Hirdetés:

Európában már több üzemeltető is kipróbálhatta az MAN eTGM jóvoltából az elektromos áruterítés előnyeit. Az első előszériás példányok közel három évvel ezelőtt álltak munkába, így minden bizonnyal e projektben gyűlt össze a legtöbb gyakorlati tapasztalat.

Joachim Drees, az MAN Truck & Bus AG igazgatótanácsának akkori elnöke személyesen adta át az első tisztán elektromos hajtású MAN eTGM tehergépkocsikat az osztrák CNL (Tanács a fenntartható logisztikáért) kilenc tagvállalatának üzemeltetői tesztelésre 2018 szeptemberében. Ez egy jelentős mérföldkőnek számított az MAN 260 éves történelmében. Majd a Hofer KG, a Metro Österreich, a Quehenberger Logistics, a REWE Group, a Magna Steyr, a SPAR Österreichische Warenhandels AG, a Stieglbrauerei zu Salzburg, a Gebrüder Weiss és a Schachinger Logistik mindennapos fuvarfeladatokat teljesítve, élelmiszerek, italok vagy éppen autóipari alkatrészek szállítása során kezdte el tesztelni ezeket az úttörő modelleket.

Változatos kivitelek

A kilenc tesztjármű közül négy 6×2-es fülke-alváz hűtős, emelőhátfalas, három 6×2-es fülke-alváz csereszekrényes és egy 6×2-es fülke-alváz italszállító felépítménnyel, míg a kilencedik egy 4×2-es nyerges vontató. Abban viszont mindegyik eTGM megegyezik, hogy az alvázkeret közepénél elhelyezett villanymotor legnagyobb teljesítménye 264 kilowatt, maximális nyomatéka pedig 3100 newtonméter. A lítiumion-akkumulátorok a fülke alatt és az alváz két oldalán találhatók. A 6×2-es modellek tizenkét csomagot hordoznak, amelyek akár kétszáz kilométer hatótávot is biztosítanak. Míg a nyerges vontatók legfeljebb nyolc akkucsomagot kaphatnak összesen 149 kilowattóra kapacitással, amely ideális esetben 130 kilométer megtételére elegendő egy feltöltéssel. Természetesen a segédberendezések is elektromos hajtásúak.

Az oroszlános gyártó persze megfelelő támogatást is nyújt az új technika mellé. Az MAN Transport Solutions szakértői csapata teljes körű szaktanácsadással segíti az ügyfeleket az elektromos hajtású tehergépkocsik töltőinfrastruktúrájának kiépítése, energiahatékony üzemeltetése és optimális karbantartása terén. Olyannyira sikeres ez a program, hogy tavaly októberben már a századik konzultációs projekt elindítását ünnepelték. Az MAN ProfiDrive trénercsapat pedig kifejezetten elektromos járművek használatára, illetve hatékony vezetésére kihegyezett továbbképzéseket nyújt az eTGM sofőrjeinek.

Növekvő népszerűség

Az első kilenc haladó szemléletű osztrák fuvarozóvállalaton kívül egyre több cég érdeklődött az eTGM iránt, ezért a márka 2019 decemberében legyártott egy kisebb sorozatot a TGM 26.360 E LL 6×2-4 modellből. Ezt követően például 2020 májusában a Friedrich Wenner Versmolder Vollpappen-Verarbeitungswerk GmbH üzembe állított egy dobozos felépítménnyel ellátott járművet kartondobozok csendes és nulla károsanyag-kibocsátású szállításához. A zéró emisszió pedig ez esetben nem csupán helyileg értendő, ugyanis a cég a töltéshez szükséges elektromos energiát a saját napelemes rendszerével állítja elő.

Tavaly novemberben a Schwarz Logistik GmbH is átvett egy csereszekrényes felépítményű példányt, amely a ZEISS oberkocheni üzemének teljesít éppen idejében (just-in-time) típusú beszállítást. A rakodórámpa mellé egy töltőberendezést telepítettek, így a jármű rakodás közben is tölthető a minél jobb kihasználtsága érdekében. A gépkocsi átvétele után a Schwarz rögtön elkezdte egy saját napelemes töltőrendszer kiépítésének előkészítését is.

A Schwarz Logistik GmbH csereszekrényes felépítményű eTGM járműve just-in-time típusú beszállítást végez, és rakodás közben is töltik

Februárban a norvég posta is az MAN eTGM mellett tette le a voksát. A Posten Norge Group egy dobozos eTGM modellel Oslo belvárosában végez csomagszállítást. Ezzel a társaság megkezdte nehéztehergépkocsi-flottájának átállítását alternatív hajtású járművekre, ugyanis eddig csak jóval kisebb elektromos hajtású elosztójárműveket üzemeltetett.

A norvég posta Oslo belvárosában csomagszállításra használ egy eTGM modellt, amelyet a kedvező tapasztalatok hatására várhatóan továbbiak követnek majd a flottában

Idén télen pedig azt is bebizonyította az elektromos MAN tehergépkocsi, hogy zord időjárási körülmények között is kiválóan megállja a helyét. A holland De Jong Zuurmond útkarbantartó vállalat ugyanis három eTGM tehergépkocsit használ, amelyek közül egyet idén útszórásra vetett be. A jármű sikeresen teljesített szolgálatot a hideg, havas időben is. Míg a gépkocsivezetők elégedetten nyilatkoztak az eTGM modellek csendes működéséről és rendkívül nagy nyomatékáról. „Amikor elindulunk a zöld jelzésnél, a többi tehergépkocsi és autóbusz nem tudja tartani velünk a tempót” – mondták.

Hideg téli időjárásban is kiválóan teljesített az MAN eTGM, megbízhatón ellátta útszórási feladatait Hollandiában

Fenntarthatósági projektek

Idén év elején az MAN beszámolt arról is, hogy milyen tapasztalatokat szereztek a ZEUS (Zero Emission off-peak Urban deliverieS, azaz nulla károsanyag-kibocsátású, csúcsidőn kívüli városi kiszállítások) elnevezésű projektben egy eTGM teherautóval, amelyet München belvárosában üzemeltettek tesztelési céllal. A jármű éjszaka végezte el a kiszállítási feladatait, így a minimális forgalomnak köszönhetően 15-30 százalékkal kevesebb időre volt szüksége ehhez. Továbbá közel száz százalékra nőtt a fuvarok teljesítési pontossága. Emellett harminc kilométer/óra sebességnél egy dízelmotoroshoz képest csak feleakkora a zajszint, így a lakosság nyugalmának zavarása nélkül végezhette a munkáját éjszaka is.

München belvárosában a ZEUS projekt keretében megmutatta az MAN eTGM, hogy mennyivel hatékonyabb és pontosabb éjszaka elvégezni a kiszállításokat

A márciusban kezdődött ZeroEmissionDeliveries – Berlin elnevezésű megvalósíthatósági tanulmány keretében pedig a REWE Group valós példáján keresztül vizsgálják meg, hogy milyen feltételekkel valósítható meg az átállás elektromos haszonjárművekre a regionális elosztófuvarozásban. Ennek során több mint 250 REWE élelmiszer-áruház szállítási útvonalát elemzik ki Berlin térségében. Többek között olyan kérdésekre keresik a választ, hogy milyen járművek szükséges, mi az optimális útvonalterv az elektromos tehergépkocsik számára, hogyan alakítható ki egy vegyes magán és közösségi töltőinfrastruktúra, valamint milyen követelmények merülnek fel az áramelosztó hálózat és az áramtermelés felé. Igen nagy a nyüzsgés tehát az MAN eTGM körül. Egyre többen kezdik el üzemeltetni, így egyre több tapasztalatot tud gyűjteni a gyártó a modell további tökéletesítéséhez a nagysorozatú gyártás megkezdése előtt.

Az italkiszállítás is testhez álló feladat az elektromos hajtású TGM teherautónak