Július végén a Hungaroringen vonult fel a Formula-1 száguldó cirkusza, ahol az előkészületek forgatagában alkalmunk nyílt betekintetni a Mercedes AMG Petronas csapat logisztikai hátterének működésébe.
Hirdetés:

Habár a nézőközönség, illetve a közvetítések előtt szurkolók számára csak három napot jelent egy versenyhétvége, az egyes helyszíneken közel két hétig tart a „cirkusz”. A csapatoknak ugyanis saját műhelyfelszerelésükkel be kell rendezniük a bokszokat, ezek mögött össze kell építeniük a motorhome-okat, sőt, ezektől nem messze reprezentatív, többszintes üvegpalotákat is felhúznak. Rendkívül pontosan megtervezett, jól összehangolt és gördülékenyen kivitelezett logisztikai rendszerre van szükség ahhoz, hogy mindez időben elkészüljön. Idén a Hungaroringen is már a hét elején lázas készülődés folyt, a bokszutca és környéke leginkább egy nyüzsgő hangyabolyra hasonlított. A Mercedes AMG Petronas csapattól Paul Harris garázsfőnök és Rob Aitken konvojfőnök mégis szakítottak időt arra, hogy bemutassák nekünk nem mindennapi munkájukat és különleges fuvareszközeiket.

 -

Így készül a két megemelhető tetejű félpótkocsiból a kétszintes motorhome

 

Mindent maguk visznek

Alapvetően három helyszínt kell megépíteniük, illetve berendezniük egy-egy versenyhétvégére. A bokszban két kocsiállást teljes körűen felszerelnek saját szervizeszközeikkel, diagnosztikai és informatikai berendezéseikkel, valamint alkatrészekkel. Közvetlenül a bokszok mögött magasodik a motorhome, amely valójában két speciális félpótkocsiból áll, megemelhető felső szinttel, konzolokkal összekötve. A motorhome belsejében értékes laborberendezések találhatók például a tüzelőanyag, illetve a kenőanyagok elemzéséhez, itt működik a csapat szerverközpontja, továbbá a mérnökök irodáit, a pilóták saját pihenőszobáit, raktárt, konyhát és más kiszolgáló helyiségeket foglal magában. Ettől nem messze pedig felhúznak egy könnyűszerkezetes pavilont az egész személyzet ellátására, valamint rendezvények, sajtótájékoztatók lebonyolítására. A teljes csapat mintegy nyolcvan főből áll. Míg a motorhome egy nap alatt összeáll, addig a pavilon négy napig épül, a munkálatokban pedig a tehergépkocsi-vezetők is ugyanúgy részt vesznek.

 -

Ezt a könnyűszerkezetes, többszintes pavilont is minden helyszínre magával viszi a csapat, néhány nap alatt felépítik, majd lebontják

 

Különleges rakományhoz különleges eszközök

A Mercedes AMG Petronas csapat összesen 23 nyerges szerelvénnyel vonul fel egy-egy helyszínen, amelyek egyébként az angol Stobart fuvarozóvállalat járművei, és szezonon kívül vagy a tengerentúli versenyek ideje alatt normál közúti fuvarozást végeznek. A 23 szerelvényből 16 csak a pavilon elemeit szállítja, és a verseny idejére félre is vonulnak a helyszínről. Mivel ezek nincsenek rivaldafényben, a Stobart saját, egyébként nem kevésbé látványos dekorációját viselik, beleértve a függönyponyvás félpótkocsikat is. A versenyautókat és szervizberendezéseket szállító öt, illetve a motorhome alapjául szolgáló két szerelvény viszont mindvégig a show szerves szereplői, ezért ezek a csapat saját színvilágában és dekorációjában pompáznak. A motorhome-ok melletti öt szerelvény pedig különleges, kétszintes, állítható padlómagasságú, dobozos félpótkocsit alkalmaz.

 -

A pavilon elemeit szállító szerelvények a Stobart fuvarozóvállalat saját dekorációját viselik, ezek ugyanis az előkészületek után félrevonulnak a helyszínről, a versenyhétvégén nincsenek szem előtt

A legújabb generációs Mercedes-Benz Actros nyerges vontatók nagyjából egyforma specifikációt képviselnek, a legnagyobb, kétfekhelyes GigaSpace fülke alatt 450 lóerős, Euro 5-ös motor dolgozik, teljes körű biztonsági felszereltségük pedig xenonfényszórókat, aktív vészfékrásegítőt, adaptív sebességtartó automatikát, sávelhagyásra figyelmeztető rendszert és elektronikus menetstabilizálót is magában foglal. Azonban az angol szokásoknak megfelelően akad közöttük 6×2-es hajtásképletű is, a hajtott tengely előtti szintezhető segédtengellyel. A szerelvények a csapatszállítás alkalmával átlagosan 36 tonna összgördülőtömeggel közlekednek, a kétéves járművek futásteljesítménye pedig jelenleg 80 ezer kilométer, ám ennek többségét a normál fuvarozói alkalmazás adja.

 -

A motorhome egyik félpótkocsijának hátsó terében kialakított dolgozó-, illetve étkezősarok

 

Just-in-time

Mivel a csapat szállítójárművei eltérő feladatokat látnak el, nem egyszerre érkeznek meg a versenyhelyszínekre. Először a pavilon elemeit fuvarozó szerelvények vonulnak fel, akár már egy héttel a versenyt megelőzően. Ugyanakkor a versenyautókat hordozó kamionok csak az első edzésnap előtt futnak be. A csapat logisztikai vezetőinek tehát pontosan meg kell szervezniük, hogy melyik szerelvény mikor induljon és mikor érjen célba. Az útvonal megtervezésekor pedig figyelembe kell venniük, hogy lehetőleg biztonságos pihenőhelyeken álljanak meg a kamionok. Természetesen mindegyik szerelvény a vezetési és pihenési időket betartva, szabályosan közlekedik. Azonban, ha sűrűn követik egymást a versenyek és szorít a határidő, „négykezesben” mennek, illetve útvonalengedélyt kérnek a hétvégi „kamion-stop” idejére. A Formula-1 tehát nemcsak a pályákon nyújtott produkciója révén szolgál rá a száguldó cirkusz névre, a csapatoknak az egyes versenyhelyszínek között is őrületes tempóban kell átköltözködniük. Ebben pedig fontos szerep hárul az AMG Petronas csomagjait szállító Actrosokra is.

 -

Raktár és műhely egyben, a motorhome belsejében

 -

Többek között a tüzelőanyag, illetve a kenőanyagok elemzésére szolgáló berendezés is található a fedélzeten