Ahány kerék, annyi tenyérnyi felület köti össze járművünket az úttal. Itt dől el, hogy a jármű azt teszi-e, amit akarunk, vagy pedig megindul valamilyen kontrollálhatatlan folyamat, amikor már csak a szerencsén múlik, hogy mi lesz a vége…
Kis autó – kis tenyér, nagy autó – nagy tenyér (kerék), jellemzően a rájuk nehezedő tömeggel arányosan végezve a dolgukat. Itt játszódik le minden, amit a jármű mozgatásakor megvalósítani akarunk. A gyorsítás a kevésbé kritikus vezetéstechnikai probléma a mindennapi életünk során, bár a havas, jeges úton az is okozhat megoldhatatlan feladatot, például egy emelkedőn elinduláskor. De amikor csökkent tapadású úton fékezni kell, főleg kanyarban, abból lehet nagyobb baj is. S itt már ne csak a téli viszonyok diktálta olykor katasztrofális útfelületre kell gondolni, hanem a víz, az útoldali szennyeződés is okozhat meglepetést. Pénztárcától is függően szuper téli abroncsok, kiváló blokkolásgátló és menetstabilizáló elektronikák segítik a vezetőt az adott útfelületen a maximális tapadás kihasználásban, de ennek is van határa. Ezt pedig az útfelület minősége határozza meg – maga az útburkolat és az, ami rajta van –, amire semmilyen befolyásunk nincs. Egy dolgot tehetünk, ha a csökkent tapadásra utaló jelek mutatkoznak: sokszorozott figyelemmel vezetünk és alkalmazkodunk. Elsősorban a sebesség és a követési idő helyes megválasztásával.
Ténykérdés, hogy ha egy ívmenet egy adott sebességgel még teljesíthető, de közel vagyunk a határtartományhoz, akkor egy fékezés a legrosszabb választás lehet. Hiszen ilyenkor a kereket egyszerre két irányban is terheljük, ezen erők eredője pedig már nagyobb, mint az út tapadása biztosította ellenállás. Így a jármű (kereke) megcsúszik. Ez minden útállapotnál igaz, nem csupán korlátozott tapadás mellett, ezt remekül szemlélteti a tapadási kör ábrája.
Havas, jeges úton ráadásul a csúszási tapadási tényező drasztikusan csökken a tapadó súrlódáshoz képest, ez az oka annak, hogy sokszor hallom egy baleset kapcsán a vezetőtől, hogy gyakorlatilag nem érzett fékhatást. Ezt az érzést jól magyarázza a lenti ábra, ahol különböző lassulások mentén számítom a fékutat 50 kilométer/óra kezdeti sebességgel és 1 másodperc reakcióidővel kalkulálva. A jó minőségű úthoz képest hóban már több mint kétszeres fékúttal kell számolni, s az így szükséges 45-60 méteres fékúttal már nem egyszerű előre kalkulálni. A jég meg maga a horror, minimum négyszeres a féktávolság. Mit lehet tenni? Aki már átélte, az tudja a választ, de talán neki sem kidobott idő újra átgondolni.
- Vezessünk lassan hóval vagy jéggel borított úton, hiszen még 20 kilométer/óra esetén is közel 20 méter kell a megálláshoz. Nem szabad sietni, inkább érdemes eleve a lényegesen hosszabb utazási idővel számolni.
- Kerülni kell a hirtelen gázadást, fékezést és irányváltást, mindent csak finom szabad kezelni. Lehet, hogy az egyenes haladáshoz még éppen elegendő a tapadás, de egy hirtelen irányváltoztatásnál már megcsúszna a jármű. Lehet, hogy még éppen el tud fordulni a jármű, de ha fékezni is kell közben, akkor már elérik a gumik a tapadás határát.
- A követési távolság a szokásos legalább 2 másodperces időhöz képest 5-6 másodperc!
- A modern vezetői segédrendszerek sokat segíthetnek, de a fizika törvényeit azok sem írják felül.
Írásunk az ORFK-OBB együttműködésével készült: Országos Balesetmegelőzési Bizottság
