Körömnyi méretűek, mégis elképzelhetetlen nélkülük az életünk. Félvezetők híján például nem lenne mindenkinek legalább a telefonja okos. Ám ami ennél is ijesztőbb, modern járműveinket nemhogy beindítani, még csak kinyitni sem tudnánk.
Mostanra már a kisiskolások is bizonyára mind tudják, soha nem látott félvezetőaszály alakult ki a globális gazdaság pandémia által felkorbácsolt tengerében. Klasszikus első világbeli probléma ez: nem az iható víz vagy a táplálék a kevés, hanem a csúcstechnikájú eszközeinkből nem tudunk eleget gyártani. Még egy világjárvány okozta nem hétköznapi helyzetben is megdöbbentő, hogy azért nincs elég processzor, mert sok termékcsoport iránt a kereslet előre nem jósolható mértékben nőtt meg. Mivel a szűk keresztmetszet az ellátási lánc legelején alakult ki, ezért az a teljes láncra és jóformán minden területre kihat. Több tíz milliárd dollár bevételtől esnek majd el a járműgyártók, a globális termelés várhatóan 5-10 százalékkal is elmaradhat a tervezettől. Más iparágakban egészen máshogyan csapódik le ugyanez, a kevés beérkező készlet azonnal az üzérek prédájává válik, így még legalább egy évig foghíjasak maradnak az elektronikai boltok egyes polcai.
Gondoljunk csak bele, amikor tavaly hirtelen mindenki otthon ragadt, akkor az új járművek nem kellettek senkinek, mert nem volt hová menni. De nagyon kellett új számítógép a tinédzsernek a tanuláshoz, és táblagép lekötni a kisiskolást. Laptop, hogy apa is dolgozhasson a konyhaasztal sarkáról. Valamint tévé, hogy anya legalább az esti mese ideje alatt megpróbálhassa feledni az összezártsággal járó feszültségeket. Így tavaly nagyjából 1,4 milliárd okostelefon, közel 450 millió viselhető okoseszköz és körülbelül 250 millió okostévé fogyott a világban. Ehhez képest smafu az a pár tucat millió jármű, amit a mi iparágunk egy évben kitermel. Még akkor is, ha egy-egy gördülő okoseszközbe nem egy, hanem akár tucatnyi vezérlőegység kell – vagyis akár százas nagyságrendű félvezetőt is alkalmazhat.
Mint mindenért, a csipért is mindenki a lehető legkevesebbet hajlandó csak fizetni, viszont az autóiparban eszméletlenül szigorúak a minőségi követelmények. Sokkal keményebb fizikai kínzást elszenvedő eszközök ezek az elektronikus rendszerek. Igen tág hőmérsékleti tartományban, komoly vibrációnak kitéve, sőt olykor víztől és portól sem kímélve kell helyt állniuk. Ez össze sem hasonlítható a kellemesen temperált nappaliban a nap nagy részében békésen szundikáló tévé életével. Nem is meglepő tehát, hogy az autóipari megrendelések leállásával a félvezetőgyártók gyorsan átálltak a hirtelen sokkal nagyobb keresletnek örvendő okoseszközökhöz szükséges termékek előállítására.
Szemléletváltozás?
Akár tudatosabb fogyasztói magatartásra is nevelhetne minket a félvezetőhiány. Az Egyesült Nemzetek jelentése szerint 2019-ben több mint 50 tonna elektronikai hulladékot termeltünk világszerte, azonban az eldobált eszközöknek kevesebb mint húsz százalékát hasznosítottuk újra. Ez is egy ijesztő tendencia, mert így előbb-utóbb az elektronikus eszközökben felhasznált nyersanyagoknak is a végére jutunk majd. Egy-egy berendezést hosszabb ideig használni és új részegységekkel felújítani lényegesen kisebb teher a világnak, mint amennyi pluszt jelentenek nekünk a picivel újabb eszközök.
Fontos tudni azt is, hogy lényegében maroknyi öntöde tartja kézben ezt az egész iparágat. Gazdaságpolitikai szempontból az sem szerencsés az autóiparra nézve, hogy a két legnagyobb cég, a Taiwan Semiconductor Manufacturing (TSMC) és a Samsung Foundry egyaránt távol-keleti székhelyű. Egyiknek sem érdeke, hogy előrébb rangsorolja az amerikai és európai járműgyártókat a nagyobb megrendeléseket leadó, többségében szintén távol-keleti fogyasztói elektronikai céggel szemben. Éppen ezért kezdte el kiépíteni az USA és Európa is a „saját” félvezetőöntödei kapacitását. Az első hídfőállás már meg is nyílt mifelénk, a Bosch vadonatúj drezdai ostyagyára június elején kezdte meg a termelést.
Nem véletlenül kevés a gyártó ezen a téren, a félvezetők születése finoman fogalmazva is rendkívül összetett és költséges folyamat. A szilíciumlapkák csak tisztaterekben készülhetnek, az anyagot a gyártásfolyamat során tudatosan szennyezik, azaz dópolják az elektromos vezetőképesség javítására. Hatalmas köralakú ostyákban sütik ki az apró négyszögletes egységeket, ám egy-egy ostyán nem minden darab lesz használható. Nem csupán vágási selejt keletkezik, bizony a középső darabok közül sem mindegyik üti meg a specifikációt. Míg mások akár tíz százalékkal is túlteljesítik azokat a dópolási folyamat szórása miatt. Vagyis az egy alomból származó lapkák között is igen nagy az eltérés, ezt hívják szilíciumlottónak.
Másik nehezítő tényező, hogy a járműgyártásban ma már mindenhol száműzték a költség- és helyigényes raktárkészletet. A Toyota nevéhez köthető éppen idejében (just-in-time) filozófia lényege, hogy csak a következő pár napban szükséges anyagok állnak rendelkezésre. Ha akarnának, akkor sem tudnának készleteket felhalmozni a gyártók, sem helyük, sem emberük nincs a nagyobb raktárak működtetéséhez. És egyik napról a másikra nem változtatható meg a rendelési mennyiség. Ha ma újonnan megrendelünk csipeket, azok első példányait csak egy fél év múlva építhetjük be egy járműbe. Így hiába zökkent vissza gyorsan a kereslet a járművek iránt, a beszállítók már hónapokra lekötötték a felszabadult kapacitásaikat. Ám még így is megéri mindez a gyártóknak. Az évtizedenként egyszer előforduló globális zavarok közötti normális időben annyival olcsóbb a karcsú termelés, hogy nem éri meg átállni másra. Vagyis részben magának csinálta az autóipar a jelenlegi hiányt, ám a megváltozott fogyasztói igények is fontos szerepet játszanak a nyomtatott áramkörök alapvető komponenseinek hiányában.
Nemcsak a félvezetőket érinti a probléma: Ma már mindenki karcsú gyártásrendszereket alkalmaz, így számtalan iparágra, végtermékre és összetevőre egyaránt hatottak a járvány okozta termelési zavarok. Ráadásul a globális szállítmányozást is keményen érintette a vészhelyzet, ami csak felerősítette a lánc elején kezdődő zavarhullámokat a lánc egészében
A gyártók természetesen továbbra is látványosan szenvednek majd a szilíciumdeficit miatt. Elmaradt termelési kapacitásokról és kieső bevételekről adnak majd ki közleményeket, hogy védjék magukat a részvényeseik előtt. Mi meg az első világban elgondolkozhatunk azon, milyen szerencsés a helyzetünk, ha az a legnagyobb problémánk, hogy egy évvel tovább kell használni elektronikai eszközeinket, vagy pár hónapot csúszik az új járgányunk kiszállítása.
