Hirdetés:

Immár kilencedik alkalommal a száguldó masztodonok legfőbb támogatója, egyúttal gumiabroncs-beszállítója a Goodyear.

Sőt, a kamion-Európa-bajnokság (Goodyear FIA ETRC) idei szezonjára egy teljesen új gumikeveréket kotyvasztottak a boszorkánykonyhájukban. Ígéretük szerint elsősorban a tartósságot, valamint a tapadást sikerült növelniük nedves útfelületen. Ez azért jelentős, mivel az ETRC szabályai szerint a teljes versenyszezonban egyetlen típusú gumiabroncsnak kell helytállnia. Legyen szó száraz, nedves, hideg vagy éppen forró flaszterről, minden körülmények között kiegyensúlyozott viselkedést várnak el a versenycsapatok a Hermész szárnyas sarujával díszített abroncsoktól. Az is kulcsfontossággal bír, hogy a gumiabroncsok a teljes élettartamuk során lehetőleg egyenletesen kopjanak. Természetesen ez évről-évre komoly kihívás elé állítja a Goodyear szakembereit. Olyan korban élünk, amikor az alapvetően öncélúnak tűnő motorsportok sem hagyhatják figyelmen kívül a fenntarthatóság kérdését. Ehhez kiváltképp tartósságukkal járulnak hozzá a Goodyear gumiabroncsai, hiszen így kevesebbre van belőlük szükség a versenyszezonban. Számunkra azonban az a legfontosabb, hogy idén is végig Kiss Norbert ötszörös kamion-Európa-bajnok versenykamionja alá kerüljenek a legtartósabb, egyben „leggyorsabb” gumiabroncsok!

A Farizon nosztalgia-üzemmódja: Neked is hiányzik a dízel?!
Hírek

A Farizon nosztalgia-üzemmódja: Neked is hiányzik a dízel?!

Azonnal visszarepít a régi szép időkbe a Farizon furgonok legújabb megoldása! Lustított gázreakció, gyorsulásfüggő motorzaj, az egész fülkét átható „gázolajillat” és haptikus ülésrázó motorok stimulálhatják minden érzékszervünket az SV volánja mögött.

Túl a hibakódokon
Háttér

Túl a hibakódokon

Nem mechanikai eredetű a modern haszonjárművek hibáinak többsége, hanem elektronikus vagy szoftveres problémákra vezethető vissza. Hatékony kezelésük elképzelhetetlen naprakész, gyártói szintű szervizinformációk és strukturált diagnosztikai adatok nélkül.