Immár hetedik alkalommal rendezte meg a NiT Hungary és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság az „5 tengelyen – biztos kézzel!” versenyt. Az országos döntő összetett és izgalmas feladatok elé állította a versenyzőket.
Hirdetés:

Idén már közel félezren neveztek be az „5 tengelyen – biztos kézzel!” vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági versenyre, ami bizonyára annak is köszönhető, hogy a szervező megduplázta, azaz kétmillió forintra növelte a fődíj összegét. A verseny célja azonban a kezdetektől fogva változatlan, kihangsúlyozni a tehergépkocsi-vezetők kulcsfontosságú szerepét a fenntartható, azaz hatékony, biztonságos és környezetkímélő fuvarozás megteremtésében, valamint növelni a tehergépkocsi-vezető szakma presztízsét és népszerűségét.

 -

nevezők már júniustól online tesztek kitöltésével gyakorolhattak, amelyekben a GKI-vizsgákon előforduló kérdésekre kellett válaszolniuk. Majd augusztus 25-én az online selejtezőből a harminc kérdést legjobban megválaszoló negyven jelentkező jutott tovább. Az elődöntőkön már gyakorlati feladatok vártak a versenyzőkre, a Schmitz Cargobull Magyarország Kft. bicskei telephelyén különböző manőverezési feladatokat kellett megoldaniuk DAF XF nyerges vontatókból és Schmitz Cargobull függönyponyvás félpótkocsikból álló szerelvényekkel. Innen a tíz legjobb pilóta jutott be a szeptember 28-án megrendezett döntőbe. Reggel ötletes manőverezési és vezetéstechnikai feladatok vártak a döntősökre, akik közül az öt legjobb eredményt elérő tehergépkocsi-vezető mérkőzhetett meg egymással a szuperdöntőben.

 -

A végső összecsapás során egyrészt indulás előtti ellenőrzéssel, rakományrögzítés-ellenőrzéssel és egy váratlan, szimulált tűzeset helyes megoldásával gyűjthettek értékes pontokat. Másrészt a vezetéstechnikai pályán különféle trükkös és izgalmas feladatokat kellett fél órán belül végrehajtaniuk. Először a közúti modulon tettek meg három kört, ahol mérték a tüzelőanyag-fogyasztást és a körök átlagsebességénél a lehető legkisebb eltérésre kellett törekedniük. Majd a körmodulon a félpótkocsi bal hátsó kerekénél kivezetett csőből folyó vízzel kellett a köríven elhelyezett három poharat megtölteniük.

 -

Ezt követte locsolt műgyantapályán egy vészfékezéses kikerülési manőver, majd a félpótkocsin egy keretben elhelyezett labdával kellett háromszor elindulniuk és megállniuk úgy, hogy a labda ne szabaduljon el.

 -

Majd szabályosan szétakasztottak, és a rántópadon áthajtva egyenesben kellett tartaniuk a vontatót a locsolt műgyantapályán, a végén pedig keresztbe fordítani.

 -

Innen áthajtottak a pipamodulra, ahol lejtőn kellett változó tapadású felületen irányban tartaniuk a vontatót, a végén pedig élesen bekanyarodniuk.

 -

Majd kapuba beállás és hóláncfelszerelés következett. Végül egy hosszú tolatással kellett visszaállniuk a félpótkocsi alá, szabályosan összeakasztani és kihajtani a pályáról.

 -

Mindezek során Könczöl András, a J.S. Logistics Kft. munkatársa gyűjtötte össze a legtöbb pontot, méghozzá a verseny történelmében már harmadszorra. Ezzel a kétmillió forintos fődíj mellett a Magyarország örökös legjobb tehergépkocsi-vezetője címet is elnyerte. Második helyen Nagy Lajos végzett a Klippel Kft.-től, a dobogó harmadik fokára pedig Pethe Miklós, az Agroman-Gép Kft. pilótája állhatott fel. Ezúton is gratulálunk kiváló eredményeikhez!

 -

Könczöl András harmadszorra nyerte meg az „5 tengelyen – biztos kézzel!” versenyt, így ő már a Magyarország örökös legjobb tehergépkocsi-vezetője cím büszke tulajdonosa is