Több száz kék csuklós busz kezdi meg a munkát a következő években Budapesten, sok millió utazást kényelmesebbé téve. A másik újdonság csupán egyetlen egy járművet és pár ezer embert érint, mégis ugyanennyi vagy még több érdekességgel szolgál!
Két érdekes nóvummal is szolgált a BKK a nyár folyamán. Az egyikkel már többen találkozhattak az utakon, a másik a mai napon debütált. A kék szín mellett a csillagos embléma is összeköti ezeket.
Mercedes-Benz Citaro G
Régi ismerős a hazai utakon a Mercedes-Benz Citaro, két generációjának számolatlan példánya dolgozik a fővárosi viszonylatokon is. Ám a 2024-es nagy típusfrissítést követően csak most álltak szolgálatba az első olyan új példányok, amelyek már az aktuális közlekedésbiztonsági és kiberbiztonsági előírásokat is teljesítik.

Ezúttal dízelmotoros csuklósok szegődtek el a BKK egyik szolgáltatója, az ArrivaBus flottájába. Az új Mercedes-Benz Citaro G modellek esetében enyhe hibrid rendszer segíti a tüzelőanyag-megtakarítást, ugyanis a lassításkor, fékezéskor visszanyert energiát szuperkondenzátorokban tárolják. Ezt az áramot a fedélzeti fogyasztók táplálására használják, ezzel tehermentesítik a motort gyorsításkor.
Az első 25 példány már nyár közepe óta látható is a várost átszelő gigavonalakon, a 20 kilométernél is hosszabb 8E és a harmincat alulról súroló 133E viszonylatokon. Azonban ez még csak a kezdet, ugyanis az Arriva a következő két évben összesen 150 új ilyen buszt állít majd forgalomba.
Mercedes-Benz Reform-S City Max
A 274-es busz egy kísérleti projekt a Cinkota HÉV-állomás közelében fekvő Csobaj-bánya városrészben. Körülbelül húsz évvel ezelőtt „csupán” három lakópark volt ezen a területen, és a felmérések szerint a helyiek köszönték, de nem kértek buszt az utcáikba. Azóta két újabb lakóparkkal bővült a környék, valamint a kerület feltornászta magát a legnagyobb arányban autót használók közé. Szerencsére ezt ők sem tekintik pozitívumnak, ezért is vesznek részt az olyan kezdeményezésekben, mint a Csobajbusz néven illetett projekt. Az európai uniós és állami források felhasználásával megvalósított kísérletben egy igényvezérelt útvonalú járatot hoztak létre, amely a korábbi telebuszok továbbgondolása. A telebuszokhoz hasonlóan telefonon vagy az interneten jelezhetik az utasok, ha igénybe kívánják venni – ám a rugalmasságot itt az útvonaltervezés jelenti. Az előre leadott fel- és leszállási pontok alapján egy háttérrendszer tervezi meg az aktuálisan bejárandó útvonalat. Ennek kulcsa, hogy nem fix megállókat alakítottak ki, hanem a le- és felszállásra kijelölt kereszteződéseket.
Nem is csoda, hogy egy aprócska minibuszt választottak a feladatra, hiszen magabiztosan kell mozogni a szűk utcákban. Itt már egy midibusz is a parkoló autók oldalát súrolná egy-egy fordulónál – vagy az alját karcolná az aszfalton szendergő méretes fekvőrendőrökön. A szemfülesek pedig már azt is kiszúrhatták, hogy a BKV által bérelt jármű bizony nem más, mint a Mercedes-Benz Reform-S City Max, amely első magyar indulóként a legutóbbi Minibus Euro Test megmérettetésen is részt vett. A debreceni buszról forgatott tesztünket az alábbi videóban te is megnézheted:
Ma reggel el is indult éles üzemben a 274-es busz, ám sajnos csak jövő januárig tart a hároméves projekt finanszírozása. Ez azt jelenti, hogy addig kell a helyieknek megmutatni, hogy használják a járatot, szeretnék a jövőben is használni azt. Remélem, hogy kedvező fogadtatásra talál majd a kezdeményezés, mert csak Budapesten nagyságrendileg féltucatnyi hasonlóan ritkásan lakott területen jelenthetne megoldást. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy mennyi további városban hasznosíthatnák az itt szerzett tapasztalatokat!

Scania Múzeum, Södertälje: Érdekességek gazdag gyűjteménye
Ha szereted a történelmet, a teherautókat és a technikai érdekességeket, ez a Rolling Tons epizód neked szól! Fedezd fel velünk a svéd járműipar egy ikonikus gyártóját, és utazz velünk a södertaljei Scania Múzeumba!

Knorr-Bremse ESB REMAN: Akár még a vezérlőegységek is felújíthatók!
Európa-szerte költséghatékony és gyors javítást kínál immár az elektronikus vezérlőegységek esetében is a Knorr-Bremse legújabb szolgáltatása. Ez fenntartható megoldással segíti a haszongépjárművek, mezőgazdasági gépek és munkagépek meghibásodott elektronikus egységeinek felújítását.

2025-ös forgalomba helyezési adatok: Mi történt a haszonjárműpiacon tavaly?
Alaposan átrágtuk a 2025-ben Magyarországon újonnan forgalomba helyezett haszonjárművek adatait, hogy összefoglalhassuk neked a legfontosabb tanulságokat.

IVECO buszokat választott a LEGO
Nyíregyházán 15 darab IVECO CROSSWAY autóbusz kétezer alkalmazott munkába járását segíti. Biztosan csak a megnövekedett légellenállás miatt hagyták ki a ziccert, hogy bütyköket rakjanak a hasábforma tetejére.

Minden, amit a spanyol buszgyártásról tudni akartál
Ne csak a hasadat süttesd a spanyol tengerparton, a helyi kultúra és ételek megízlelése mellett tessék picit tájékozódni a helyi buszpiacról! Hiszen az valamelyest minden ország gazdaságának fokmérője is egyben. Ezért a legutóbbi madridi FIAA kiállítás apropóján együtt végigjárjuk a spanyol buszos szakmát, a helyi szereplőket.

Ikarus 630 Cabrio: Még a nagyapám is utazott vele Kubában!
Ismerd meg a világ egyetlen működő Ikarus 630 kabrióbuszát! Videónkban bemutatunk egy különleges magyar járművet, ami még ma is forgalomban van.













