Motorgyártó kapacitásának növelése érdekében új öntödét épít a Scania Svédországban. Az építkezés várhatóan 2019 januárjában indul.
Hirdetés:

Mintegy 1,5 milliárd euró értékű beruházással egy új öntödét hoz létre a Scania a svédországi Södertälje városában, hogy megháromszorozza motorgyártó kapacitását. Ugyanakkor az új öntödében az egy tonna gyártmányra vetített energiafelhasználás várhatóan csak fele akkora lesz, mint a jelenlegi üzemben, az is megújuló forrásokból származik majd. A legnagyobb energiamegtakarítást az öntési eljárás továbbfejlesztése és az ennek során keletkező hő visszanyerése eredményezi majd. Jelentős megtakarítást érnek el majd az öntőformák, illetve magok készítéséhez használt homok hetvenszázalékos újrahasznosításával is, hiszen a homokot nagy távolságokról tehergépkocsival szállítják, és a meglévő öntöde technológiája egyáltalán nem teszi lehetővé az újrahasznosítást. A város számára szintén fontos változás, hogy a jelenlegi üzem egy Södertälje központjához közeli ipari területen működik, miközben az új öntöde a város egyik külterületén épül majd fel. Az építkezés a tervek szerint 2019. januárban indulhat el.

Előző cikkCserefelépítmény-fellegvár
Következő cikkMég többre képes
Kisgyermekkorom óta rajongok a tehergépkocsikért, ezért már a gépészmérnöki tanulmányaim alatt örömmel elkezdtem írni a Rolling Tons magazinba. Azóta nem szűnő lelkesedéssel tesztelem a legújabb haszonjárműveket, közel két évtizeden át főszerkesztőként vezettem a nyomtatott kiadványt.