Hirdetés:

Teljesen új fejlesztésű téli gumiabroncsokat mutatott be tehergépjárművekhez a Michelin, amelyek a legfontosabb tulajdonságok terén számottevően felülmúlják elődjeiket.

A Michelin X® Multi Grip™ abroncsok először is kimagasló tapadást nyújtanak havas, latyakos és vizes útfelületen. Maguktól megújuló lamelláiknak köszönhetően pedig a futófelület kopásával is kiváló marad a tapadásuk. Ha már csak öt milliméter a mintamélységük, akkor is több mint ötven százalékkal jobb a vonóerőátadásuk és húsz százalékkal nagyobb a fékteljesítményük havon. Még két milliméternél is húsz százalékkal jobb az oldalirányú tapadásuk. Továbbá a kormányzott kerekek esetében több mint tíz, míg a hajtott tengelyen több mint harminc százalékkal nagyobb futásteljesítményt nyújtanak az új abroncsok, és természetesen ezek is újravághatók, illetve újrafutózhatók. Gördülési ellenállásuk pedig akár tíz százalékkal is kisebb lehet, így egy nyerges szerelvény esetében száz kilométerenként 0,6 literrel is csökkenthetik a tüzelőanyag-fogyasztást. Ezáltal több irányból is hozzájárulnak a költséghatékony és környezetkímélő üzemeltetéshez.

Előző cikkEgy pedál mind felett
Következő cikkAlapító
Kisgyermekkorom óta rajongok a tehergépkocsikért, ezért már a gépészmérnöki tanulmányaim alatt örömmel elkezdtem írni a Rolling Tons magazinba. Azóta nem szűnő lelkesedéssel tesztelem a legújabb haszonjárműveket, közel két évtizeden át főszerkesztőként vezettem a nyomtatott kiadványt.