Láttad már, hogy készülnek a járművek? Van öt perced? Ha az első kérdésre nem, a másodikra viszont igen a válaszod, akkor most figyelj! A KIA szlovákiai gyára szupertitkos, nem készülhet benne, sem fotó, sem videó. Mi viszont szereztünk felvételeket!
Ugyan nem haszonjárművekről lesz szó a következő néhány percben, ugyanakkor mégiscsak érdekes lesz, hiszen egy haszongépjármű-gyár alapvető működése nagyon hasonló. A KIA zsolnai üzeme az újabbak és modernebbek közül való, ráadásul annyira a vállalatcsoport saját ökoszisztémájára épül, hogy az acél mellett még az ipari robotok is saját gyártmányúak.
Kattints a képre, és töltsd ki a felmérésünket, az első száz kitöltőnek ajándékot küldünk!

Bus Euro Test 2026 Veszprém: Melyik a legjobb helyközi busz?
Első alkalommal adott otthont Magyarország a buszos szakma legrangosabb díjáról döntő tesztnek, a Bus Euro Test rendezvénynek. Ráadásul a tét a szokásosnál is jelentősebb, hiszen a győztes idén elsőként egy helyközi autóbuszért kaphatja meg a hőn áhított trófeát.
Ikarus 80e és 120e teszt: Buszvágyódás
Már 1893-ban is tudták, milyen fontos a mentális egészség, ha fellapozod A Pallas nagy lexikona harmadik kötetét, meg is találod az ép elme egyik legnagyobb ellenségének definícióját:
Vállalkozói pályázat: Fél évre tiéd lehet egy Isuzu D-Max
Különleges kezdeményezéssel rukkolt elő az Isuzu hazánkban. Célja, hogy bemutassa a hazai vállalkozók mindennapjait, valamint azt, miként segítheti a hatékony munkavégzést egy pickup.
Két fronton támadnak egyszerre
Vadonatúj dízel- és gázmotorral, valamint teljesen megújított elektromos teherautókkal készül a következő évre a Volvo Trucks. Tarts velünk, hogy gyorsan megízleljük a belső égésű platform nyalánkságait és kipróbáljuk az új villanyos szerelvényeket.
Interjú Koós Adrienn-nel, a Budapesti Tea Séták megálmodójával: Időutazás Budapesten egy csésze teával
Hogyan ismerkedhetünk meg Budapest történelmével egy csésze tea mellett? Milyen legendákat és kulturális érdekességeket tartogatnak nekünk a város ikonikus teaházai, kávézói és cukrászdái, ha nem csupán fogyasztó vendégként térünk be oda? A Budapesti Tea Séták megálmodójával, a DAF kötelékeiből ismert Koós Adrienn-nel beszélgettünk a Budapesti Tea Séták megalapításához vezető útról, kihívásokról és Budapest múltjának fontosságáról.
DAF Emerald vontató átadása: Szerencsehozó drágakő
Amikor egy gyártó limitált szériás vontatót készít, azt általában komoly figyelem övezi a haszonjármű-üzemeltetők körében. Egyfajta presztízs birtokolni egy ilyen járművet, főleg egy olyan kis piacon, mint a magyar, ahová többnyire egy-egy darab érkezik csak.













