.

 -

A győzelem mámoros pillanatában Gerard de Rooy pilóta (a képen jobb oldalon), Moi Torralardona navigátor (a képen bal oldalon) és Darek Rodewald szerelő (a képen középen)

Az IVECO ezenkívül egy új, helyi csapatot is támogatott. A La Gloriosa De Rooy IVECO nevű társulatot a híres argentín ralipilóta, Federico Vilagra alapította, aki szintén egy IVECO Powerstarral állt rajthoz. A tehetséges versenyző most először indult kamionnal a Dakaron, és máris a dobogó harmadik fokára állhatott fel csapattársaival, Jorge Perez Companc tapasztalt dakaros navigátorral és Memi Andres szerelővel együtt. Nagyszerű versenyzését több millió helyi rajongója kísérte figyelemmel.
A két csapatot húsz szerelő mellett az IVECO hét szervizjárműve kísérte és szolgálta ki a kéthetes terepversenyen, egy Trakker 4×4, négy Trakker 6×6, egy Trakker 8×8 és egy hét tonna össztömegű Daily furgon.  

 -

A mezőny tengerszint feletti 4600 méteres magasságba is feljutott

 

Megbízható alapokon
Az IVECO által támogatott csapatok tehát tapasztalt és kiváló pilótákból, navigátorokból, illetve szerelőkből álltak össze, a siker másik fontos összetevője azonban maguk a járművek. A három Powerstart és a két Trakkert kifejezetten versenyzésre építette az IVECO, azonban a szériagyártású típusok részegységein alapulva. A Powerstarok eredetileg hálóhelyes fülkéje és a Trakkerek nappali fülkéje a márka spanyolországi gyárában készültek. Hajtásukról pedig soros, hathengeres, 13 literes, Euro 6-os IVECO Cursor 13 motorok gondoskodtak, amelyeket az FPT Industrial készített fel a versenyre a svájci Arbon városában működő kutatási és fejlesztési központjában. Legnagyobb teljesítményüket több mint 900 lóerőre növelték, az erőforrásokhoz pedig nyolcfokozatú ZF kézi sebességváltót csatoltak. A kis fordulatszámon is gyors gázreakciót és nagy nyomatékot nyújtó motorok alkatrészei egyébként 70 százalékban megegyeznek a sorozatgyártású teherautókba kerülő Euro 6-os változatokéval, a többit pedig gondosan válogatták össze az FPT ipari és hajómotorjainak alkatrészei közül. A versenykamionok kiválóan vizsgáztak az extrém időjárási és terepviszonyok között, igazolva a sorozatgyártású Trakkerek, illetve IVECO Cursor 13 motorok erejét, robusztusságát, megbízhatóságát és sokoldalúságát.

 -

A képen jól megfigyeletők az egyik IVECO versenykamion első futóművének különleges megoldásai

 

Viszontagságok sora
Az idei Dakar-rali nem indult túl szerencsésen. Már a prológon súlyos baleset történt, amelyben tízen megsérültek. Majd a heves esőzések és viharok miatt a szervezőknek törölniük kellett az első nap időmérő szakaszait, ugyanis a helikopterek az időjárási viszontagságok miatt nem tudták megközelíteni a helyszínt. A következő napokat is megnehezítették az esőzések, egyes szakaszokat törölni kellett az elárasztott utak miat. Ám az IVECO kamionok kiválóan helytálltak, és rendre az élvonalban, az első tíz között értek célba. A negyedik napon már nem befolyásolták az időjárási körülmények a versenyt, Gerard de Rooy pedig megszerezte idei első szakaszgyőzelmét. Másnap Bolívia határán átkelve tengerszint feletti 4600 méteres magasságba mászott fel a mezőny, ami alaposan próbára tett gépet és embert egyaránt. Federico Villagra gondoskodott arról, hogy a nap végén ismét dobogós helyet szerezzen az IVECO márka, az összesítésben pedig az élre kerüljön. A hatodik nap igen veszélyes és nehéz, számos borulást, törést, illetve kigyulladást eredményező terepein száguldozva Gerard de Rooy másodikként végzett. Következő nap Federico Villagra és Anton van Genugten végig az első két helyen autóztak, ám a cél előtt néhány kilométerrel Villagra defektet kapott, Genugten pedig az IVECO példás csapatszellemét erősítve megállt segíteni. Így ezen a szakaszon nem szerzett dobogós helyet az olasz márka, ám sportszerűségből jelesre vizsgázott.

 -

Az első napokat heves esőzések, viharok és áradások nehezítették meg

Majd következett a pihenőnap, amikor a csapatok újból csúcsformába hozhatták járműveiket és saját magukat. Az IVECO ekkor a második helyen állt az összesített rangsorban, és az 55 kamionból 51 még versenyben volt. A nyolcadik szakaszon a mezőny megérkezett a homokdűnék világába, a nap pedig Gerard de Rooy győzelmével zárult. Következő napon a szervezők ismét töröltek egy szakaszt, ám ezúttal az ötven Celsius-fokot meghaladó hőség miatt. A holland pilótát azonban ez sem akadályozta meg abban, hogy ismét a legjobb időt fussa, megerősítve az IVECO vezető pozícióját a versenyben. A tizedik szakasz szintén óriási homokdűnéken át vezetett, ám Gerard de Rooy csapatával ezúttal is bravúrosan autózott, tovább növelve fölényét. A homokhegyek sok egységen kifogtak, nem úgy az IVECO versenygépkeken. A következő nehéz napon a holland pilóta jelentős előnyének tudatában inkább a biztonságra helyezte a hangsúlyt, így néhány perccel a kamazos Mardeev mögött ért célba, ám így is több mint egy órával vezette a versenyt. Az utolsó előtti napon Federico Villagra futott be a célba másodikként, újabb dobogós eredménnyel gazdagítva az IVECO márkát, de Rooy ezúttal az ötödik helyen végzett. Ám az összesítésben továbbra is az első helyről vághatott neki az utolsó, 180 kilométeres gyorsaságinak. Ezt ugyan nem nyerte meg, hiszen feleslegesen már nem kockáztatott, ám a 2016-os Dakar-ralit igen, méghozzá több mint egy óra fölénnyel.

 -

Az IVECO versenykamionokat az özönvíz sem tartóztathatja fel

Így a legendás Dakar-versenyző, Jan de Rooy fia megszerezte élete második Dakar-győzelmét, az IVECO pedig megtörte a Kamazok évek óta tartó hegemóniáját.

A 2016-os Dakar-rali első tíz kamionos egysége
HelyezésPilótaKamionIdőeredmény
1.Gerard De RooyIVECO Powerstar44:42:03
2.Airat MaardevKAMAZ 432645:52:30
3.Federico VillagraIVECO Powerstar46:22:58
4.Hans StaceyMAN TGA47:05:04
5.Anton Van GenugtenIVECO Trakker47:13:02
6.Pascal Da BaarRenault Trucks K 52047:46:10
7.Eduard NikolaevKAMAZ 432648:21:26
8.Jaroslav ValtrTatra Phoenix48:36:33
9.Pieter VersluisMAN TGS48:39:55
10.Pep Vila RocaIVECO Trakker49:37:07