Hirdetés:

Számos újdonságot prezentált az elmúlt hónapokban a ZF. Míg a haszonjárműves részlegük mindenekelőtt az elektromos mobilitás terén jeleskedett, a vállalat a mesterséges intelligencia alkalmazásában is jelentős előrelépésről számolhatott be.

Újonnan kifejlesztett technika a nehézkategóriájú, akár 44 tonna össztömegű járművek és szerelvények integrált és modulrendszerű központi elektromos hajtása. A CeTrax 2 két nagy teljesítményű, olajhűtésű elektromos motorból, két 800 voltos, beépített szilícium-karbid (SiC) alapú inverterből és egy háromfokozatú sebességváltóból épül fel. A közös házba foglalt konstrukció lehetővé teszi a ZF ügyfelei számára az azonos járműplatformra épülő, hagyományos és elektromos hajtású modellek tervezését, vagy akár a már meglévő platformok gyors és egyszerű villamosítását. Szintén meggyőző az újdonság 360 kilowatt folyamatosan levehető teljesítménye és 24 700 newtonméter maximális forgatónyomatéka. További erényei a fejlett, hajtűtekercselésű villanymotorok, valamint az SiC-inverterekkel kínált akár 96 százalékos hatásfoka – mégpedig mindössze 385 kilogramm tömeg mellett. Az integrált háromfokozatú sebességváltót intelligens elektronika és elektromos aktuátorok működtetik.

Már 2023-ra várhatók a CeTrax 2 első nagysorozatú alkalmazásai

Hosszú távon fenntartható üzemű, elektromos hajtástechnikákról született megállapodás a ZF és a Freudenberg e-Power Systems között, amelynek keretében üzemanyagcellás hajtások kínálhatnak megoldást a haszonjárművek villamosítására. A Freudenberg alkalmazásspecifikus, jól skálázható teljesítményszintek jellemezte, modulrendszerű üzemanyagcella- és akkumulátoregységeit hozza az együttműködésbe. A ZF pedig az akár 360 kilowatt folyamatos teljesítményű, komplett elektromos hajtásláncát biztosítja, a szükséges inverterekkel, átalakítókkal, kompresszorokkal és energiamenedzsment-szoftverekkel együtt. Műszaki alapként a fent ismertetett CeTrax 2 központi elektromos haszonjármű-hajtásrendszer szolgál. A közös projekt jelenleg kísérleti szakaszában jár, az első tesztjármű 2023-ra várható.

Integrált elektromos motorjának köszönhetően a hajtásláncról immár teljes egészében leválasztva, hidraulikaszivattyú és -folyadék nélkül segíti a haszonjárművek villamosítását az új elektromos szervokormány (EPS). A 24 és 48 voltos kivitelben is kapható technika egészen 8000 newtonméter forgatónyomatékig is alkalmazható, így a közép- és nehézkategóriájú teherautók, illetve a városi és távolsági autóbuszok széles skáláján kínálhatja csendes és optimális visszajelzést nyújtó működését. A rendszer a teljesen elektronikus vezérlésre (steer-by-wire) is készen áll, redundáns architektúrájával pedig egészen az 5. szintig támogatja a jövőbeni automatizált vezetést.

Aktív kormányberendezésként a ZF EPS fejlett vezetéstámogató rendszerekkel is integrálható

A ZF új ProAI nagy teljesítményű számítógépe egy közös áramköri alaplapra csatlakoztatott több önálló teljesítménykártyával egyetlen szabályzóegységben kombinálhatja, illetve dolgozhatja fel a különböző funkcionális területek feladatait – így például a vezetéstámogató rendszereket, a futóműszabályozást és az infotainment-berendezést is kiszolgálhatja. Az egyes kártyák más-más gyártó mikroprocesszoraival és többféle operációs rendszerrel – például QNX a vezetéstámogató rendszerek vagy Android Auto az infotainment funkciók számára – is kialakíthatók, és interfészeken keresztül állnak egymással hálózati kapcsolatban. A legösszetettebb feladatokra (például az automatizált vezetés ötödik szintje) a ZF az előző csúcsverzióhoz képest ötven százalékkal, 1,5 billiárd művelet/másodpercre (1500 TOPS) növelte a teljes számítási teljesítményt. A ZF ProAI új verzióját ugyanakkor kiemelkedő, 5 TOPS/watt energiahatékonyság is jellemzi, mégpedig meglehetősen kompakt, 30×15×5 centiméteres házméret mellett. A ZF ProAI teljes egészében sorozatgyártásra érett, a megrendelések már 14 millió darabnál járnak, a kiszállítások pedig a tervek szerint 2024-ben indulhatnak.

A ZF ProAI modulrendszerű és rugalmas, több funkcióterületet lefedő megoldásként egyedileg az ügyfelek igényeire szabható

Új generációs transzferjárművét (shuttle) is bemutatta a ZF, amely a SAE skálája szerinti 4. szintű automatizált vezetésre is alkalmas. A ZF rendszerének központi eleme a fent említett ProAI, amelyen a Virtual Driver szoftvercsomag fut. Egyik fő komponense a Safety Path, amely a biztonsági szempontokat felügyeli, míg a Performance Path még bonyolult menethelyzetekben is gondoskodik a jármű zavartalan vezetéséről. A ZF a négyes szintű önvezető járművek fejlesztéséről és amerikai ügyfélprojektjeiről állapodott meg az egyesült államokbeli Beep mobilitási szolgáltatóval, több ezer darabos tervezett volumennel. Az új modell lidar-, radar-, kamera- és zajérzékelő-alapú szenzortechnikája gondoskodik a környezet pontos felismeréséről. További fejlett főegység a közlekedési infrastruktúrával és a felhővel folytatott kommunikációt biztosító ZF ProConnect hálózati platform, valamint az említett ZF ProAI nagy teljesítményű számítógép. Az információtömeget végül a Virtual Driver dolgozza fel, amely már a kormánykereket és a fékpedált is feleslegessé teszi, és mesterséges intelligenciát használ a biztonságos vezetési stratégiák kialakításához. Az 50 és 100 kilowattóra közötti kapacitású akkumulátorral választható új generációs iránytaxi akár 130 kilométert is megtehet tisztán elektromos üzemben, kezdetben 40, később akár 80 kilométer/óra maximális sebességgel. Az ügyféligények szerint kialakítható utastér 15 ülőhellyel összesen 22 főt fogadhat és automatikus kerekesszékrámpát is kínál. Négykerék-kormányzás és térdeplő funkció segít a megállókban minimálisra csökkenteni a járda távolságát.

Új flottakezelő platformot is bemutatott a ZF – a SCALAR valós idejű, mesterségesintelligencia-alapú automatizált döntéshozatalt és flottaoptimalizálást tesz lehetővé. Teljes egészében automatizált és valós idejű tervezési, útválasztási, ütemezési és diszpécser-megoldásokat nyújt. A nyílt, modulrendszerű platform egyedi járműadatokkal, a legmodernebb gépi tanulással és MI-alapú algoritmusokkal dolgozik, mind a homogén, mind a vegyes flották számára lehetővé téve az áru- és utasmozgások valós idejű koordinációját. Mindez nagyban segíti a flottaüzemeltetőket, például szállítmányozókat, közlekedési vállalatokat, önkormányzatokat, hogy a legfejlettebb mobilitási (MaaS) és szállítási szolgáltatások (TaaS) szintjére léphessenek. A SCALAR fontos eleme a kezelt járművek üzemeltetését és kihasználtságát hatékonyan automatizáló megoldás, amelyet a Bestmile fejlesztéseként 2021-ben vettek át.