Hirdetés:

Hosszú évtizedek tapasztalatára épülő masszív, alvázas felépítésű kis középkategóriás teherautó a Fuso Canter. Ráadásul többévnyi, egyedülálló villamosítási szakértelmüket is felhasználták új elektromos ajánlatuk megalkotásakor.

Hazájában, Japánban mutatkozott be elsőként a Daimler Truck teherautó-leányvállalata, a Fuso könnyűkategóriájú, tisztán elektromos Fuso eCanter új nemzedéke. Az eCanter előszériájának 2017-es indulása óta Japánban, Európában, Észak-Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon összesen mintegy 450 járművet adtak át az ügyfeleknek, akik együttesen több mint hatmillió kilométert tettek meg helyi szinten károsanyag-kibocsátás nélkül. A Fuso ezen öt év valós ügyféltapasztalatai alapján fejlesztette ki az új eCantert, amelynek bevezetését 2023 tavaszára tervezik Japánban, de a Fuso más piacokon is bemutatja az elkövetkező évek során. Az új eCanter például szeptemberben, a hannoveri IAA Transportation 2022 kiállításon megtartotta európai premierjét is.

Az új eCanter az elektromos motort a hátsó tengelybe integráló elektromos tengellyel készül, a kimondottan kompakt hajtáskonstrukció a termékpaletta jelentős bővítését is lehetővé teszi. A Fuso új generációs eCanter sorozata világszerte több mint száz változatot tartalmaz majd, köztük 28 japán belpiacos kivitellel. Az új modell a jelenlegi 7,5 tonna mellett 4,25 és 8,55 tonna közötti megengedett össztömegű variációkban is megjelenik a palettán. A fülkeváltozatok választéka is gyarapodott, a keskeny utcákon jobban használható normál szélességű (1695 milliméter) mellett egy új, szélesebb fülke (1995 milliméter) is rendelkezésre áll, a tengelytávkínálat pedig már a 2500 és 4750 milliméter közötti tartományt öleli fel.

Az eCanter új generációjával egy teljes egészében új, modulrendszerű akkumulátorkoncepciót is bemutat a Fuso. A tengelytávtól függően háromféle akkumulátor kapható. Az egy darab, 41,3 kilowattóra névleges energiatároló képességű akkumulátorral szerelt modellek hatótávja maximum 70 kilométer, míg a két akkumulátormodullal készülő kiviteleké a 140, a hárommodulos verzióké pedig a 200 kilométert is elérheti. Többfokozatú rekuperációs üzemmódot és időzítős akkumulátor-előkondicionálást is kínálnak, szükséghelyzetben pedig a megfelelő berendezésen (Power Station) keresztül hálózati betápláló áramforrásként is szolgálhatnak a fedélzeti energiatárolók.

A narancssárga kontrasztárnyalatú részletek jellemezte beltér felszereltsége energiatakarékos vezetőülés-, kormánykerék- és szélvédőfűtéssel is kiegészíthető

Az új típus sokoldalúságát elektromos mellékhajtása bővítheti tovább, olyan speciális megoldásokhoz, mint például a billenőplató, az önrakodó daru vagy épp a hűtőfelépítmény. A vezetéstámogató rendszerek palettáján egyebek mellett az automatikus vészfékrendszer, a kanyarodási holttérasszisztens, az útburkolati jelek, érzékelők és belső kamera alapján működő aktív éberségfigyelő, a távfényasszisztens és a közlekedési táblákat felismerő funkció is szerepel. Eddig Európában marginális szereplőnek számított csak a Fuso, ám a sokoldalúság terén hatalmasat előrelépő új eCanter révén számos, a konkurensek által le nem fedett alkalmazásra kínálhat villanyos megoldást.