Régi ismerőssel bővül hazánkban a tehergépkocsik választéka. A Duna Autó Zrt. jóvoltából újra találkozhatunk az utcaképet és a KGST-országok nehézteherautó-parkját évtizedekre meghatározó Kamaz tehergépjárművek új, Euro VI-os generációjával.
Hirdetés:

Az idén 42 éves Kámai Autógyár az Oroszországi Föderáció legnagyobb autóipari vállalata, saját bevallásuk szerint nehézteherautó-gyártásban a világ húsz legjelentősebb vállalata közé tartoznak, a 16 tonna össztömeg feletti kategóriában pedig globálisan a 16. helyet foglalják el. A Kamaz legnagyobb résztulajdonosai az állami Rostec Corporation és a Daimler AG. Közel 2,3 millió teherautó és 2,85 millió dízelmotor hagyta el 1976 óta a számtalan gyárkapu egyikét. Jelenleg évi 71 ezer tehergépkocsi, 85 ezer motor és 1500 autóbusz gyártására elegendő kapacitással rendelkeznek. A Független Államok Közössége országaiban a 14–40 tonna össztömeg közötti kategóriában minden harmadik teherautó a Kamaz gyár terméke. A fiatal generációk jószerivel csak a Dakar-raliról – vagy a szponzor által ihletetett extrémsportos szárnyalásairól – ismerik a márkát. Pedig az autóbuszoktól a páncélozott szállítójárművekig nagyon széles modellkínálattal rendelkeznek, és a világ nyolcvan országában üzemelnek Kamaz termékek. A legnehezebb, maratoni terepraliversenynek számító megmérettetésen 27-szer indultak, tizenöt alkalommal sikerült diadalmaskodniuk, ezzel a verseny történetének messze legsikeresebb teherautó-márkája a Kamaz.

 -

Ikerabroncsozással 2,5-3 tonnával nagyobb a hasznos teherbírás, cserébe le kell mondanunk a terepjáróképesség egy részéről

Internacionálé

Az európai piacra szánt modelleket a Kamaz litvániai gyárában, Rokiškis városában szerelik össze. A sors akarata lehet, hogy a hazai autókereskedések legnagyobb palettájával rendelkező Duna Autó Zrt. éppen ott rendezkedett be, ahol anno Kamaz teherautókért felelős gépjárműjavító műhelyét és telephelyét működtette a a Volán Vállalat. A Magyar Televízió szomszédságában fekvő területen nem ritkán 2-300 karbantartásra váró Kamaz parkolt. Az amerikai Cummins motoroknak köszönhetően mára fellélegezhetnek a helybéliek. Már nem burkolózik fekete vagy éppen kék füstfelhőbe a környék, mint amikor régen a többszáz Kamaz gyönyörű orgánumú, de környezetszennyező V8-as motorját egyszerre beindították. A füst és a karakteresen karcos hang a múlté, a korszerű Cummins ISB6.7 E6 C260-320, Euro VIc környezetvédelmi besorolású, 6,7 literes, soros elrendezésű, hathengeres, turbófeltöltéses 260, 290 és 320 lóerő teljesítménnyel elérhető dízelmotorok a legkorszerűbb technika iránti igényeknek is megfelelnek. A legerősebb, 320 lóerős változat legnagyobb nyomatéka 1200 newtonméter, ezt az 1100 és 1700 közötti fordulatszám-tartományban végig leadja, már alapjárat közelében, 600-as fordulatnál 750 newtonméterrel gazdálkodhat a vezető. A Kamaz saját bevallása szerint a Cummins motorok élettartama duplája a régi V8-as erőforrásokénak.

 -

Az állandó összkerékhajtásnak, a kétfokozatú, zárható osztóműnek és a hátsó tengelyek kereszt-, illetve hosszirányú differenciálzárainak köszönhetően kiváló terepjáró-képességgel rendelkezik a Kamaz

Az erőátvitelről manuális, kilencfokozatú ZF 9 S Ecomid váltó gondoskodik, az összkerékhajtású modelleknél kétfokozatú osztóművel párosítva. A ZF gyárral 2005-ben alapítottak közös vállalatot, a Káma melletti gyárban a kilencfokozatú Ecomid és a 12, illetve 16 fokozattal működő Ecosplit váltókat gyártják. Nemcsak a Cummins és a ZF kötött stratégiai megállapodást a Kamazzal, hanem a Daimler (fülkék), a Knorr-Bremse (fékrendszerek) és a Palfinger (hidraulikus munkahengerek) is.

Markó Zoltán, a Duna Autó Zrt. kereskedelmi igazgatója a hazai bemutatón elmondta, hogy a korszerű tartalommal rendelkező, új generációs Kamaz teherautók ugyanúgy a nemzetközileg elismert gyártók komponenseit használják, mint „nyugati” társaik. A Cummins motorok, a ZF váltók, a Bosch befecskendezők, a Sachs tengelykapcsolók, a Knorr-Bremse, illetve Wabco fékrendszerek garantálják a kiváló minőséget, megbízhatóságot és az optimális szervizhátteret.

 -

Markó Zoltán, a Duna Autó Zrt. kereskedelmi igazgatója

Eleinte a teljes termékpalettából tíz európai típusjóváhagyással rendelkező közúti és nehézterepes kivitelű modell érkezik a magyar piacra. A kifejezetten nehéz körülmények közötti munkavégzésre – bányaipar, erdő- és mezőgazdaság, fakitermelés, építőipar, katasztrófavédelem, közművek – tervezett kivitelekre fókuszálnak, ebben a Kamaz a robusztusságának és kiváló terepjáró-képességének köszönhetően kiemelkedő teljesítményre képes. Az alkatrészellátás és az új járművek értékesítése európai készletről történik, ezáltal az ügyfelek igényeinek gyorsan és rugalmasan meg tudnak felelni. A Duna Auto Zrt. a fülke-alvázas Kamazokat szinte bármilyen felépítménnyel fel tudja szerelni. A jelenlegi kínálatban 4×2-es, 4×4-es, 6×4-es és 6×6-os szóló-, illetve ikerabroncsozású fülke-alvázas járművek és 6×4-es, valamint 6×6-os szóló-, illetve ikerabroncsozású billenőplatós teherautók szerepelnek.

 -

Omskshina terepgumival felvértezve szó szerint nincs előtte akadály

Lássuk a medvét!

A minimális változtatásokkal évtizedek óta gyártott Omskshina terepgumik mintázata annyira beleégett a retinánkba, hogy azonnal jobb kedvre derültünk, amikor megláttuk az impozáns, 6×6-os Kamaz 43118 billenőplatós teherautón. Ugyancsak déjà vu érzésünk támadt, amint fürkésző tekintetünket a régi Kamazokban is alkalmazott, kettős áttételű, csigahajtású hátsótengelyekre vetettük. Ez a megoldás elsősorban a második világháború amerikai katonai teherautóinál volt nagyon elterjedt.

 -

Régi örökség a kettősáttételű, csigahajtású, zárható differenciálmű

Az állandó összkerékhajtású Kamaz 43118 kétfokozatú osztóműve, valamint a hátsó tengelyek és a tengelyközti differenciálművek zárhatók. Így felvértezve kiváló terepjáró-képességgel rendelkezik, de egy orosz jármű esetében azon lepődnénk meg, ha nem így lenne.

 -

Robusztus felépítés jellemző a Kamazra, masszív acéllemez védi a hűtőt az esetleges sérülésektől

Sajnos miután felkapaszkodtunk a legszebb tatár hagyományokat felelevenítő vágtázó ló emblémával díszített és magaslesnek is kiváló fülkébe, azt tapasztaltuk, hogy nem szép dolog az előítélet, de néha igaz. A kívülről arányosnak mondható jármű bizony hozta a papírformát, pontosan azt kaptuk, amit egy Kamaztól várnánk: mai szemmel nézve és a nyugati konkurensekhez viszonyítva elavult, spártai, kicsit szedett-vedett és igénytelen környezetbe csöppentünk.

 -

A parádés huszárvágással létrehozott hálóhelyes fülkében egy keskeny fekvőalkalmatosság várja a pihenni vágyó járművezetőt

Itt bizony még Dzsingisz kán sem utazna szívesen. Amit egy klasszikus V8-as Kamaz fülkéjében még nosztalgiának éreznénk, ahhoz itt hiányzott a sárm, a patina és a veteránautókra jellemző bájos esetlenség. Méltatlan ehhez a járműhöz ez a fülke, minden volt benne, ami a munkához kell, de semmi több, azok is silány minőségű anyagokból. A mostani sofőrhiányos időkben a juttatások mellett a komfortos munkakörülmények rendelkeznek a legnagyobb vonzerővel egy hivatásos tehergépkocsi-vezető számára.

 -

Táncolni nem lehetne a rövidfülkében, de a munkavégzéshez elegendő a térkínálat

Ha megnézzük a lengyelországi kínálatot, ahol a Kamazok már évek óta jelen vannak, akkor nagyjából kifesthetjük, hogy a jövőben milyen új modellekre számíthatunk. A Duna Autó Zrt. is tervezi a választék bővítését az Euro VI-os, 8,9 literes, 340–400 lóerős, L-sorozatú Cummins motorok, egy 4×2-es közúti nyerges vontató és egy 8×4-es, 41 tonna össztömegre méretezett fülke-alváz bevezetésével. Hamarosan a jelenlegi spártainál modernebb fülke is elérhetővé válik, ugyanis tavaly mutatták be azt a Mercedes-Benzzel közösen fejlesztett fülkét, amelyet várhatóan 2019/2020-tól gyártanak majd az évente 57 ezer példány előállítására tervezett új üzemben.

 -

A vezető munkahelye spártai, a kezelőelemek elhelyezése megszokást igényel

Reméljük hamarosan hozzánk is eljut az új, komfortos vezetőfülke, kár lenne, ha ezen múlna az összességében jó benyomást keltő, robusztus, jó értelemben véve igénytelen konstrukciójú, gazdaságosan üzemeltethető, a piac többi szereplőjéhez képest jelentős árelőnnyel rendelkező Kamaz hazai szereplése. 

 -

Kifejezetten nehéz terepen végzett feladatokra készül a Kamaz 43118 típusjelű billencs, bányakörülmények között érzi otthon magát

 

A bemutatón kiállított Kamaz 43118 billenőplatós modell főbb adatai
Méretek/tömegek
Hosszúság (mm):7855
Szélesség (mm):2500
Magasság (mm):3080
Tengelytávolság (mm):3690+1320
Szabad hasmagasság (mm):385
Saját tömeg felépítménnyel (kg):11150
Legnagyobb megengedett össztömeg (kg):22500
Hasznos teherbírás (kg):11350
Tüzelőanyag-tartály térfogata (l):350
Gumiabroncs mérete:425/85 R 21
Hajtáslánc
Hajtásképlet:állandó összkerékhajtás, 6×6
Motor típusa:Cummins ISB6.7E6 C320
Hengerek elrendezése, száma:soros, 6
Összlökettérfogat (cm3):6690
Furat/löket (mm):107/124
Sűrítés:17,2
Legnagyobb teljesítmény (kW(LE)/1/min):233(320)/2300
Legnagyobb forgatónyomaték (Nm/1/min):1200/1100–1700
Sebességváltó típusa:ZF 9 S 1310 TO, kilencfokozatú manuális, kúszófokozattal
Osztómű:kétfokozatú