Hirdetés:

Elnyerte az új MAN TGX az igen megtisztelő 2021-es Év Tehergépkocsija díjat, miután több más rangos kitüntetést is bezsebelt februári bemutatkozása óta. Ráadásul nemcsak a szakmai zsűriket nyűgözi le sorra, hanem az ügyfeleket is.

Idén februárban, Bilbao városában mutatta be az MAN a nagyvilágnak az átfogóan megújult tehergépkocsi-családját, élén a TGX zászlóshajóval, amelyet a menetpróba kapcsán az áprilisi lapszámunkban részletesen ismertettünk. A több mint öt évig tartó megfeszített fejlesztőmunka megkoronázásaként a TGX a közelmúltban megkapta a szakma egyik legjelentősebb elismerését, a 2021-es Év Tehergépkocsija címet (ITOY – International Truck of the Year). Andreas Tostmann, az MAN Truck & Bus elnök-vezérigazgatója egy virtuális ünnepség keretében büszkén vette át a díjat Gianenrico Griffinitől, az európai szakújságírókból álló zsűri elnökétől.

Nyomós érvek

Az ítészeket meggyőzte az új generációs TGX vezetési kényelme, teljesen digitális műszerpanelje, tág tartományban állítható kormánykereke és annak logikusan használható, számos funkciót vezérlő gombjai, valamint az információs és szórakoztatórendszert működtető innovatív MAN SmartSelect forgókapcsoló. Hasonlóképpen lenyűgözte a zsűritagokat a fülke vadonatúj pihenő- és élettere is, akárcsak a típus kimagasló üzemanyag-hatékonysága. Indoklásukban kiemelték ezenkívül a TGX biztonsági újításait is a radaros oldalsó holttérfigyelőtől a sávba aktívan visszatérítő rendszeren át a közlekedési dugóban araszolást megkönnyítő funkcióig. Végül, de nem utolsósorban a hálózatba kapcsolt megoldásokat és a digitális szolgáltatások új dimenzióját megnyitó fejlesztéseket is méltatták a szakújságírók. „Az új MAN TGX jelentős előrelépést képvisel a járművezetői kényelem, a üzemanyag-hatékonyság, a hálózatba kapcsolható megoldások és az ember-gép kezelői felület tekintetében. Ez egy jövőbeli elvárások teljesítésére is felkészített tehergépkocsi, amely a ma és a holnap fuvarozási igényeinek egyaránt megfelel” – mondta Gianenrico Griffini, összegezve a zsűri döntésének indoklását.

Számos új, innovatív műszaki megoldás fokozza a hatékonyságot

További elismerések

Az új TGX már más trófeákat is begyűjtött az elmúlt hónapok során. Innovatív járművezetői munkahelyével elnyerte a 2020-as Red Dot és a 2021-es Gold German Design formatervezési díjat, az európai szaksajtó pedig igen elismerő hangvételű írásokat tett közzé a típusról. Ezenkívül a TÜV Süd egy hitelesített közúti teszt során igazolta az új generáció kiváló üzemanyag-hatékonyságát. Az autópályát és országutat is tartalmazó tesztúton kétszer hajtottak végig a szerelvényekkel, és a két kör között a félpótkocsikat, illetve a járművezetőket is cserélgették a hitelesebb összehasonlíthatóság érdekében. Az összesen 684 kilométeres tesztútvonalon az új MAN TGX 18.470 Euro VId átlagosan 8,2 százalékkal kevesebb üzemanyagot használt fel, mint elődje, a 2018-as modellévű MAN TGX 18.460 Euro VIc.

Lenyűgözött ügyfelek

A februári bemutatkozáskor az oroszlános márka szakemberei kihangsúlyozták, hogy az MAN új tehergépjármű-generációja új mércét állít fel a kényelem, a biztonság, a költséghatékonyság, a megbízhatóság, a szolgáltatások, a hálózatba kapcsolt megoldások és a digitalizáció terén, így könnyebbé, hatékonyabbá és sikeresebbé teszi az ügyfelek üzletmenetét. A fenti díjakon és a TÜV Süd teszteredményén kívül az ügyfelektől a gyártóhoz érkezett rengeteg kedvező visszajelzés is azt igazolja, hogy az új MAN tehergépkocsik a mindennapos üzemelés során is beváltják a hangzatos ígéreteket. Íme, egy kis válogatás ezekből a nyilatkozatokból: „Különösen elégedettek vagyunk az új MAN járművek belsőterével és a SmartSelect kínálta praktikus kezelhetőséggel” – mondta Johann Krieger, a Spedition Johann Krieger GmbH & Co. KG ügyvezető igazgatója. „A kedvező tüzelőanyag-fogyasztás, amely még az elődmodellénél is kisebb, egy valódi plusz” – nyilatkozta Daniel Hoppenstock, a HVL Transporte GmbH ügyvezető igazgatója, aki már hét új MAN TGX járművet üzemeltet. Heimo Staber, a Heimo Staber GesmbH ügyvezető igazgatója is elismerően nyilatkozott: „Teljes mértékben elégedettek vagyunk a járművel, messze felülmúlja a várakozásainkat. Kifejezetten kellemes meglepetést okozott a kis üzemanyag-fogyasztása, amiért rögtön rendeltünk még egy új generációs nyerges vontatót.”

Hazai tapasztalatok

Néhány hónapja már a magyarországi flottákban is megjelentek az új generációs TGX vontatók, a legelső példány a Csókási-Trans Kft. járműparkjában. A vállalkozás tulajdonosa, Csókási Zoltán több mint 35 éve foglalkozik fuvarozással, és 16 éve csak MAN tehergépkocsikat szerez be. Kifejezetten elégedett ezek megbízhatóságával, a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően időről időre javuló tüzelőanyag-fogyasztásukkal, külső-belső megjelenésükkel és a dunaharaszti márkaszerviz kiszolgálásának színvonalával. „Először is kiváló a tüzelőanyag-fogyasztása, száz kilométerenként körülbelül három literrel kevesebb a 2018-as elődjéhez képest. Továbbá nagyon praktikus, hogy a sebességváltó már a bajuszkapcsolóról vezérelhető, nagyszerű a jármű stabilitása, illetve a menettulajdonságai és kényelmes az élettere. Számos korszerű extrával felszerelhető a teljesen digitális műszerpaneltől a sávba aktívan visszatérítő rendszeren, oldalsó holttérfigyelőn, LED-es fényszórókon és az infrastruktúrához is előrelátón igazodó hajtásláncvezérlésen át a többfunkciós Vario utasülésig” – foglalta össze első tapasztalatait a TGX új generációjával Csókási Zoltán. Rajta kívül már  majd félszázandöntöttek Magyarországon az újdonság mellett. Minden jel arra utal tehát, hogy igen sikeres munkát végeztek az MAN müncheni boszorkánykonyháján.

Az első magyarországi MAN TGX vontató ünnepélyes átadása Fóton. A képen balról jobbra: Turi Szabolcs, az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. értékesítési vezetője, Csókási Zoltán, a Csókási-Trans Kft. ügyvezető igazgatója, Martin Strier, az MAN Kft. ügyvezető igazgatója és Schnell Richárd, az MAN Kft. értékesítője