Hirdetés:

Egyre jobban áthatják a közlekedést és a járműveket a mesterséges intelligencián alapuló megoldások. Ám ettől nem kell megijedni, éppen ellenkezőleg! Ezek célja ugyanis nem az, hogy elvegyék, hanem az, hogy segítsék a járművezetők munkáját.

Ma már jóformán nem is találkozhatunk olyan iparággal, ahol ne használnának mesterséges intelligencián (MI) alapuló műszaki megoldásokat. Ezek egyik élenjárója pedig éppen a járműipar, köszönhetően az olyan innovatív beszállítóknak, mint például a Bosch. A korszerű biztonsági rendszerek és az önvezető funkciók egyre inkább megkövetelik az MI alkalmazását. Továbbá a járművezetők kényelmét és a közlekedés, illetve a fuvarozás hatékonyságát fokozó számos megoldásnak is ez a technika az alapja. Szinte csak a képzelet szabhat határt az MI jövőbeli alkalmazási lehetőségeinek, ám jó néhány rendszer már a valóság része, illetve hamarosan elérhetővé válik a piacon. Ezekből az érdekességekből gyűjtöttünk össze egy csokorral.

Okosított útkereszteződések

Nem is kell messzire mennünk példáért. Már Budapesten is találkozhatunk olyan okoskereszteződéssel, amely kommunikálni tud az arra alkalmas járművekkel (ilyen például a Hungária körút, Stefánia út, Mogyoródi út találkozásánál lévő csomópont). Ezáltal az adott utak pillanatnyi forgalmához igazíthatók a lámpaváltások, vagyis rugalmasabbá válhat a forgalomszervezés a torlódások csökkentése érdekében. Sőt, az ilyen járművek egymással is kommunikálhatnak, ami hasznos információkat szolgáltat többek között az útvonaltervezéshez. Mindez pedig a városi logisztika hatékonyságát is fokozza .

Intelligens sávfigyelők

Szintén nem a jövő zenéje, hiszen már jelenleg is készülnek járművek olyan kamerás rendszerekkel, amelyek akkor is megbízhatón felismerik a sáv elhagyásának veszélyét, ha az út szélén nem látható felfestett útburkolati jel. Ilyenkor a mesterséges intelligenciát használó szoftver vizuális alapon különbözteti meg az úttestet a padkától, akárcsak az emberi agy teszi a szemtől érkező információk alapján.

Életvédő nagytestvér

Ugyancsak intelligens képelemző szoftverekkel támogatott kamerán alapul az a rendszer, amely az utastérben, illetve a fülkében a járművezetőt és az utasokat figyeli. Elemzi többek között a vezető tekintetének irányát, szemhéjainak mozgását és a testhelyzetét is. Ha ezek alapján úgy ítéli meg, hogy a gépkocsivezető fáradt vagy nem az útra figyel, mert például a telefonját babrálja, akkor riasztással előzi meg a veszélyes helyzeteket. Továbbá a rendszer azt is észreveszi, ha valaki nem használja a biztonsági övét.

A mesterséges intelligencián alapuló képelemző szoftver felismeri, ha a járművezető például a telefonját figyeli az út helyett, és ilyenkor a rendszer riasztással figyelmeztetheti

Okosnapellenző

Mindemellett egy járműben még az olyan egyszerű berendezések is forradalmasíthatók a mesterséges intelligencia segítségével, mint a közel száz éve változatlan napellenző. A Bosch idén bemutatkozó újdonsága felméri a vezető szemébe tűző napsugarak beesési szögét, majd ez alapján a teljesen átlátszó LCD-ből álló napellenzőnek csak azt a részét sötétíti el, amely elegendő a vakítás megszüntetéséhez. Ezáltal lényegesen nagyobb marad a gépjárművezető látótere, fokozva a biztonságot.

Az okosnapellenző csak a minimálisan szükséges területet sötétíti el annak megakadályozásához, hogy a nap közvetlenül a járművezető szemébe süssön, így a lehető legkisebb mértékben szűkíti a látóteret

Virtuális ügynök

A fent felsorolt funkciók mellett összetettebb feladatokra is képes a mesterséges intelligencia. A virtuális ügynök az elektromos járművek elterjedésével kap majd egyre fontosabb szerepet. Túl azon, hogy a gépkocsi akkumulátorának lemerüléséhez közeledve egy töltőponthoz navigálja a vezetőt, képes arra, hogy az optimális töltőállomást válassza ki. Ehhez kapcsolatba lép az üzemeltetőkkel, árajánlatokat kér be, majd kiválasztja a legkedvezőbbet. Egy elektromos járművekből álló flotta esetében különösen jelentős költségmegtakarítást hozhat össze a virtuális ügynök.

A Bosch mikro-elektromechanikus érzékelője a jármű gyorsulásának és elfordulási szögének igen pontos érzékelésével biztosítja, hogy a navigációs rendszer a GPS-jelek vételének átmeneti szünetelésekor is megbízhatóan működhessen

Virtuális személyi asszisztens

Báj(t)os kolléganője, a virtuális személyi asszisztens is sok terhet levehet a járművezető válláról. A hangvezérléssel irányítható Casey a mesterséges intelligenciáján alapulva tanul és előre gondolkodik. Így például a várható közlekedési helyzeteket megjósolva módosíthatja a navigálás útvonalát, időben átkapcsolhatja a rádiót a vezető kedvenc műsorára, illetve szabályozhatja a belsőtér hőmérsékletét. 

Intelligens, mint egy targonca

Hamarosan már ez a hasonlat sem hangzik majd ironikusan a Bosch új, ütközésre figyelmeztető rendszerének köszönhetően. Ez négy kompakt, nagy látószögű kamera és egy vezérlőegység segítségével egy képernyőn teljes körű képet ad a vezetőnek a targonca környezetéről. Tehát még a rakomány által kitakart tekintélyes méretű látómezőt is kipótolja. Sőt, figyelmezteti is a vezetőt a targonca közvetlen környezetében álló vagy mozgó akadályokra.

Utólag is könnyedén felszerelhető a Bosch négy kompakt kamerából, egy vezérlőegységből és egy képernyőből álló, ütközésre figyelmeztető rendszere a villás targoncákra

Budapest a központban

A fejlesztések kapcsán mindenképpen érdemes kiemelni, hogy azok egy része szorosan kötődik Magyarországhoz. Budapesten üzemelteti a Bosch az egyik legnagyobb fejlesztési központját. A Gyömrői úton található komplexumban közel 2800 mérnök dolgozik különböző megoldásokon, jó részükhöz felhasználva a mesterséges intelligenciát. A Bosch kiemelten fontosnak tartja az MI-t, ugyanakkor nagyon felelősségteljesen is áll a felhasználásához. Előbbire bizonyíték az, hogy 2025-ig minden termékükhöz kapcsolódik valamilyen módon az MI. Utóbbi kapcsán pedig mindenképp ki kell emelni, hogy a cég az egyetlen olyan vállalat, amely etikai kódexet fogalmazott meg az MI-fejlesztéssel foglalkozó kollégái számára. Ez biztosítja azt, hogy az MI mindig az embereket szolgálja, valamint rögzíti azt is, hogy a gép által hozott döntéseket mindig az emberek is ellenőrizzék.

A Budapesti Fejlesztési Központ fontos része a Bosch ökoszisztémájának az önvezető rendszerek, az elektromos járművek és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó fejlesztések terén is