Hirdetés:

Németországban már pantográffal gyűjtik maguknak az elektronokat a svéd hibridek az autópályán.

Nyár óta immár teljes gőzzel halad az elsőként megépített németországi felsővezetékes autópályaszakaszon a tesztelés. A Frankfurt am Main közelében kialakított szakaszon öt hibrid Scania R 450 teljesít szolgálatot. Ezek közül az utolsóként beüzemelt kísérleti példányt az építőanyag-gyártó Knauf cég vette át, a másik négy a Schanz, a Meyer Logistics, a Contargo és a Merck flottájában dolgozik. A Hessen tartományban, az A 5 autópályán kialakított öt kilométeres szakaszon mindkét irányban kiépítették a felsővezetéket, már egy ilyen rövid szakasz is érdekes tanulságokkal szolgálhat. A számítások szerint csupán a német autópályák egyharmadát elegendő lenne felsővezetékkel ellátni, már ez is elegendő lenne ahhoz, hogy az országban regisztrált nehéz-teherautók nyolcvan százaléka kihasználhassa a fentről nyert villamos energiát.

Elsőként 2019 végén adták át Schleswig-Holstein tartományban az A 1 egy villamosított szakaszát, idén év végéig pedig Baden-Württembergben a B 462 jelzésű úton országúti, illetve autóúti tesztterületet is létrehoznak.

Előző cikkGarancia a fejlődésre
Következő cikkFigyeljünk a furgonosokra!
A járművek iránti vonzalmam kezdete az első szavaim előttre datálódik, krónikussága és mélysége leírhatatlan. Az elmúlt évtizedek alatt azonban radikalizálódtam: lelkesedésem a maximálisan funkcionális haszonjárművek és a teljesen érzelmi alapú kétkerekűek felé tolódott el.