Rég látott akkora fejlődést az autóipar, mint az utóbbi esztendőkben, hiszen szó szerint egymást érik az elektromos rekordok, immár a megawattos töltés is közelebb került a mindennapokhoz.
Az MAN néhány hónappal ezelőtt büszkén adta hírül, hogy sikerült átlépnie a 700 kilowattos és ezer amperes töltési teljesítményt, valamint áramerősséget. Ezzel az elektromos nyerges vontatójának akkumulátorait alig fél óra alatt sikerült tízről nyolcvan százalékosra töltenie. Vagyis a járművezetők számára kötelező pihenőidő alatt, a legnagyobb, 534 kilowattórás akkumulátorcsomaggal felvértezett villanyoroszlán 3-400 kilométeres hatótávolságra elegendő energiát tud magába szívni. Alig hajthattuk néhányszor álomra gondterhelt buksinkat, a Mercedes-Benz máris bejelentette, hogy elsőként sikerült átlépniük az akkumulátorok töltésének jelenlegi hangsebességét, és ezer kilowattal kínálták meg az eActros 600 egyik prototípusát. Így az egy „levegővel” ötszáz kilométeres hatótávolságra képes, 2024 év végén gyártásba kerülő csillagos villanyteherautó számára naponta ezer kilométeres távolságok sem jelentenek valódi kihívást. Habár mindkettő eredmény lenyűgöző, messze nem aknázták még ki az új megawattos töltőkben (MCS) rejlő lehetőségeket. Ezek ugyanis szabvány szerint 3,75 megawattal, valamint 3000 amperes áramerősséggel is megbirkóznak!
Parkolói Portrék 2. rész: Miért ülnek vissza újra és újra a kamionba?
Gépkocsivezetők és családjaik társaságában forgattuk a Parkolói portrék második epizódját a békéscsabai kamionostalálkozón. A sofőröké nehéz hivatás, mégis vannak, akik gyerekkoruk óta erre vágynak.
Mercedes-Benz VLE hazai premier: Villanyizmoktól dagadó nehézfiú
Mindig különleges a statikus bemutatók hangulata. Ott áll előtted a jármű, megtapogathatod, kinyithatod, de ki nem próbálhatod. A Mercedes-Benz VLE ráadásul még erre is rá tudott tenni egy lapáttal a magyarországi bemutatóján.
Magyar ügyfélnél bizonyítanak a Knorr-Bremse EconX féknyergek: A fékrendszer új élete
Ha egyetlen olyan részét kellene kiemelnünk egy járműnek, amin nem szabad spórolni, akkor az biztosan a fékrendszer. A Knorr-Bremse gyári felújított alkatrészei viszont pontosan azt tudják, mint új korukban, csak épp jóval kedvezőbb áron.
KGM Musso Grand teszt: Komfortos gép munkakerüléshez
Bár ezzel az új emblémával az orrán most először találkoztunk a típussal, szerkesztőségünkben többször vendégeskedett már a Musso Grand valamelyik példánya az elmúlt évtizedben. A KGM Musso Grand kényelme, csendes utastere, finom futáskultúrája most is tátott szájú csodálatot váltott ki mindenkiből, aki beleült.
IBE Intermobility Future Ways 2026: Bus of the Year 2027 díjátadóval erősít az IBE 2026
November 24–26. között ismét megrendezik az IBE Intermobility Future Ways szakkiállítást és konferenciát Riminiben. Ráadásul ezzel együtt idén először Olaszország ad otthont a Bus of the Year díjátadónak.
Magyarországon mérték össze tudásukat a helyközi buszok
Június első hetében igazán különleges buszos szakmai rendezvénynek adott otthont hazánk, egészen pontosan a közép-dunántúli régió. Az International Bus & Coach of the Year zsűri több szempontól is első rendezvényén öt napon át a helyközi autóbuszokra fókuszált közel száz ember.


















