Most akkor igényesebb vagy igénytelenebb az új Transit negyedik nemzedéke? Egyszerre mindkettő: a legmodernebb berendezés és a kiváló hatékonyság mellett jelentősen csökkentett karbantartási és javítási ráfordítás szól mellette.
Hirdetés:

Közel fél százada, 1965-ben jelent meg a Ford Transit, akkor még csak áruszállítóként, és miközben több mint hétmillió példány készült belőle – sorba állítva körülérnék az Egyenlítőt! –, Európában négy évtizeden át volt piacvezető. Sőt, a világ sok országában átment a Transit neve a köznyelvbe: egyszerűen így hívják a kishaszonjárműveket. A ráncfelvarrásokat nem számolva négy generációja látott eddig napvilágot (1965, 1986, 2000 és 2013), most a legfrissebbet mutatjuk be. Érdemes megjegyezni, hogy az eddigi Transit-kínálat kettévált. A kisebb össztömegű és rakterű, elsőkerékhajtású változatok Transit Custom néven különálló típusként folytatják pályafutásukat, így a Transit típusnév már csak a nagyobb teherbírású és puttonyú, akár hátsó- vagy összkerékhajtású kiviteleket takarja.
A Ford példátlan gyorsasággal, 24 hónapon belül megújítja teljes európai haszonjármű-családját. A legmodernebb globális padlólemezére épülő, vadonatúj Transit együtt szerepel majd a kínálatban olyan járművekkel, mint a 2013-as és 2014-es „Év kishaszonjárműve”, a Transit Custom és a Transit Connect, valamint a piacra szintén hamarosan megérkező Transit Courier.
Hogy mindjárt előre lelőjük a poént, a 2014 tavaszától sokféle kivitelben a kereskedésekbe kiszállított Transit kínálja a kategória legkedvezőbb üzemeltetési költségét és legnagyobb teherbírását. Szintén osztályelső a Transit ECOnetic változat üzemanyag-fogyasztása, valamint karbantartási munkaóra-igénye, jelentős mértékben csökkentett szerviz- és javítási költségekkel. Mindemellett nőtt a rakodótere és néhány kritikus mérete, intelligens raktéri megoldásokat, illetve új dizájnt kapott, amely nem sok folyamatosságot mutat a korábbival, inkább marcona kinézésű.

 -

Az oldalsó tolóajtó nyílásmérete a legnagyobb ebben a kategóriában, 1300 milliméter

Kisebb költségek

A Transit ECOnetic modellváltozatok kategóriaelső szén-dioxid-kibocsátásának legcsekélyebb értéke 169 gramm/kilométer (100 kilométer/órás fix sebességhatárolóval), és ennek megfelelően a tüzelőanyag-fogyasztás 6,4 liter/100 kilométerről indul. A típuselődhöz képest hat százalékkal csökkent az új generáció fogyasztása.
Az egyedi kalibrálású, 2,2 literes, 125 lóerős Duratorq TDCi dízelhez stop-start rendszer és a Ford innovatív gyorsításvezérlése kapcsolódik. A Transit ECOnetic modellkínálat immár hat különféle áruszállítót foglal magában, egészen 3,5 tonna megengedett össztömegig.
A standard Transit erőforrása szintén a takarékos 2.2 Duratorq dízelmotor, háromféle választható teljesítménnyel, 100, 125 és 155 lóerővel, valamint hatfokozatú, kézi kapcsolású sebességváltóval. Emellett rendelkezésre állnak a 125 és 155 lóerős HDT6 motorok is, amelyek megfelelnek az Euro 6 károsanyag-kibocsátási szabványnak.
Az első-, hátsó- és összkerékhajtású változatokban egyaránt gyártott új Transit szerviz-intervalluma immár 2 év vagy 50 ezer kilométer, míg a kötelező karbantartás időigénye 150 ezer kilométeres futásteljesítményre vetítve 5,4-ről 4,2 órára csökkent.
A 23 javítási tételt vizsgáló Ford-elemzés szerint az új generáció kategóriaelső a nem tervezett karbantartások terén is: a hátsó féktárcsa javítása például 2,6 helyett feleannyit, csupán 1,3 munkaórát vesz igénybe. Az tüzelőanyag-ellátó rendszer téves tankolásból eredő költséges meghibásodását a szériában beszerelt, különleges Ford Easy Fuel rendszer küszöböli ki.
Az új generáció egyik legfontosabb tervezési szempontja a tartósság volt. Rendkívül erős szerkezete nagy szilárdságú acélt és ultra nagy szilárdságú bóracélt is tartalmaz; a karosszéria átrozsdásodása ellen 12 éves garanciát adnak.
A Ford kemény haszonjármű-tesztelési módszereivel próbára tett Transit 11 millió kilométert futott le Európa, illetve Észak-Amerika útjain (ez annyi, mintha 275 alkalommal kerülte volna meg a Földet), és félmillió kilométeren át teljesített olyan vállalkozóknál, akik jelenleg is Transittal dolgoznak.
Az új típus elsőként esett át egy sor extrém vizsgálaton, igazolva, hogy a mindennapi használat során tapasztalható legkomolyabb behatások mellett is megbízhatóan és kiszámíthatóan viselkedik majd: az egyik ilyen teszt során például 60 kilométer/órás sebességgel hajtottak fel 150 milliméter magas járdaszegélyre – ennek megismétlését azért nem ajánljuk olvasóinknak, elégedjenek meg a tudattal, hogy kibírta az autó.

 -

Biztonságos rakományrögzítés álló helyzetben az oldalfalhoz. Csűrkapunyi nyílást tesz szabaddá a nagy rakterű furgon hátsó ajtaja

Nagyobb használati érték

Az új Transit raktere átlagosan 11 százalékkal nagyobb elődjénél, és számos innovatív raktéri megoldás teszi egyszerűbbé, illetve biztonságosabbá a fuvarozást. A dobozos áruszállító változat oldalfalai függőlegesebbek, az ajtónyílások pedig praktikusabbak az eddiginél. Az oldalsó tolóajtó a kategória legszélesebb nyílását tárja fel (1300 milliméter), így villástargoncával is könnyen berakodható keresztben a szabványos Euro-raklap.
A kifutó Transit befogadóképességéhez mérten mindegyik modellváltozat mintegy 10 százalékkal tágasabb teret kínál: az L2 dobozos áruszállító maximális űrtartalma például (teljes acél válaszfallal) 10,3-ról 11,2 köbméterre nőtt, így immár négy Euro-raklap szállítására alkalmas, a padlón pedig 3,0 méter hosszú tárgyak férnek el. A legnagyobb Jumbo változat válaszfala mögött 15,1 köbméternyi a hely.
A dobozos áruszállítók háromféle hosszúsággal és kétféle tetőmagassággal, valamint többféle megengedett össztömeggel (egészen 4,7 tonnáig) rendelhetők. Számos új, intelligens megoldást kínálnak, például beépített, jól tapadó fellépőt a hátsó lökhárítón – egyébként kategóriaelső a küszöb magassága, helyesebben alacsonysága. A járművet és a rakományt könnyen tisztítható padló védi, 100 milliméter magas peremmel, hogy könnyebb legyen lemosni vagy lesöpörni. Az oldalfalakon DIN/ISO szabványú rakományrögzítő pontokat helyeztek el. A munkához fénydiódás raktérvilágítással teremtettek jó látási viszonyokat, a többi autóst pedig jól látható jelzés figyelmezteti, ha a hátsó ajtókat 90 fokos szögben kitárták. Vontató járműnek sem utolsó a Transit, a 360 HD modellekre 3,5 tonnás utánfutót lehet akasztani.
A Transit további modellváltozatai például a duplafülkés Double Cab-in-Van (DCiV) zárt furgon, a Kombi és a Kombi Van, valamint a szimpla- és duplafülkés alváz (Chassis Cab és Double Chassis Cab). Az Chassis Cab SuperJumbo változat ötméteres platóval vagy dobozos kivitelekben készül, a Transit személyszállító változatai közt pedig a 18 utas szállítására alkalmas M2 Bus is szerepel.
A Ford szakaszosan vezeti be a teljes Transit-kínálatot: a második fázisban érkeznek a DCiV, Kombi, Kombi Van, Chassis Cab L5 és Double Chassis Cab változatok, amelyek 2014 utolsó negyedévétől rendelhetők meg.

 -

Végre egy Ford kishaszonjármű az új érából, amelynél a műszerfal látványos formatervezése nem megy a rakodóhelyek rovására. Immár minden irányban állítható kormánykerék szolgálja a sofőr kényelmét

Komfortos vezetőhely

A fülke jelentősen tágasabb a kifutó típusénál: nagyobb a válltér, a fejtér, és javult a kilátás, emellett komfortosabb a vezetői üléspozíció, mivel magasságban és tengelyirányban egyaránt állítható a kormányoszlop.
A teljesen megújult belsőtér stílusos, új műszerfala számos tárolórekeszt rejt, de nem hiányzik a fülke teljes szélességében végigfutó felső polc és a kettős utasülés alatti nagyméretű, rejtett rekesz sem. A 230 voltos elektromos csatlakozóról adapter nélkül tölthetők laptopok és egyéb eszközök.
A Ford mérnökei úgy hangolták az autót, hogy kategóriaelső menetdinamikát, illetve városi forgalomban és autópályán egyaránt magabiztos, személyautós vezetési élményt nyújtson. A gyáriak szerint a jármű érezhetően kifinomultabb, a menetzajok erőssége csökkent, és javult a rugózási kényelem.
Annak érdekében, hogy mobil irodaként is megállja helyét a Transit, 2014. későbbi szakaszában számos kényelmi berendezést hoznak át a Ford legújabb személyautóiból, többek közt a Ford SYNC hangvezérlésű, vezeték nélküli csatlakozásokat biztosító szórakoztató és informatikai rendszert, AppLinkkel, amely hangutasításokkal teszi kezelhetővé a pilóta kedvenc okostelefon-alkalmazásait.
A kategóriában ugyancsak egyedülálló szolgáltatás a baleset után a mentőkel kapcsolatot teremtő Ford SYNC vészhelyzeti segélyhívó. A fél életüket autóban töltő hivatásos sofőrök munkáját több korszerű berendezés segíti, mint az adaptív sebességtartó automatika, akadályfelismerő rendszerrel, a sávelhagyásra figyelmeztető és éberségfigyelő rendszer, a tolatássegítő kamera és a vonóhorog-asszisztens, a statikus kanyarvilágítás, valamint az abroncsnyomás-figyelő. Az elektronikus menetstabilizáló (ESP) innovatív funkciója a Curve Control: ez a Ford által kifejlesztett megoldás biztonságos tempóra lassítja a járművet, ha túl nagy sebességgel hajt be egy kanyarba, például egy autópálya-kijáratnál. Van továbbá terhelésfüggő, azaz adaptív ESP-szabályozás, borulásvédelem, vontatmánystabilizáló és visszagurulás-gátló is.

 -

Modern, maszkulin, marcona: nem is hasonlít elődeire az új Ford Transit

Világpolgár

A One Ford termékstratégia értelmében az új generációs Transit arra készült, hogy Európában, Észak-Amerikában és a világ más jelentős piacain lépjen fel. Észak-Amerikában, ahol a Transit most mutatkozik be először, lassan felváltja a népszerű E-Series sorozatot.
Ugyanakkor az új Transit már megrendelhető az európai márkakereskedésekben, és az első példányok kiszállítása 2014 tavaszán kezdődik. Az európai piacokra szánt járműveket a törökországi Kocaeliben működő Ford Otosan üzem gyártja, ahol 2014 elején indult be a futószalag. Az észak-amerikai Transit áruszállítók pedig Kansas Cityben készülnek, a Ford F-150 mellett. Így már jobban érthető a marcona kinézet is.

 -

Hátulról szorosabb rokonságot mutat kisebb testvéreivel az új Transit, mint elölről