Hirdetés:

Nemcsak egy többcélú önvezető járművel, hanem egy köré épülő irányítási rendszerrel is előrukkolt a Toyota. Az új generációs mobilitási szolgáltatások a társadalom jelenlegi problémáira jelentenek ígéretes megoldást.

Óriási lépésre szánta el magát a Toyota, amikor a CES 2018 fogyasztói elektronikai szakkiállításon bejelentette, hogy a jövőben mobilitási szolgáltatóként működik tovább. Ekkor mutatták be a teljesen elektromos hajtású e-Palette önvezető tanulmányuk első vázlatait is. Elhatározásuk bizonyítékaként a közeli jövő első hírnökében egy évvel később már élőben gyönyörködhetett a Tokiói Autószalon közönsége. A tágas belsőtérrel, nagy felületű ajtókkal és alacsonypadlós kialakítással érkező modell természetesen csak egy része a mobilitási forradalomnak. Ahhoz, hogy a Toyota által kínált szolgáltatások megfelelő biztonságot, kényelmet és megbízhatóságot nyújtsanak, a megvalósítást saját gyártási rendszerükre (Toyota Production System – TPS) építették.

Az új platformon alapuló járművek forgalmának irányítására és üzemeltetésének szervezésére is készítettek megoldást! Ez a kifejezetten a mobilitási szolgáltatók számára létrehozott, nyílt forráskódú Toyota Mobilitási Szolgáltatások Platformja (MSPF) részeként jelenik meg. Amíg az Autonóm Mobilitásirányítási Rendszer (AMMS) a járműveket kapcsolja össze egymással, addig az e-Palette Feladatkiosztási Platform (e-TAP) az embereket köti össze a rendszerrel. Mindez azt jelenti, hogy a valós idejű szolgáltatás elérése érdekében az autonóm közlekedési eszközöket mindig akkor és oda irányítják, ahol éppen a legnagyobb igény mutatkozik rá. Ennek eredményeként csökkenhetnek a várakozási idők és enyhülhetnek a forgalmi torlódások. A rendszer magától kezeli az újabb egységek csatlakoztatását. Sőt, meghibásodás esetén visszairányítja az adott járművet a telephelyre, és az azonnali pótlásáról is gondoskodik.

A szélesre nyíló ajtók a gyors utascserét segítik elő, a kerekesszékesek és a babakocsik részére pedig külön rámpa szolgál

A fejlesztőmérnökök szinte minden szóba jöhető problémára gondoltak, ezért az e-Palette vészhelyzet esetén távolról is leállítható és újra elindítható. Az autonóm mobilitási szolgáltatás (Autono-MaaS) első körös gyakorlati megvalósítását a Toyota számos partnerrel karöltve Woven City, azaz a teljesen hálózatba kapcsolt mintaváros területén tervezi. A jövő okostelepülésének a festői szépségű Fudzsi lábánál található egykori gyártóegységük biztosít megfelelő méretű területet. A mobilitási szolgáltatást egyébként számos más térségben és régióban is bevezetik majd az elkövetkező évek során. A jól felépített rendszer éles tesztelését pedig idén júliusban kezdik meg Tokióban. Az e-Palette járművek ugyanis a partneri együttműködés keretein belül az idei évre áttolt XXXII. nyári olimpiai és paralimpiai játékokon körforgalmú buszjáratként szállítják majd az olimpiai falu lakóit. A japánok elhivatottságát ismerve a teljes rendszer jelesre vizsgázik majd, azaz biztosan nem kerülhet porszem a tudatos jövőt karnyújtásnyira elhozó gépezetbe.