Eddig is a leghatékonyabbak közé tartoztak a Scania 9 és 13 literes motorjai, sorra nyerték a díjakat, és a mi tesztjeink során is fogyasztási rekordokat döntöttek. A svéd fejlesztők találtak még néhány értékes százalékot, amit lefaraghattak.
Hirdetés:

Méltán elismertek a szakmában a Scania 9 és 13 literes dízelmotorjai, amelyek úgy nyújtanak kiváló nyomatékleadási jelleget, illetve tüzelőanyag-fogyasztást, hogy közben nem alkalmaznak kipufogógáz-visszavezetést (EGR), csak SCR-rendszert, turbófeltöltőjük pedig fix geometriájú. Ezáltal könnyebbek, egyszerűbbek és kevesebb hibalehetőséget tartogatnak versenytársaikhoz képest. Termelékenységüket a Scania rugalmas ütemtervű karbantartása is fokozza. A griffes gyártó mérnökei mindezeket az előnyöket megtartva fejlesztették tovább a jól bevált, soros, öt-, illetve hathengeres motorokat.

 -

A DC09-es motor mostantól acéldugattyúkkal készül, amelyek a hengerek új felületi bevonatával együtt még kisebb súrlódást eredményeznek

 

Sok kicsi sokra megy

Ennek eredményeként mindkét motor változó szállítókapacitású hűtőfolyadék-szivattyút kapott, amely kis motorterhelés esetén kisebb teljesítménnyel működik. Hasonlóképpen a kormányrásegítő szivattyúja is változó szállítókapacitású, ugyancsak csökkentve az erőforrás tüzelőanyag-fogyasztását. Továbbá módosították a szívó- és a kipufogócsonkot, valamint a turbófeltöltő házát a gyorsabb gázreakció és a jobb gyorsítóképesség érdekében.

 

A DC09 főbb műszaki adatai:
 DC09 139
280 LE
DC09 140*
320 LE
DC09 141*
360 LE
FelépítésSoros
Hengerek száma5
Összlökettérfogat (l)9,3
Furat×löket (mm)130×140
Sűrítési arány20,1:1
Legnagyobb teljesítmény (kW(LE)/1/min)206(280)/1900235(320)/1900265(360)/1900
Legnagyobb nyomaték (Nm/1/min)1400/1000–14001600/1050–14001700/1050–1475
Kipufogófék teljesítménye (kW/1/min)183/2400
* Akár százszázalékos biodízellel, például zsírsav-metil-észterrel (FAME) használható változatban is rendelkezésre áll

 

A Scania mérnökei a belső súrlódás csökkentésére is kiemelt figyelmet fordították. Az új dugattyúk és dugattyúgyűrűk hatékonyan mérséklik a súrlódást, a DC09-es motor pedig mostantól acéldugattyúkkal készül, amelyek a hengerek új felületi bevonatával együtt még kisebb súrlódást eredményeznek. Megnövelték viszont a DC09-es és a DC13-as motorok sűrítési arányát és legnagyobb égési nyomását, ami nagyobb égési hőmérsékletet, ezáltal hatékonyabb égési folyamatot jelent. Mindemellett a 13 literes motor 500 lóerős csúcsváltozatát új turbófeltöltővel is ellátták, amelyben siklócsapágyak helyett golyóscsapágyak találhatók, még gyorsabb reakciót biztosítva.

 -

A DC13-as motor 500 lóerős csúcsváltozata új turbófeltöltőt kapott, amelyben siklócsapágyak helyett golyóscsapágyak dolgoznak, még gyorsabb reakciót biztosítva

 

Még nyomatékosabbak

A továbbfejlesztésnek köszönhetően mindegyik 13 literes motor nyomatékgörbéje kedvezőbbé vált, ugyanis legnagyobb nyomatékukat 1000-es helyett már 900-as percenkénti fordulatszámtól kifejtik. Ezáltal pedig hosszabb tengelyáttételek alkalmazhatók, még jobban kidomborítva a Scania régóta híres, kis fordulatszám melletti nagy nyomatékról szóló filozófiáját. A hajtásláncok további módosításaként a tengelykapcsolók kevésbé merevek az eddigiekhez képest.

 

A DC13 főbb műszaki adatai:
 DC13 162
370 LE
DC13 163*
410 LE
DC13 164*
450 LE
DC13 165*
500 LE
FelépítésSoros
Hengerek száma6
Összlökettérfogat (l)12,7
Furat×löket (mm)130×160
Sűrítési arány23,0:121,0:1
Legnagyobb teljesítmény (kW(LE)/1/min)272(370)/1800302(410)/1800331(450)/1800368(500)/1800
Legnagyobb nyomaték (Nm/1/min)1900/900–13402150/900–13402350/900–13402550/925–1340
Kipufogófék teljesítménye (kW/1/min)242/2400
* Akár százszázalékos biodízellel, például zsírsav-metil-észterrel (FAME) használható változatban is rendelkezésre áll

 

Mindezek eredményeként a gyártó mérései szerint átlagosan két százalékkal csökkent a 9 és 13 literes motorok tüzelőanyag-fogyasztása. Ez önmagában lehet, hogy nem hangzik soknak, azonban egy száz kilométerenként 25 liter gázolajat fogyasztó szerelvény esetében fél liter tüzelőanyag megtakarítását eredményezi. Ez pedig évi 150 ezer kilométeres futásteljesítmény mellett 750 literrel kevesebb gázolaj tankolását jelenti. Ráadásul ne feledkezzünk meg a két százalékkal kevesebb szén-dioxid kibocsátásáról sem, ami évente több tízezer ilyen motorral forgalomba kerülő Scania tehergépkocsi mellett szintén tetemes mennyiséget tesz ki összességében.

 -

A P-széria a DC09-es motorral ideális párosítás különféle városi és regionális alkalmazásokhoz

griffes gyártó tehát amellett, hogy gőzerővel dolgozik az alternatív hajtásláncok fejlesztésén, a jelenleg még az értékesítés gerincét adó dízelmotorjait is folyamatosan korszerűsíti. Sőt, a Scania összes Euro V-ös és Euro VI-os motorja akár százszázalékos hidrogénezett növényi olajjal (HVO) vagy gázolaj és HVO bármilyen arányú keverékével is üzemelhet, bizonyos motorváltozatai akár százszázalékos biodízellel, például zsírsav-metil-észterrel (FAME) is használhatók, valamint több gázmotor és egy etanolmotor is szerepel a kínálatában.