Hidrogénzabáló elektromos járműveké a távolsági fuvarozás jövője vagy a hétköznapi akkumulátorosok is szerephez juthatnak az interkontinentális áruszállításban? Nem tudjuk, mindenesetre kéz a kézben halad a fejlesztésük.
Valószínűleg mindkét hajtásláncnak terem majd babér, hiszen pompásan kiegészítik egymást. Azonban most még több tényező is korlátozza gyors térhódításukat. Egyrészt a hidrogénkutak hálózata elég gyér, másrészt az akkumulátorok kapacitása sem minden feladatra elegendő. Utóbbira nyújthatnak megoldást a felsővezetékről pantográffal táplálkozó példányok. Mindamellett jelenleg kétségtelenül a gázolajat hörpintő haszonjárművek az utak királyai, de legkésőbb kettőezerötvenre, a karbonsemleges áruszállítás határideje után, drasztikusan csökkenni fog jelentőségük a közúti fuvarozásban.
Enginius
Vitathatatlanul különleges járműveket gyártott az egykori nehézteherautó-specialista FAUN. Még sincs semmi köze az emberalakú, kecskelábú mitológiai kreatúrához, hiszen neve a prózai Fahrzeugfabriken Ansbach und Nürnberg AG kezdőbetűiből ered. Míg az autódarukat gyártó utódvállalat meglehetősen rossz bőrben van és mostanra csak a japán Tadano márkanevet használja, addig a kommunális járműveket gyártó részlege, a FAUN Umwelttechnik GmbH, él és virul. Olyannyira, hogy alternatív hajtásláncú haszonjárművek fejlesztésére és gyártására saját leányvállalatot hozott létre.
Az üzemanyagcellás haszonjárművek közül elsőként az Enginius Bluepower szerezte meg az európai típusbizonyítványt. Mire a Citypower számára is sikerül ez a mutatvány, már nem lesznek egyedül
Az Enginius két tüzelőanyagcellás modellt kínál. Az európai típusbizonyítvánnyal büszkélkedő 4×2 vagy 6×2/4 hajtásképletű 19 és 27 tonna megengedett össztömegű, 240 kilowattos Bluepower a Mercedes-Benz Econic alvázára épül. Az IAA Transportation 2022 kiállításon debütált 16 tonnás, 200 kilowattos Citypower pedig az Atego bázisára támaszkodik és gyártása leghamarabb 2024-ben kezdődhet. A Bluepower elsősorban a kommunális és városi fuvarfeladatok matadora, amihez legtöbbször napi háromszáz kilométer is bőven elegendő. A sima elektromosként is elérhető, kilenc tonna teherbírású Citypower viszont a 32 kilogramm hidrogénnel, akár ötszáz kilométeres hatótávval kecsegtethet.
Hyzon
New York államban rendezte be főhadiszállását a Hyzon Motors, de megvetette lábát a hollandiai Winschotenben is, hogy közelebbről fürkészhesse európai ügyfelei kívánságait. Széles palettáról lehet választani. Kifejezetten az amerikai nyolcas méretosztályt célozza a 320 kilowatt tartós- és 450 kilowatt csúcsteljesítményű Hyzon Class 8. Hatótávolsága meghaladja a nyolcszáz kilométert, ha az ötvenes helyett a hetven kilogramm hidrogén tárolására képes kivitelt gurítjuk haza. Remotorizációt is vállalnak, állításuk szerint gyorsabban átalakítják üzemanyagcellásra a régi verdát, mintha egy új dízelmotorosat rendelnénk. Nem hagyták magára a kommunális szektort sem, a Freightliner (Mercedes-Benz) Econic alvázra épített kukásautójuk egy 1500 megállással tarkított útvonalon kétszáz kilométeres hatótávval rendelkezik. A turistabusz sem hiányzik a kínálatukból, azonban jelenleg még egy szemmel láthatóan ausztrál igényekre tervezett Bonluck Bus (BLK) President 2 típusú kínai modellel hakniznak.
Ami a négyszáz kilométeres hatótávolság mellett 195 kilowattos, tartós teljesítménnyel kecsegtet, várhatóan az európai változat lényegesen erősebb lesz és a töltések között messzebbre jut. Számunkra azonban a Hyzon HyMax a legfontosabb modelljük. A HyMax–160 (DAF LF), HyMax–250 (DAF CF) és HyMax–450 (DAF XF) típusok nevükben hordozzák a villanymotorjuk tartós teljesítményét kilowattban. Közös jellemzőjük a hatfokozatú Allison automatikus sebességváltó. Nagy érdeklődés övezi a Hyzon járműveit. Több fuvarozóvállalatnál, flottakezelőnél, többek között a DB Schenker logisztikai vállalatnál is fut már egy-egy HyMax.
Liveplus
Életképes megoldással álltak elő az Aacheni Műszaki Egyetem oktatói, valamint diákjai. A Liveplus projekt keretében kifejlesztettek egy olyan elektromos hajtásláncot, ami pantográffal dézsmálja az elektronokat a felsővezetékről és utólagosan is beépíthető egy már meglévő vontatóba. Ezt be is mutatták az IAA Transportation 2022 kiállításon, ahová egy trolivá alakított IVECO Eurocargo nyerges vontatóval érkeztek.
A rendszer legfőbb előnyei közé tartozik, hogy töltés közben is haladhat és hagyományos társainál kisebb akkumulátorkapacitással is beéri, ezért olcsóbb és könnyebb is azoknál. Számokban ez jelenleg 280 kilowattórás akksikat, 180 kilométeres hatótávot, 35 tonna szerelvényössztömeget, valamint 500 kilowattos teljesítményt jelent. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy egy végtelenül kiforrott és megbízható technológiáról beszélhetünk, hiszen az áramszedő a vasúti járműveknél immár több mint száz esztendeje szolgál becsülettel. A megoldás hátránya viszont a felsővezeték kiépítésének jelentős költsége.
Quantron
Bajorország szívében, Augsburgban tevékenykedik az alig pár esztendős Quantron AG. Így nem meglepő, hogy az új generációs MAN TGS és TGX állt modellt az elektromos, valamint üzemanyagcellás teherautójukhoz. A norvég piacra fejlesztett Quantron QHM FCEV 44-2000 a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerülhetne, hiszen ezerötszáz kilométeres hatótávolságával ő az üzemanyagcellás haszonjárművek koronázatlan királya. Hatvantonnás szerelvényössztömegű testvérének sincs oka szégyenkezni az 1100 kilométeres eredményével.
Más országok üzemeltetőinek egyelőre meg kell elégedniük az 54 kilogramm hidrogénnel hétszáz kilométeres rádiuszban mozgó változattal. A tisztán elektromos kivitelek pedig 350 kilométerre elég energiát cipelnek a legfeljebb 392 kilowattórás akkumulátoraikban. Az üzemanyagcellás változat két villanymotorral és kétfokozatú hajtóművel felvértezett Allison eGen Power 130D hátsó tengelye papíron 450 kilowatt tartós és 650 kilowatt csúcsteljesítményre képes. A teherautóba építve ugyanezen teljesítményadatok már szerényebbek – 400, illetve 550 kilowatt. A 4×2 és 6×2 hajtásképlettel elérhető Quantron QHM FCEV legkorábban jövőre kerülhet a potenciális felhasználókhoz tesztelésre.
Nyelvtörőre sikerült keresztelni a Quantron QHD BEV 50-280 nyergest is, holott csupán egy villamosított, 350 kilowattos DAF CF Space Cab vontatóról beszélünk. Amely a 280 kilowattórás akkumulátorok segítségével, átlagosan 200-220 kilométerenként igényel töltést. A villanymotor 3500 newtonméteres forgatónyomatékát egy hatfokozatú automatikus sebességváltó módosítja. A középkategóriában versenyző, futurisztikus Quantron Qargo 4 EV jól leplezi, hogy a csunkingi Suitong autógyár termékére épül. A 81 kilowattórás akkumulátorával valós körülmények között nagyságrendileg 230 kilométeres hatótáv rajzolódik a térképre.
Az IVECO Daily platformjára épülő Quantron Q-Light még egy lépéssel továbbmegy, hiszen az elektromos mellett üzemanyagcellás kivitele is létezik. Ezzel a Quantron jócskán megelőzte a gazdatestet gyártó olaszokat, akik legkorábban jövőre tervezik saját hidrogénes járművük bemutatását. Ugyancsak a világ legnépesebb országába vezetnek a szálak a 370 kilométeres hatótávú Quantron Cizaris 12 EV villanybusznál. Ezzel egyelőre a kelet- és dél-európai, skandináv, valamint közel-keleti piacokra koncentrálnak. A VDV-specifikációkra való felkészítés hosszabb ideje miatt a német, osztrák, valamint svájci utakon csak 2022 második felében jelennek meg.