Visszafordíthatatlan károkat okoznak a halálos közúti balesetek világszerte. A legfrissebb uniós statisztikák szerint a többségük kedvező látási viszonyok közepette, országúton és még csak nem is kereszteződések sűrűjében következik be.
Továbbra is a közúti baleset a vezető halálok az 5–29 éves fiatalok körében az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint. A közúti halálozások kétharmada dolgozó korú embertársunktól fosztja meg szeretteit, így a személyes veszteségek mellett a gazdasági és társadalmi hatásuk is jelentős. Ha azt nézzük, hogy világviszonylatban csupán öt százalékkal csökkentek az ilyen esetek 2010 és 2021 között, akkor elszomorodhatunk. Ám közben a globális járműflotta több mint duplájára nőtt és egymilliárddal többen rójuk már a bolygónk útjait. Szerencsére Európában ennél sokkal jobb a helyzet, mert 36 százalékos a csökkenés minden járműtípust figyelembe véve. Sőt, a 2012–2022 időszakra részletesen lebontott statisztikák is rendelkezésre állnak az Európai Bizottság legfrissebb jelentésében.
Ennek adatai alapján a 27 uniós tagállam útjain 2022-ben 2311 személy veszítette életét kishaszonjárművek balesetei nyomán, 2940 haláleset történt 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű teherautók kapcsán és 413 buszokkal összefüggésben. Ezek rendre az összes közúti elhalálozás 11, 14, illetve 2 százalékát adják. Bár a táblázatunkban látható relatív számok az átlagnál valamivel sötétebb képet festenek a hazai viszonyokról, szerencsére az esetek abszolút számát sikerült jelentősen csökkenteni. Ráadásul a pandémiás időszakban is szép eredményeket produkáltunk, míg az EU-szintjén 2019-hez képest 2022-ben a teherautók esetében nyolc százalékkal kevesebb halálos baleset történt, addig itthon 23 százalékkal javultak a mutatók. A kisteherautók esetében még látványosabb az eredmény, a 27 ország összesített öt százalékával szemben nálunk a 31 százalék áll. A buszoknál ugyanezek a számok 21, illetve 30 százalékos mérséklődésről tanúskodnak.
Mindhárom vizsgált haszonjármű-csoportra igaz, hogy döntően (52-62 százalékban) 25–64 éves, tehát aktív korú embert érint az Európai Unióban. A teherautókhoz köthető halálesetek több mint felében személyautó utasa veszítette az életét, a védtelen úthasználók pedig mindegyik kategóriával szemben különösen veszélyeztettek. A kisteherautók baleseteinek 31 százalékában buszok utasai veszítik életüket, 27 százalékban személyautósok és 39 százalékban védtelen közlekedők. A nehéz-teherautókkal összeköthető halálesetek 58 százalékban személyautók utasai, 34 százalékban védtelen úthasználók veszítik életüket. A buszok esetében 32 százalék a személyautósok, 19 a buszon utazó elhunytak aránya. A védtelen úthasználók itt összesen 43 százalékot alkotnak, a gyalogosok kategóriája önmagában is 25 százalék!
A 3,5 tonna alattiak esetében június és november között végig viszonylag magas a baleseti kockázat, és az utolsó említett hónap, az év végi hajrá a csúcstartó. Júliusban és augusztusban következik be messze a legtöbb nehéz-teherautós haláleset, és bár ez az időszak a buszok esetében is veszélyes, ott a december a legfájdalmasabb hónap.
Hétköznap nappal a teherautós halálesetek 76 százaléka, a buszosok 63 százaléka következett be. A buszos esetek 16 százaléka hétvégén napközben történt. Míg a teherautók viszonylag egyenletes elosztást mutatnak hétközben, addig a buszok esetében szerda egész nap viszonylag sok eset történik, és a grafikon szombat hajnalban tetőzik. A kishaszonjárművek a két nagy között helyezkednek el: 70 százalék hétköznap nappal és 16 százalék hétvégén nappal. Itt fontos adat, hogy a csúcs péntek délutánra és estére tehető.
A legkisebbek esetében 54, a nehéz-teherautóknál a balesetek 53 százaléka országúton következik be, a buszos esetek fele pedig városban. Érdekes módon mindhárom járműtípus esetében döntően nem a kereszteződések a ludasak – 83, 84 és 76 százalékban egyéb helyen történik a baj. A kishaszonjárművek esetében azt is tudjuk, hogy az összes eset 77 százaléka száraz útburkolaton következik be.
A Volvo Trucks balesetkutató csapatának legutóbbi összegzése is megerősíti ezeket a teherautók kapcsán: 90 százalékban emberi tényező okozza a baleseteket, és mindegyik jellemző balesettípus legalább háromnegyede fényes nappal, jó látási viszonyok esetén és száraz útburkolatnál következett be. Természetesen a statisztika önmagában nem tartalmazhat minden tényezőt. Például a fényes nap elvakíthatja az egyik közlekedő felet, aki emiatt nehezebben vagy később veszi észre a szürke autójával a szürke aszfalton kivilágítatlanul közeledő járművet. Ám a levonható tanulság mindebből az, hogy nem csupán sötétben vagy rossz idő esetén kell különösen odafigyelni. Észre kell vennünk magunkon a hétközepi hátság – a szerda – okozta kihívásokat vagy éppen a péntek délutáni fáradtságot. Azt, ha gondolataink már a hétvége körül forognak, és nem kellőképpen az útra figyelünk. Egyenes útszakaszon és jó látási viszonyok közepette is egyetlen szempillantás elég a bajhoz, ha például az ágy alól kihúzott hűtő mélyén kutakodunk. Ha ilyenkor érjük utol a tömegesen nyaralni indulókat, akik az útépítés miatti torlódásban vesztegelnek, akkor már csak az automatikus vészfékrendszer segíthet…
Halálos kimenetelű balesetek | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|
Összesen 2022-ben | Egymillió lakosra vetítve | Változás 2012-höz képest | ||||
EU27 | Magyarország | EU27 | Magyarország | EU27 | Magyarország | |
Kishaszonjármű | 2311 | 66 | 5,2 | 6,8 | –17% | –38% |
Teherautó | 2940 | 85 | 6,6 | 8,8 | –13% | –28% |
Autóbusz | 413 | 16 | 0,9 | 1,7 | –41% | –39% |
Scania 45 R A4x2NA teszt: Kiváltható a V8?
Csodás hangú csúcsdízel helyett konnektorhoz láncolt villany-teherautó?! Úgy vélem, itt az ideje, hogy kicsit körbejárjuk, mit jelent az elektromos átállás, és milyen műszaki megoldásokat kínál erre a svéd prémiummárka.
Bluebus 6m IT3 teszt: Francia cukiság a spanyol fővárosban
Színe és neve is kék, lelke pedig tiszta fehér, mert minden porcikájából sugározza, hogy személyszállításra született. Sajnos a francia trikolórt teljessé teszi a messziről jól láthatóan lengetett vörös zászlóval. Ilyen a francia életérzés piciben?
Használt Renault Trucks haszongépjárművek: Egy kamion két élete
Tudtátok, hogy a Renault Trucks használtgépjármű-értékesítési elvei példaértékűek? A felelős nyersanyag-gazdálkodás jegyében mindent megtesznek, hogy teherautóik minél tovább használatban maradjanak – most pedig egy akcióval is támogatják ezt!
Megmutatjuk, milyen egy járműgyár
Láttad már, hogy készülnek a járművek? Van öt perced? Ha az első kérdésre nem, a másodikra viszont igen a válaszod, akkor most figyelj! A KIA szlovákiai gyára szupertitkos, nem készülhet benne, sem fotó, sem videó. Mi viszont szereztünk felvételeket!
Aveuro eSprinter teszt: Mennyit akar a szarka?
Rendkívül igényes részletek és a Mercedes-Benz kiváló hajtáslánca állnak szemben a befejezetlen és átgondolatlan megoldásokkal. Az Aveuro városi mindenese egyszerre iskolabusz, igényes reptéri transzfer és mozgáskorlátozottakat szállító kistérségi segéd.
IAA Transportation 2024, 2. rész.: Így épülnek a holnap haszonjárművei
Gyere velünk egy gyors standbejárásra, nézzük végig, milyen trendeket láttunk az IAA Transportation 2024 kiállításon. Elárulom előre, hogy a hagyományos dízelmotorok jócskán háttérbe szorultak, a helyükön a villamosítás és az üzemanyagcella állt. Hannoveri beszámolónk második részében a beszállítók kínálatán keresztül tekintjük át, merre tart az iparág.