Harmincöt évvel ezelőtt debütált az első Bigfoot, amelyet azóta több mint egy tucat másik Ford követett. Idén megjelent az eredeti gyártó első ugrató, autókat eltaposó Chevrolet terepjárója.
Hirdetés:

Eredetileg egy terepjáró alkatrészeket forgalmazó bolt számára készült reklámként az alaposan megemelt alvázú jármű, amely a Bigfoot nevet kapta a keresztségben. Versenyüzemanyag hajtotta 640 köbincses motorját, és összesen 18 különböző felni és abroncs kombinációt kipróbáltak, mire a másfél méter magas Firestone abroncsoknál kikötöttek. A hátsókerék-kormányzás is már az első járműtől kezdve része a programnak, igaz csak 1979-ben építették azt be. Az első kerekekkel ellentétes irányba mozduló hátsó kerekek a gépek méreteit meghazudtoló mozgékonysággal ruházzák fel a Bigfootokat, míg az elsőkkel azonos irányba fordítva kutyázva haladhatnak a nem éppen apró összkerekesek. Így született meg egy új járműkategória, a Monster Truck. A szegmensalapító Bigfoot cég termékeinek jellemzője, hogy az egyes járművek alváza az évek során keveset változott, ám a karosszériát, a felfüggesztést vagy a kerekeket néha lecserélik, modernizálják.
A Bigfoot megalkotója, Bob Chandler, egyszer viccből lefilmezte, amint egy mezőn két roncsautón áthajt vele. Később ezt a felvételt látta meg egy rendezvényszervező, aki rögtön felvette egy autóverseny betétprogramjának a rombolást. Így született meg egy önálló sport, amelyben ezek a monstrumok részben hagyományos versenyzéssel, részben különböző látványos mutatványokkal pontokat gyűjtve küzdenek a bajnoki címért.

 -

A Bigfootok születését 1983 és 2007 között a Ford hivatalosan is szponzorálta, ennek keretében született a képen látható Bigfoot #5 is. A három méter magas abroncsokon guruló, 12,7 tonna tömegű jármű kiállítási tárgy a Bigfoot 4×4 központjában, St. Louis-ban

A legújabb Bigfoot különlegessége, hogy a márka történetében elsőként kapott Chevrolet felépítményt és erőforrást. A 2010-es Silverado karosszéria alá egy 540 köbincses benzinmotort és egy kétfokozatú Powerglide automatikus váltót szereltek. Szokás szerint nem közöltek teljesítményadatokat, ám a 8,8 literes V8-as leggyengébb kivitele is 480 lóerőt és több, mint 780 newtonmétert teljesít. Azonban a Bigfootba valószínűleg az egység valamelyik versenyváltozatát építették, márpedig ezek bőven 600 lóerő fölött teljesítenek.

 -

A Silveradót mintázó Bigfoot az idei MLB All-Star meccsre készült, hiszen mind a Chevrolet, mind a Firestone szponzora a baseballbajnokságnak. A gumigyártó jelenti a közös pontot a Bigfoot és a csokornyakkendős autógyártó között is, így jött össze három amerikai ikon: a baseball, a Bigfoot és a Chevrolet

Előző cikkKeményfejűek
Következő cikkKétanyájú ikrek
A járművek iránti vonzalmam kezdete az első szavaim előttre datálódik, krónikussága és mélysége leírhatatlan. Az elmúlt évtizedek alatt azonban radikalizálódtam: lelkesedésem a maximálisan funkcionális haszonjárművek és a teljesen érzelmi alapú kétkerekűek felé tolódott el.