Hirdetés:

Megszoktuk, hogy a pótkocsigyártók is mindig kirukkolnak valami újítással. Most azonban a Schmitz Cargobull egy merőben új elképzeléssel jelent meg a piacon. Az EcoGeneration termékcsalád akár öt százalékkal is csökkentheti a tüzelőanyag-fogyasztást.

Több mint három évvel ezelőtt a Schmitz Cargobull márka 125 éves fennállását ünneplő nagyszabású jubileumi rendezvényen még csak innovatív tanulmányjárműként csodálhattuk meg a hátul lesüllyeszthető tetővonalú függönyponyvás félpótkocsit több más jövőbe mutató koncepció mellett. Meglehetősen gyorsan sorozatgyártású valósággá vált az akkor még kissé szokatlannak, habár a szerelvény aerodinamikájának számottevő javításával kétségkívül hatékonynak tűnő elképzelés.

Íme, az EcoGeneration három tagja. A hátfalajtók minden esetben állandó magasságúak, csak a felső vonalukig süllyeszthető le a tető

Tényleg gazdaságos

Bizonyára nem véletlenül csipkedte magát ennyire az elefántos gyártó a gazdaságos pótkocsigeneráció piaci bevezetésével, ugyanis Németországban idén év elejétől az új szén-dioxid-adó keretében a vállalatoknak a gázolaj, a benzin, a fűtőolaj és a földgáz felhasználásával járó szén-dioxid-kibocsátásuk minden egyes tonnája után 25 eurót kell fizetniük. Ráadásul ezt a díjat folyamatosan növelik majd, így 2026-ra elérheti a tonnánként 55-65 eurós árszintet is. Mivel az EcoGeneration felépítmények a kedvezőbb légellenállásuknak köszönhetően akár öt százalékkal is csökkenthetik a tüzelőanyag-fogyasztást, és ezáltal a szén-dioxid-kibocsátást, jelentős költségelőnyöket nyújtanak az üzemeltetőknek. A Schmitz Cargobull szakemberei pontos számadatokkal is alátámasztották ezt. Ha fele-fele arányban közlekednek kisebb légellenállású állapotban, vagyis lesüllyesztett tetővel és normál, nagy térfogatú módban az EcoFlex modellek, akkor 7700 eurót takarítanak meg egymillió kilométeren, illetve több mint 900 eurót évente. A légkörbe pedig évente 2,3 tonnával kevesebb szén-dioxid kerül.

Ez a két kép igen látványosan illusztrálja, hogy a tető hátsó részének lesüllyesztése mennyire hatékonyan mérsékli a jármű mögött keletkező légörvényeket, jelentősen javítva a szerelvény aerodinamikáját

Mesterhármas

Az EcoGeneration felépítmények háromféle változatban állnak rendelkezésre. Az EcoFix esetében, ahogyan az elnevezése is utal rá, a tető nem állítható magasságú, de a hátsó része lejtős kialakítású, elöl pedig négy méter a külső magassága. Aerodinamikus formája mellett csökkentett tömegével is hozzájárul a tüzelőanyag-fogyasztás lefaragásához. Ez a modell lapos és nehéz áruk, például acél- és papírtekercsek szállításához ideális.

Az EcoFlex változatnál a tető hátsó része igény szerint lesüllyeszthető vagy visszaemelhető, ahogyan a rakomány térfogata éppen megkívánja. Felemelt tetővel a pótkocsi elöl-hátul egyaránt négy méter magas. A ponyva pedig igazodik a felépítmény éppen beállított magasságához. Ez a jármű általános rakományokhoz és italszállításhoz optimális.

Az EcoVarios ugyanazt tudja, mint az EcoFlex, csak mega kivitelben, így nagy térfogatú szállítmányokhoz és autóipari fuvarozáshoz ajánlott. Három méter belmagasságának köszönhetően például három rácsos konténer (gitterbox) is elhelyezhető egymáson a raktérben. Értelemszerűen ennél a tető elöl és hátul is állítható magasságú, mint a már jól ismert Varios pótkocsik esetében. Ám a hátsó rész még lejjebb is süllyeszthető a kedvező légellenállású forma eléréséhez, és persze a ponyvája is igazodik ehhez.

Bevált megoldások

Az EcoFlex és az EcoVarios modellek tetőmagasságát a Varios pótkocsik már jól ismert, kézzel működtethető, hidropneumatikus szivattyújával egyszerűen és könnyen módosíthatja akár egy személy is. Az egész folyamat legfeljebb tíz percet vesz igénybe a ponyva elhúzásával és az új magassághoz igazításával együtt. Ráadásul az EcoGeneration felépítményekhez is választható a Power Curtain gyorsponyva, amely kiváltja a ponyvatartó léceket, tovább csökkentve a saját tömeget a még kisebb tüzelőanyag-fogyasztás érdekében. Továbbá ezek a felépítmények is teljesítik a jelenleg megszerezhető rakományrögzítési tanúsítványok követelményeit. Egyébként mindegyik EcoGeneration változat hátulról és oldalról is rakodható, valamint a rakományrögzítés is a megszokott módokon hajtható végre. Alapjuk a már szintén jól ismert, moduláris felépítésű és tíz év átrozsdásodás elleni garanciával kínált Modulos alváz, míg a saját tömeg minimalizálásához az X-Light alváz is rendelkezésre áll. Minden EcoGeneration modell alapfelszerelése az elefántos gyártó saját telematikai rendszere, a TrailerConnect® CTU a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. A Schmitz Cargobull új, aerodinamikus járműveinek üzemeltetői tesztelésével párhuzamosan idén január végén már elindult az értékesítésük is, sorozatgyártásuk pedig 2021 második negyedévében kezdődik. Így hamarosan az utakon is találkozhatunk ezekkel a lejtős tetejű pótkocsikkal.

Itt elmondhatod a véleményedet!