Hirdetés:

Gőzerővel dolgoznak az Amerikai Egyesült Államokban a techcégek a nehéz-teherautók önvezető rendszereinek kifejlesztésén. Ígéreteik szerint akár már két-három éven belül kereskedelmi forgalomba kerülhetnek ezek a megoldások. Íme, három élenjáró szereplő legfrissebb eredményei.

Tavaly év végén a TuSimple teljesítette az első, biztonsági vezető nélküli önvezető közúti fuvart. A cég Autonomous Driving System rendszerével felvértezett International tesztszerelvény teljesen automatizáltan tette meg az arizonai Tucson és Phoenix közötti közel másfél órás utat. A normál közutakon és gyorsforgalmi utakon éjjel végzett próbával ismét egy nagy lépéssel közelebb kerültünk e technika piacra kerüléséhez. A TuSimple céget a hivatkozott cikkben már részletesen bemutattuk, most három vetélytársának legújabb fejlesztésével szemléltetjük, hogy milyen komoly a verseny a Szilícium-völgyben.

Elindultak egy úton

Akár az önvezető tehergépkocsik fejlesztésének úttörőjeként is tekinthetünk az Embark vállalatra, ugyanis az Amerikai Egyesült Államokban ez a cég kezdte meg elsőként – 2016 őszén – a járművezetői beavatkozás nélkül közlekedő teherautók közúti tesztelését. Továbbá létrehozta az Embark Universal Interface (EUI) rendszert, amely megfelelő kapcsolatot teremt az önvezetés érzékelői, azaz kamerái, radarjai és lidarjai, illetve vezérlőegységei, valamint a motorszabályzás, a kormány- és fékrendszerek között. Ennek köszönhetően a nagyobb járműgyártók jóformán típustól és hajtáslánctól függetlenül gyári extrafelszerelésként kínálhatják majd ügyfeleiknek az önvezetést. Az EUI fejlesztésében több neves partnerrel is együttműködik az Embark, például a ZF ReAX adaptív kormányművet ebbe a rendszerbe integrálva tesztelik. Míg a Cummins céggel az ADEPT automatikus hajtásláncvezérlést fejlesztik közösen azért, hogy az önvezető teherautók még jobb tüzelőanyag-hatékonyságot és menetteljesítményt érhessenek el. Természetesen az Embark számos üzemeltetővel is együtt dolgozik annak érdekében, hogy 2024-ben kereskedelmi forgalomba hozhassa önvezető rendszerét. A HP és a BYD közreműködésével azt kutatják, hogyan lehet önvezető elektromos teherautókat integrálni a logisztikai folyamatba az első és utolsó kilométereken. A járműgyártók közül pedig a Freightliner, a PACCAR, a Volvo Trucks és a Navistar a cég kiemelt partnerei. Az Embark az önvezetés pénzügyi terheit is igyekszik megkönnyíteni az ügyfelek számára egy egyedülálló konstrukcióval. Ennek lényege, hogy az üzemeltetőknek nem szükséges beruházniuk ebbe az igen költséges technikába, hanem előfizetéses szerződés alapján mérföldenkénti díjat is fizethetnek a használata után.

Az Aurora cirkálói

Jelentős előrelépéseket tett tavaly az Aurora cég is annak irányába, hogy bevezesse a piacra az önvezető megoldásait. Így a tervek szerint már 2023 végén megkezdheti működését az Aurora Driver önvezető rendszert értékesítő Aurora Horizon üzletág. Ezt egy évvel később a vezető nélküli áru- és személyfuvarozást a meglévő logisztikai hálózatokba integráló Aurora Connect követheti. A szolgáltatások sorát bővíti majd az Aurora Beacon flottamenedzsment-rendszer és az Aurora Shield országúti segélyszolgálat.

Az Aurora egyik kiemelt járműgyártó partnere a PACCAR leányvállalata, a Peterbilt

E nagyszabású célok mögött már egy közel 1600 fős csapat, több mint 1100 szabadalom és egy új generációs hardver áll. Ez utóbbi csúcsszínvonalú kamerákat, radarokat, lidarokat és egy nagy teljesítményű számítógépet foglal magában. Az új rendszert pedig úttörő együttműködések keretében tesztelik, így például tavaly óta az Aurora önvezető megoldásával ellátott Peterbilt 579 tehergépkocsik teljesítenek szolgálatot a FedEx flottájában Dallas és Houston között. Az Aurora emellett a Volvo Trucks észak-amerikai részlegével is közös munkába kezdett, mégpedig a márka zászlóshajójának számító VNL típust alakították önvezetővé az Aurora Driver segítségével. Persze a vezető beavatkozása nélküli közlekedés egyik úttörője nemcsak nehéz-teherautókban gondolkozik. A Toyota Sienna egyterűt is önvezetővé tette, amely az alapos tesztelések után már 2024-ben kereskedelmi forgalomba kerülhet. Az üzemeltetői tesztekkel párhuzamosan nagyszabású szimulációkat is végez az Aurora, egyedül 2021-ben közel tízmilliárd mérföldet tettek meg a járművei a virtuális utakon.

Az önvezető járművek több kamera, radar és lidar segítségével érzékelik a közvetlen környezetüket

Élenjáró partnerség

Nemrég pedig a Waymo kötött világméretű stratégiai együttműködési megállapodást a Daimler Trucks vállalattal a négyes szintű önvezető rendszerének további fejlesztéseihez. Ennek keretében első körben a Freightliner Cascadia típust teszik alkalmassá a járművezető beavatkozása nélküli közlekedésre, amely éveken belül piaci forgalomban is megjelenhet az Amerikai Egyesült Államokban. Így a Daimler már két stratégiai partnerrel is együttműködik az autonóm tehergépkocsik fejlesztése terén. Ám a Waymo sem most kezdett az önvezetéssel foglalkozni, a Google érdekeltségi körébe tartozó cég több mint egy évtizednyi tapasztalaton alapuló rendszere már harmincmilliónál is több kilométert tett meg 25 amerikai városban és 24 milliárd kilométert futott szimulátorokon.

A Waymo a Daimler Trucks vállalattal kötött stratégiai együttműködés keretében Freightliner Cascadia tehergépkocsikat is alkalmaz a négyes szintű önvezető rendszerének fejlesztéséhez

Mindezek alapján úgy tűnik, hogy az Amerikai Egyesült Államokban akár néhány éven belül valóban kereskedelmi forgalomba kerülhetnek az önvezető teherautók. Ehhez persze a megfelelő jogszabályi háttér kidolgozása is szükséges, de ennek előrehaladásáról az önvezető rendszerek fejlesztői nem nyilatkoznak. Túl sokáig ennek megszületése sem várathat magára, ugyanis becslések szerint 2028-ban már 160 ezer tehergépkocsi-vezető hiányzik majd a szakmából egyedül az Egyesült Államokban. A sofőrhiány kérdése persze Európában is komoly probléma, és erre bizony mifelénk is részben az önvezetés nyújthatna gyógyírt.

A Waymo sem hagyja figyelmen kívül a Peterbilt márkát az önvezető rendszerének tesztelésében