Hirdetés:

Nemhogy kiszámolni, megtippelni is nehéz, hogy a Knorr-Bremse által legyártott féktárcsák vajon hány haszonjárműben dolgoztak az évek során, és ezzel mekkora biztonsági pluszt eredményeztek. Ám a konkrét előnyöket szerencsére könnyebb számszerűsíteni.

Összesen 50 millió haszonjármű-féktárcsát gyártott le az elmúlt évtizedekben a Knorr-Bremse, ezekkel összesen több mint négymilliárd kilométert tettek meg. Vagyis a Föld egyenlítője körül megtett százezer körrel a biztonság és megbízhatóság szinonimái. A gyártó a fékrendszer kopóalkatrészeinek széles választékát kínálja a szervizek és az üzemeltetők számára, ebbe természetesen nemcsak a fékbetétek tartoznak bele, hanem a komplett féktárcsák, valamint az ezekhez szükséges szervizkészletek is. A szervizkészletek és a kopóalkatrészek egyszerű beszereléssel segítik a szerelők munkáját, csökkentve ezzel az állásidőt. A kínálat elemeit úgy tervezték, hogy mind a Knorr-Bremse fékjeihez, mind más gyártók rendszereihez illeszkedjenek, megfeleljenek a legszigorúbb gyártói követelményeknek is. Ennek köszönhetően szinte minden népszerű járműtípushoz elérhetők. Az optimális működésük mellett megbízhatóságukkal és maximális élettartamukkal tűnnek ki.

Féktárcsák

A Knorr-Bremse féktárcsák a világ legjobbjai közé tartoznak, minden egyes egységben a márka több mint egy évszázados fejlesztési és gyártási tapasztalata rejlik. Nem csupán üres szólam, hogy a féktárcsák aprólékos fejlesztés eredményei, hiszen a világ vezető haszonjármű-gyártó is megbíznak ezekben, és ezért gyári első szerelésben alkalmazzák azokat! Feladatuk a maximális fékteljesítmény optimális közvetítése a kerekekre és azokon keresztül az útfelületre. Egy remek példa erre a fékbetétek és -tárcsák optimalizált súrlódási párosítása, aminek köszönhetően a vibráció és a kopás minimálisra csökken, ám egyúttal mind a hőkezelés, mind ennek köszönhetően a fékteljesítmény is optimális. A tárcsa és a betét ugyanis a maradék fékellenállási nyomaték miatt nem csupán fékezéskor érintkezik. A mérnökök nagy hangsúlyt fektettek arra a fejlesztéskor, hogy ezt a jelenséget minimálisra csökkentsék, ugyanis ezzel mérsékelhető a hőképződés. Ezzel értelemszerűen kisebb terhelés éri a rendszert, ami növeli a teljesítményét. Ez a kisebb kopás mellett a tüzelőanyag-fogyasztást is jelentősen csökkenti – e két előny egyaránt pozitívan hat a jármű teljes birtoklási költségére. Ez nemcsak az üzemeltető pénzügyi mérlege szempontjából fontos, hanem a használatból eredő környezeti lábnyomot is csökkenti.

A fékezés kapcsán a másik nagy legyőzendő ellenfél a keletkező hő. A Knorr-Bremse belső szellőzésű féktárcsáit kiemelkedő hőállóság jellemzi. Hatékonyan vezetik el a hőt, ezzel az anyag nem kívánt igénybevétele elkerülhető, csökken a kopás. Ráadásul a hőrepedéssel szemben is optimális védelmet nyújt az intelligens tervezés és az innovatív anyaghasználat. A tervezés során alkalmazott átfogó anyagismeret mellett az alapos tesztelés is garantálja a teljesítményüket.

Olajleválasztó patronok

A Knorr-Bremse féktárcsáknál talán csak a légszárító patronokat találjuk meg nagyobb arányban első szerelésű megoldásként, hiszen a légfékes európai haszonjárművek 80 százalékát építik ilyenekkel! Márpedig a járművek biztonságának, a légfékrendszerüknek egyik sarkalatos pontja a tiszta és száraz sűrített levegő, tehát ez is egy központi kérdés. Olyannyira, hogy hosszú évtizedeken keresztül napi karbantartási kötelezettséget jelentett ez a járművezetők számára. A modern rendszerek légszárító patronjai megkötik a nedvességet a rendszerből, ezzel elkerülhető a fékteljesítmény csökkenésének és a rendszer befagyásának veszélye, valamint a belső korrózió is. Természetesen a légszárító patronokat sem teremtették mind egyformának, nagyon sok múlik a bennük felhasznált anyagok minőségén és a belső felépítésükön. E tekintetben is kiemelkednek a Knorr-Bremse légszárító patronjai. De a gyártó olajleválasztó patronja (Oil Separator Cartridge, OSC) még ezen is túlmegy egy lépéssel a modern fékrendszerek szelepeinek és elektromechanikus moduljainak védelmében. Ugyanis minél nagyobb egy rendszer levegőigénye, annál több olaj kerül a légsűrítőből a levegőkörbe, ami a vízhez hasonlóan veszélyes a fékrendszerre nézve. Éppen erre kínál megoldást az OSC, amely már a szárítóanyagba kerülés előtt leválasztja a levegőből az olajat és a szennyező részecskéket. Ezzel hatékonyan védi a sűrítettlevegő-rendszert akár a legkisebb részecskék bejutásától is, a kiváló szűrési és szárítási teljesítménye hosszú időn keresztül állandó. Ennek köszönhetően kevésbé kopik a teljes fékrendszer, és ez nemcsak kevesebb állásidőt jelent, hanem egyúttal a tüzelőanyag-fogyasztást is csökkenti.

A csúcsot képviselő OSC mellett a Knorr-Bremse hagyományos légszárítóbetétet és EcoX OSC felújított légszárítóbetétet is kínál. Az már csak hab a tortán, hogy a legtöbb Knorr-Bremse patron könnyedén, szerszám nélkül is cserélhető. Az átfogó tervezés és a legrövidebb állásidőre való törekvés itt is tetten érhető. A gyártó a szerelőket átfogó és mindig elérhető dokumentációval segíti, hogy a jó terméket jól építhessék be. Mi több, fékalkatrész-kereső segíti őket a megfelelő tárcsa kiválasztását már a rendelés előtt is. A Knorr-Bremse kiterjedt partnerhálózata is gyorsítja a javítást, hiszen az alkatrészeket gyorsan kiszállítják.

További információ a fenti termékekről:

Knorr-Bremse féktárcsák

Knorr-Bremse fékbetétek

Knorr-Bremse légszárító patronok

Itt elmondhatod a véleményedet!