Új csúcsmotorral, kifinomult váltóval és igényesebb műszerfallal igyekszik vásárlókat és vevőket vonzani a megújult Renault Trafic. A franciák gyémántja még a vörös szőnyegek világa felé is erősen kacsintgat.
Hirdetés:

Idén 120 éves a Renault márka, e tekintélyes korhoz méltó módon a két legnagyobb kishaszonjárműve is a legtapasztaltabb nevek közé tartozik a szakmában. Az európai piacot szinte minden tekintetben uraló Ford Transit típust leszámítva ugyanis egyetlen másik márka sem rendelkezik ilyen nagy hagyományú típusnévvel mindkét kategóriában: mind a kisebb Trafic, mind a nagyobb Master már 1980 óta folyamatosan szerepel a kínálatban. Most mindkettő megújul, a portugáliai menetpróbán szerzett tapasztalatokról három részben számolunk be: a Trafic újdonságai után egy héttel a Mastert vesszük szemügyre, majd a két típus változatos felépítményeire mutatunk érdekes példákat.

 -

A Renault Trafic első generációja 1980 és 2001 (!) között szolgált

 -

Már az első Traficot is átvette az Opel, amelyet Arena néven árultak a németek

 -

Talán nem véletlen, hogy ezt az első generációt tizenkét éve már Indiában is gyártják, és a mai napig szerepel a Tata kínálatában Winger néven

Kezdjük az elején, ugyanis érdekes „titkot” rejt a típus történelme, a Renault Trafic már az 1980-ban debütált első nemzedékével is háromféle hajtásmódot – elsőkerék-, hátsókerék- és összkerékhajtást – kínált. Igaz, ezt azóta elfelejtette, ám a típus innovatív gyökereit jól szemlélteti. Ebből nem is engedett, hiszen a Trafic második generációja 2002-ben az Opel Vivaróval együtt elnyerte az Év Kishaszonjárműve díjat.

 -

A Renault Trafic következő nemzedéke 2001 és 2014 között készült

 -

Mivel ekkor már dübörgött a japánokkal kötött szövetség, ezért Primastar néven a Nissan is felvette a kínálatába. Az aktuális, harmadik nemzedékből papíron elvileg létezik Nissan NV300 nevű variáns, ám a régiónkban ilyet nem kínálnak

 -

A második nemzedéket mindegyik márka számára a General Motors gyártotta az angliai Lutonban

Az öt éve debütált, harmadik generáció esetében az Opel/Vauxhall típusok gyártása a szigeten maradt, míg a Renault a saját járműveinek szülőhelyét „hazahozta” Sandouville városába. Ez rendkívül jó döntésnek bizonyult, ugyanis korábbi francia szeretőjét másik francia gazdára cserélte a villámos márka tavaly. Szerkesztőségünkben azt számoltuk, hogy a kishaszonjárművek aktuális generációját tekintve a Renault Trafic számít az emblémabajnoknak: a Fiat Talento és a mitikus Nissan NV300 mellett a közelmúltig Opel és Vauxhall Vivaro néven is árulták, illetve hamarosan Mitsubishi Express típusként is elérhető az ausztrál és új-zélandi piacon.

 -

Gyártották már Chilében, Argentinában, Spanyolországban és Kínában is. Összesen kétmillió fogyott belőle 1980 óta, tavaly pontosan 97 422 példányban talált gazdára

 

Űrosztály

Kezdjük a magyarázattal, és akkor jobban érthető az egész: nem járunk nagyon messze az igazságtól, ha a Renault Trafic Phase II típusfrissítést az új Spaceclass kivitelként foglaljuk össze. Alapvetően az újdonságok döntő többsége ebben vagy emiatt látott napvilágot.

 -

A Trafic Spaceclass változattal a prémiumtranszferek világába kíván betörni a gyémántos márka. A hűtőrács, a külső visszapillantó tükrök háza, a díszbetétek és a kilincsek egyaránt fényes fekete színben pompáznak az űrosztályosokon

 -

A Trafic Spaceclass hosszabb változata három üléssorral, kilencszemélyesként is 890 liter csomagteret kínál, ami a tervezett alkalmazások ismeretében kiemelkedően remek!

Az olcsó repülőjáratoknak is köszönhetően az elmúlt két évtizedben közel háromszorosára nőtt a légi utasforgalom, a városoktól sokszor távolabb található olcsó repülőterekre vagy a parkolókból egyre többen választják az ilyen járművekkel üzemeltetett transzfereket. Ráadásul messze még az önvezető buszkapszulák kora, addig a városi mobilitási megoldások egyik fejlődő irányát a telekocsi-iránytaxik jelentik, amelyekhez szintén ilyen minibuszok szükségesek.

 -

A Trafic Spaceclass „fullextrás” kivitele egy fényűző iránytaxi a második sorban két forgatható kapitányüléssel. A kellemes hőérzetet sötétített üvegezés, valamint külön hátsó légkondicionáló-zóna és levegőbefúvók biztosítják – vagy az óceánparti szellő

A Spaceclass már kívülről is vonzó, a feltűnő megjelenéséről a csak ehhez rendelhető exkluzív üstökösszürke színű fényezés is gondoskodik. Sokat nyom a latban a karosszéria színére fényezett első lökhárító, az egyedi könnyűfém keréktárcsák és a fényes fekete külső díszítőelemek.

 -

Teljes bőrkárpitozás kényezteti az utasokat, a teljesen széttolt üléssorokkal egyszerűen fejedelmi lábteret kínál mindenkinek, és egy tologatható modult is kapnak kihajtható asztalkával – valójában ez egy gördülő tárgyaló vagy társalgó

 -

A fedélzeti élet praktikumáról hat LED-technikájú olvasólámpa, 12 és 220 voltos elektromos aljzatok és USB-csatlakozók, valamint hálós tárolók és térképzsebek gondoskodnak

A Spaceclass kivitel eredetileg két éve jelent meg, ám a jelek szerint nem robbant nagyot a termék, most talán nagyobb visszhangra lel a teljes típus megújulásával. Igazából a belső újdonságok már ebben bemutatkoztak, és most leszivárogtak azok a hétköznapi változatokba is.

 

 

Fedélzet

A gyári anyagokban kiemelt krómdíszítések eddig is szerepeltek a típusban, ha meg is újultak, második pillantásra sem vesszük észre a különbséget. Ám a műszerfal a sötétebb szín jóvoltából harmonikusabbnak, egységesebbnek hat, felső részének új anyaga tapintásra is kellemesebb.

 -

A műszerfal a sötétebb szín jóvoltából harmonikusabbnak, egységesebbnek hat, felső részének új anyaga tapintásra is kellemesebb. Az új kárpitok jobb minőséget és fokozott tartósságot ígérnek – és már az alapfelszereltségtől járnak

Az űrosztálytól örökölt műszerfal az áruszállító változatoknak is javára válik. Az új kárpitok jobb minőséget és fokozott tartósságot ígérnek – és már az alapfelszereltségtől járnak. Itt a legnagyobb nóvum az információs és szórakoztató rendszer, mindkét elérhető egység egy hétcolos képátlójú érintőképernyőt kapott. Ám érdekes módon két teljesen eltérő rendszert futtatnak, nemcsak a szoftverben térnek el, de még a hardveres kezelőgombjaik is mások. Képernyőtükrözés tekintetében mindkettő kompatibilis az Android Auto szabványával, ám csak az egyik képes az Apple CarPlay segítségével kommunikálni.

 -

A hangvezérlés és a képernyőtükrözés az infotainment gazdaságos és fenntartható iránya: minek fejlesszen a járműgyártó teljes képességű fedélzeti rendszert, ha az okostelefon mindig friss funkcióit kényelmesen és biztonságosan a felhasználó „rendelkezésére bocsáthatja”

 -

Ez bizony még a gyári képeken is kiütközik: a tartozékként kínált okostelefontartó picit kicsi az egyre növekvő okostelefonokhoz, a felső rögzítője messze alacsonyabban található a mai eszközöknél

 

Óvatos előrelépések

 -

A kétszemélyes üléspad középső háttámlája lehajtható, az így tökéletes asztalka laptop alá és ilyenkor még egy irattartót is kapunk

 -

A fülkében összesen 36 liternyi tárolót alakítottak ki, plusz a kétszemélyes üléspadot választva további 54 liternyi helyet nyerünk az ülőlapok alatt

A Renault Trafic többek között fény- és esőérzékelőt, kanyarodási fényként szolgáló ködfényszórókat, sebességtartót, sebességkorlátozót és visszagurulás-gátlót kínál. Vontatmánystabilizálója lassítással fékezi meg az utánfutó beszitálását. A kis sebességű manőverezést első és hátsó parkolószenzorokkal és tolatókamerával segíti. Vagyis vezetői segédrendszerek tekintetében 2019-es szinten nem rossz, de nem is kiemelkedő a felhozatal: az elmúlt években itt exponenciálisan növekedtek a lehetőségek és az elvárások.

 -

A Trafic akár teljes egészében LED-technikájú fényszórókkal is rendelhető, ez a tompított fényerőt 35 százalékkal, a távolsági fényét 50 százalékkal növeli meg

 -

Új a bicskakulcs vagy választhatjuk a Renault-kártyával a kulcs nélküli ajtónyitást is. A rendszer opcionálisan képes csak egy ajtót nyitni a biztonság fokozására, ám akár elérhető megerősített zár is a hátsó ajtóra

E téren bizony akad némi lemaradás, jó példa egy szintén nagy nevű közvetlen konkurens, a Volkswagen Transporter, amely szintén csak típusfrissítést kapott a közelmúltban. Annak ellenére, hogy egy alapjaiban 16 éves platformra épül, mégis kínál táblafelismerőt, aktív sávtartót, parkolóasszisztenst, sőt vontatmánnyal ívben tolató segédet is. Éppen a Spaceclass és a személyszállítás kapcsán a legújabb biztonsági és kényelmi rendszerek hatalmas fegyvertényt jelenthetnének a prémiumimázsú logó hiányának ellensúlyozására. A járművezetőket bevonzani és megtartani ugyanis csak jól felszerelt munkaeszközökkel lehet. Szerencsére a vezetői munkakörnyezet e tekintetben pipát kap, valamint az új csúcsmotorral és EDC-váltóval a hajtásláncra sem lehet panasz – ám ezek megismerése előtt vessünk egy pillantást magunk mögé is!

 -

A hátsó ajtók 255 fokig nyílnak, a biztonságos szállítást akár 18 rögzítőgyűrű segíti

 -

Opcionálisan polipropilén bevonat rendelhető a padló könnyebb tisztítása érdekében, az oldalfalakra pedig fa-, műanyag- vagy fémburkolatot épít a gyári felépítményező

A fülkétől hátrafelé ugyanis csak apró, az életminőséget javító módosításokat találunk. Nem változott a kínálat, az elsőkerék-hajtású Trafic furgonok két hosszal és két magasságban választhatók. A 3,2–8,6 köbméter rakteret kínáló típusban az utasülés alatti átrakónyílással akár 4,15 méter hosszú tárgyak is szállíthatók. A személyszállító ülésezett és az áruszállító dobozos kivitelek mellett fülke-padlóváz is elérhető egyedi felépítményhez.

 -

Az új LED-technikájú raktérvilágítás rendkívüli mértékben javítja a munkakörülményeket – a hagyományos izzóknál ötször nagyobb fényerőt biztosít a rakodáshoz

 

Egyetlen lélegeztető

A motorkínálat alapjaiban nem változott, a szelektív katalitikus redukciót (SCR) alkalmazó egységek mind teljesítik az Euro 6d-Temp előírásait. A belépőmotor továbbra is az 1,6 literes, 95 lóerős, négyhengeres dízel. A kétliteres motorból kidobták a kétlépcsős turbófeltöltést, helyette változó geometriájú turbófeltöltővel operál mindegyik kivitele. Valószínűleg a hatékonyabb rendszerrel sikerült elérniük, hogy a tüzelőanyag-fogyasztás száz kilométerenként akár 0,6 literrel csökkent. Szintén az új lélegeztetőgépnek és a vezérlőprogramjának köszönhetően a 120 lovas variáns 20 newtonméterrel gyarapodott, a 145 lóerős pedig tízzel gazdagodott.

 -

A 170 lóerős csúcsváltozat megjelenését a munkaerő-bevonzás már említett szempontjai mellett főként a Spaceclass megjelenése indokolta

 -

Ugyanezen két ok áll az új Efficient Dual Clutch, azaz a hatékony kettős tengelykapcsolós váltó debütálása mögött

Teljesen új a kínálatban a 170 lóerővel és 380 newtonméter legnagyobb forgatónyomatékkal büszkélkedő csúcsváltozat. A Getrag szállította EDC kettős tengelykapcsolós automatizált váltó könnyedén fölveszi a versenyt a kifinomult automatikus váltókkal mind tüzelőanyag-fogyasztás, mind kényelem terén. A kettős tengelykapcsolós automatizált váltó és a kétliteres, 170 lóerős motor együtt olyan vezetési élményt kínál, amelynek kényeztetésében valóban szívesen töltenénk a munkanapot!

 

A Renault Trafic motorkínálata
 dCi 95
stop-start rendszerrel
dCi 120
(stop-start rendszerrel)
dCi 145
stop-start rendszerrel
dCi 170
stop-start rendszerrel
Motorsoros, négyhengeres, hengerenként négyszelepes, folyadékhűtésű, közös nyomócsöves befecskendezésű, négyütemű dízelmotor változó geometriájú turbófeltöléssel
Összlökettérfogat (cm3)15981997
Legnagyobb teljesítmény (kW(LE)/1/min)70(95)/350088(120)/3500107(145)/3500125(170)/3500
Legnagyobb nyomaték (Nm/1/min)260/1500320/1500350/1500380/1500
Sebességváltóhatfokozatú manuálishatfokozatú manuális (hatfokozatú kettős tengelykapcsolós automatizált)
Kombinált tüzelőanyag-fogyasztás, WLTP-ciklus (l/100 km)6,25,8 (5,4)5,4 (n.a.)n. a. (n. a.)
Szén-dioxid-kibocsátás, WLTP-ciklus (g/km)165154 (144)143 (n.a.)n. a. (n. a.)
Károsanyag-kibocsátási szabványEuro 6cEuro 6d-Temp

 

 -

Hatalmas újdonságként, a vevők vágyának megtestesüléseként harangozták be az új városi szürke színt