Nyolc hónapnyi, több mint kétezer órát felemésztő munkát követően egyenesen a nebulók rajzasztaláról érkezett a tanműhelybe a Škoda hatodik tanulói koncepcióautója. A nevében kalandot és terepezést idéző Mountiaq formája nem ismeretlen a márka rajongóinak, hiszen a kilencvenes évek közepén már létezett egy hasonló felépítésű, kereskedelmi forgalomban is kapható modell. A variálható utasterű, Škoda Felicia Fun névre hallgató, kanárisárga árnyalatú örömautóból akkor közel négyezer példány talált gazdára. Most ennek szellemi örökségét ültették át a modern korba – vagyis alapjául a márka legnagyobb, Kodiaq nevű szabadidő-autóját választották.
A Škoda Academy hallgatói által megálmodott narancssárga naplemente fantázianevű színben pompázó kétajtós pickup minden apró porcikájában a természetjárásra csábít, és kiválóan ötvözi a modern életmódautó vonzerejét egy platós kisteherautó praktikumával. A terepen való használhatóság érdekében a modell felfüggesztését jelentősen megemelték, így 29 centiméteres hasmagasságával csak hosszas keresést követően találhat legyőzhetetlen akadályt.
A masszív felépítésű, 17 colos Rockstar II keréktárcsákra szerelt mélyen barázdált terepabroncsok segítségével valamennyi akadály könnyedén legyőzhető
Egyedül a hajtásláncot hagyták érintetlenül, úgy látszik, a 2 literes TSI erőforrás 190 lóereje bőven elegendő az aszfaltúton túli világ meghódítására
Akcióban a tanulók: a megmaradt két oldalajtó jelentős átalakításra szorult a minél látványosabb hatás érdekében
A robusztus megjelenés érdekében az ajtókat lerövidítették és kiszélesítették, valamint oldalsó fellépőket szereltek fel, így érvényesül igazán a nyomtáv három centiméteres szélesítése. Az átalakítás ezután a lökhárítók környékén folytatódott, az első csörlőt és gallytörőrácsot kapott, a hátsó traktus legnagyobb kihívását egyértelműen a platóajtó beépítése jelentette.
A csúszásgátló fémlemezzel kibélelt plató hangulatvilágítást kapott, a kisebb használati tárgyakat a padlóba integrált tárolórekeszek védik a kíváncsi szemek elől
A csörlő és a tetőre szerelt LED-es fényhíd mellett a magasra kivezetett szívónyílás adja egyértelműen tudtunkra, hogy egy vérbeli kalandor ez
A jövő szakembereinek kreativitását olyan apró gegek tükrözik vissza, mint például a Škoda emblémáját formázó LED-es tetővilágítás
A Škoda Academy hallgatói teljes körű gyári támogatással készítették el az általuk megálmodott tanulmánypickupot. Itt éppen a felfüggesztés módosítását végzik, amelynek eredményeként tíz centimétert emelkedett az alapul szolgáló Kodiaq típushoz képest
A kárpitozás mellett még a Columbus szórakoztató és információs rendszert is feldobták a vájtfülű tanulók. A 320 watt összteljesítményű hangszórók mellett egy 2000 wattos erősítő és egy hasonló teljesítményű mélysugárzó fokozza az élményt akár egy Dvořák-szimfónia hallgatása közben
A több mint kilencven éve üzemelő Škoda Auto Szakközépiskolavégzős hallgatói 2014 óta minden évben saját járművet terveznek és építenek meg. Az innen szerzett ötletekből és visszajelzésekből a vállalat profitál, mi több állást is ajánl valamennyi hallgatója számára. Ezek után tényleg csak abban reménykedünk, hogy a gyár döntnökeinek fejében idővel begyulladnak a megfelelő rakéták, és hamarosan a márkakereskedésekben is viszontláthatjuk a Mountiaq utcai változatát.