Saját magát önállóan kormányzó tehergépkocsit fejlesztett ki a Volvo Trucks, amely jelentősen fokozhatja a brazil cukornádtermesztők termelékenységét. A frissen learatott cukornádat betakarító teherautó ugyanis nagyon pontos irányítással közlekedik a mezőkön, így elkerülhető, hogy a jármű károsítsa a következő évi termést hozó fiatal növényeket. Jelenleg a termés körülbelül négy százaléka kárba vész, mert a frissen hajtó növényeket eltapossák, a földet pedig összetömörítik a gépkocsivezetők által irányított járművek. A sofőrök számára nagy kihívást jelent, hogy járművük sebességét az aratógépéhez igazítsák és pontosan annak nyomában haladjanak. Ez teherautónként és szezononként több tízezer amerikai dollárnak megfelelő bevételkiesést okoz. Az önvezető tehergépkocsik révén akár évente tíz tonnával nagyobb hozam érhető el hektáronként. Ehhez a Volvo Trucks egy olyan VM teherautót alkotott meg, amely GPS-vevők segítségével követi az ültetvény térképének koordinátarendszerében kijelölt utat. Továbbá két giroszkóp gondoskodik arról, hogy a rendszer nagy pontossággal irányítsa a teherautót, amely így oldalirányban legfeljebb 25 milliméterre tér le a meghatározott útvonalról.