Hirdetés:

Hazánk egyre több városában tűnnek fel villanybuszok, ami az üzemeltetők fokozott érdeklődését mutatja a zöld hajtástechnika iránt. Ezért a Scania elhozta hozzánk a Citywide elektromos változatát, hogy többek között a szaksajtó is kipróbálhassa.

Két évvel ezelőtt mutatta be a Scania a Citywide városi busz alapjaiban megújított generációját, amelynek nem is a hagyományos dízel, hanem egyből a tisztán elektromos hajtású változata látogatott Magyarországra idén nyáron. Már önmagában ez is jól mutatja az európai piacokon tapasztalható hangsúlyeltolódást a zöld vagy legalábbis zöldebb hajtás irányába, amelyet hazánkban a Zöld Busz Program is elősegít. Lássuk hát, hogy mit tud a vadonatúj generáció és legfőképpen annak villanydelejes rendszere!

Új elképzelés szerint

A kipróbált alacsonypadlós busz a jól bevált városi méretben, 12,1 méteres kivitelben érkezett hozzánk, azonban a kéttengelyes, végig alacsonypadlós modellek 11,4–13,3 méteresek is lehetnek. A háromtengelyes, alacsonybelépésű változatok 13,5 és 14,8, míg a csuklósok 17,7 és 18,7 méter közötti hosszúságban készülhetnek.

Az új generáció egyik leglényegesebb és legkülönlegesebb újítása éppen az, hogy az ügyfelek tíz centiméteres lépésekben megválaszthatják autóbuszuk hosszát. Pontosabban: megmondják, hogy mekkora befogadóképességű és milyen elrendezésű, üléskiosztású utasteret szeretnének, a Scania szakemberei pedig ehhez optimalizálják a jármű hosszúságát és ezáltal a saját tömegét is. Ugyanis ahányszor tíz centiméterrel sikerül rövidebbre szabni a karosszériát, annyiszor száz kilogrammal csökken a busz tömege. Ez egy teljesen új megközelítés, amely szerint nem az utasteret szabják a karosszériához, hanem fordítva.

Az elektromos Citywide típusból egyelőre csak kéttengelyes, alacsonypadlós kivitel készül, de később háromtengelyes, alacsonybelépésű és csuklós modellekkel is bővül a kínálat

A vázszerkezet további újdonsága, hogy a szigorodó borulásbiztonsági előírások teljesítéséhez alumínium helyett rozsdamentes acélból készül, ám így is átlagosan háromszáz kilogrammot sikerült lefaragni a Citywide saját tömegéből. Szintén fontos konstrukciós újítás a független elülső felfüggesztés, amely szélesebb közlekedőfolyosót eredményezett az utastérben. Ráadásul ez minden eddiginél nagyobb, 8,2 tonna teherbírású változatban is rendelhető, amely húsz tonna legnagyobb megengedett össztömeget tesz lehetővé.

Friss dizájn, élenjáró biztonság

Az utazóközönség persze nem ezeket az innovációkat veszi majd észre, hanem az elöl-hátul, kívül-belül friss, divatos megjelenést. Az elektromos modellek esetében a tetőn elhelyezett akkumulátorokat elfedő áramvonalas tetőburkolat mindkét oldalon egészen a busz hátuljáig fut, ahol egy sportos légterelőben végződik. Minden világítóberendezés fénydiódás, egyedül a fényszórók kérhetők halogénizzóval is. A városi forgalomban gyakori kis horzsolások tükrében pedig igen praktikusak a koptatóként szolgáló fényezetlen alsó sarokelemek a buszon. Míg a nagyobb ütközések megelőzésére adaptív sebességtartó és automatikus vészfékrendszer, illetve sávelhagyásra figyelmeztető rendszer és radaros oldalsó holttérfigyelők is szerepelnek a Citywide repertoárjában.

Radaros oldalsó holttérfigyelők is rendelhetők, amelyek különösen hasznosak a zsúfolt városi forgatagban

Fényűző utastér

Az igényes kivitelezésű, tágas térérzetű utasteret nemcsak a színek teszik különösen világossá, hanem kétoldalt a tengelyek között mélyre lenyúló alsó ablakok is. A kapaszkodók fahatású bevonatai pedig egy kis skandináv hangulatot csempésznek a belsőtérbe. Általában az elektromos buszok egyik előnye a motortorony ülésekkel és ablakokkal való helyettesítése a jármű bal hátsó sarkában, ám a svéd márka tervezői nem éltek ezzel a lehetőséggel.

Ugyanakkor egészen innovatívan oldották meg az elektromos hajtású kivitelek klimatizálását. A korszerű, hőszivattyús rendszert olyan hőcserélőkkel is kiegészítették, amelyek az utastérből kifújt levegővel nyáron előhűtik, télen pedig előfűtik a beáramló friss levegőt. Pusztán az így elért energiamegtakarítás akár harminc kilométerrel is növelheti a jármű hatótávolságát. Maga a hőszivattyú egyébként olyan hatékony, hogy a gázolajos kiegészítő fűtésnek csak mínusz öt Celsius-fok alatt kell bekapcsolnia.

Minőségi munkahely

A vadonatúj vezetőállás megalkotásakor sem fogták vissza magukat a tervezők, különösen az ergonómiai szakemberek adtak bele apait-anyait a munkába. Rendelhető a kormányoszloppal együtt mozgó műszerfal is, azonban már a tesztjármű rögzített szerelvényfalán is minden kiválóan kézre állt és jól látszott. Ráadásul a CAN-buszos rendszernek köszönhetően a felhasználók tetszőlegesen megváltoztathatják az egyes nyomógombok elhelyezését. A multifunkciós kormánykeréktől a műszerpanelen és az elektronikus vezérlésű rögzítőfék karján át a kapcsolókig szinte minden elem a griffes tehergépkocsikból került át. Ez már önmagában garancia az igényes kivitelezésre és a könnyű használhatóságra.

A vezetőállás ergonómiája példás, a vezetőülést háromfokozatú fűtéssel és légpárnás deréktámaszokkal is ellátták, a kezelőelemek szinte teljes egészében a márka teherautóiból kerültek át

A műszerpanelt természetesen az autóbuszok, illetve az elektromos hajtás funkcióihoz igazították. A fordulatszámmérő helyére teljesítménymérő műszer került, a központi kijelző menüje pedig többek között mutatja az akkumulátorok töltöttségét százalékosan, a hatótávolságot, az aktuális terhelést és összgördülőtömeget tonnában kifejezve, valamint a szintezés mértékét tengelyenként és milliméterben. A vezetési stílust valós időben kiértékelő Scania Járművezető-támogatás pedig a rekuperációt és az előrelátó vezetést osztályozza százalékosan. Az viszont nem praktikus megoldás, hogy a tesztjárműben a térdeplést minden ajtónyitáskor manuálisan kellett kapcsolni, ráadásul süllyesztéskor folyamatosan nyomni kellett a gombot.

A menürendszer az aktuális terhelésről és szintezésről is pontosan tájékoztat

Túlerőben

A vélhetően a tesztjármű prototípus mivoltának betudható bosszúságokat leszámítva kifejezetten könnyű és élvezetes az elektromos Citywide vezetése. Rendkívül csendes, a hajtásból szinte semmit nem lehet hallani a vezetőülésben, a rezgésszintje pedig közelít a nullához. Kétfokozatú sebességváltója 37 kilométer/óra sebességnél vált áttételt, azonban ebből semmi sem érződik, a jármű mindvégig zökkenőmentesen gyorsít. Ráadásul még úgy is kifejezetten dinamikus a busz, hogy a gyorsulását elektronikusan lekorlátozták az utasok kényelme, illetve a hatótávolság optimalizálása érdekében. Ez magyarázza, hogy álló helyzettől a kilencven kilométer/órában megszabott legnagyobb sebességéig gyakorlatilag egyenletesen tud gyorsítani. Szintén hozzájárul a kiváló vezethetőségéhez, hogy a menetpedál lenyomására azonnal reagál a hajtáslánc. A folyadékos hűtő-fűtő rendszer pedig mindig ideális hőmérsékleten tartja az akkumulátorokat, így a Scania villanybusza –35 és +40 Celsius-fok között teljesítménykorlátozás nélkül üzemelhet. Ez főként nehéz domborzatú járatokon előnyös.

A motorteret főként akkumulátorok töltik meg

Hatékony energia-visszatermelés

A lassítások is hasonlóképpen élvezetesek és hatékonyak a Citywide elektromos változatával. A gázpedálról lelépve nem kezd erősebb rekuperálásba a jármű, ilyenkor nagyjából úgy lassul, mint hasonló helyzetben egy dízelüzemű busz. A fékpedálra lépve viszont nagyon jól adagolható a tisztán rekuperációs lassulás mértéke, és erről a műszerpanelen a teljesítménymérő is megfelelő tájékoztatást ad. Amíg a mutatója a Charge mezőben tartózkodik, addig csak energia-visszatermeléssel lassít a jármű, és csak ennél intenzívebb fékezéskor lép munkába az üzemi fék is. Erre egyébként a tesztkör alkalmával nem is igazán volt szükség, annyira hatékony a rekuperációs fékezés. Még csak különösebb előrelátás sem kell a tárcsafékek kíméléséhez. Éppen ezért retardert nem is építettek a buszba.

Alkalmi utazóközönségünk is messzemenően elégedett volt az elektromos Citywide busszal

Budaörsön a szerkesztőség csapatának közreműködésével szimuláltunk valós városi üzemelési körülményeket, minden megállóba beállva. Az üzemi fékek még ilyenkor is végig pihenhettek, a Scania Járművezető-támogatás értékelésében pedig könnyedén elértem a száz százalékot a rekuperációra. A vezetést pedig az elektrohidraulikus kormányrásegítő minimális erőigényű, ugyanakkor rendkívül pontos működése is megédesítette.

Központi kérdések

A tesztkör Biatorbágyról indult, ahonnan az M1-es autópályán behajtottam Budaörsre – igazi városi körülmények közé. Innen az M1-es autópályán vissza Biatorbágyra, majd egy kisebb városi menet után érkeztem meg a Scania Hungária Kft. telephelyére. Ennek során minimális terheléssel, de nyári hőségben, a légkondicionáló folyamatos használatával és változatos domborzati viszonyok mellett 71 kilowattórára adódott a száz kilométerre vetített áramfogyasztás. Itt kell megjegyezni, hogy a prototípus légkondicionálója utasaink szerint nem hatékony, még fejlesztésre szorul.

Az üzemeltetők részéről gyakori kérdés az akkumulátorok várható élettartama is. Nos, a gyártó szerint ez a használati körülményektől függően 420 és 600 ezer kilométer közé tehető, ami nagyjából hét-nyolc évnek felel meg egy városi busznál. A Scania egyébként teljes körű javítási és karbantartási szerződéssel kínálja a villanybuszokat, amely persze az energiatárolókra is kiterjed. Mindezek alapján a Citywide zöld hajtása jó eséllyel szárba szökkenhet hazánkban is, amennyiben kellően befogadóképes táptalajra lel a magyar buszpiacon.

A sorozatgyártású Scania Citywide LF BEV főbb műszaki adatai
Méretek/tömegek
Hosszúság (m):11,4–13,3
Szélesség (m):2,55
Magasság (m):3,3
Tengelytávolság (m):5,2–7,1
Teljes utaskapacitás (fő):max. 100
Ülőhelyek száma (db): max. 40+1
Ajtóképletek: 1-2-0/1-2-2/2-2-0/2-2-2
Legnagyobb megengedett össztömeg (kg): 20 000
Legnagyobb megengedett tengelyterhelés elöl/hátul (kg): 8200/12000
Hajtáslánc
Legnagyobb teljesítmény (kW):300
Legnagyobb folyamatos teljesítmény (kW):250
Legnagyobb nyomaték (Nm):2100
Energiafogyasztás SORT 1/SORT 2/SORT 3 (kWh/100 km):94/82/77
Sebességváltó:kétfokozatú
Akkumulátorok fajtája:lítiumion (NMC)
Akkumulátorcsomagok száma:8/10
Akkumulátorcsomagok teljes kapacitása (kWh):254/330
Akkumulátorcsomagok hasznos kapacitása (kWh):188/244
Legnagyobb hatótávolság (km):317
Akkumulátorok legnagyobb élettartama (év):10
Legnagyobb pantográfos töltőteljesítmény (kW):450
Legnagyobb CCS2 töltőteljesítmény (kW):150