Több mint félévszázados tapasztalattal rendelkezik a hűtős felépítmények és pótkocsik fejlesztésében, illetve gyártásában a Lamberet. A francia gyártó kifejezetten erre a szegmensre specializálódott, ebben viszont nem ismer lehetetlent.
Hirdetés:

Egészen 1935-ig nyúlnak vissza a Lamberet gyökerei, amely 1965 óta több mint kétszázezer járművet gyártott. Az Európában ma már öt gyárat működtető és ezer főt foglalkoztató vállalat évente hétezer járművet értékesít mintegy negyven európai, észak-amerikai, közel-keleti és ázsiai országba. A hűtős szegmensben egy és száz köbméter raktérfogat között rendkívül széles körű megoldásokat kínál. Palettáján megtalálhatók hűtőfelépítményes utánfutók, kishaszonjárművekre és nagytehergépkocsikra szerelhető hűtőfelépítmények, hűtős pótkocsik és félpótkocsik, valamint hűtős cserefelépítmények egyaránt.

Ezek közös jellemzője a kis tömeg és a kiváló hőszigetelés. A Lamberet szendvicspaneljei ugyanis fém helyett kompozitból készülő fegyverzetet kapnak, így 16 százalékkal jobb a hőszigetelési együtthatójuk, gyenge a hővezető képességük, ezáltal előnyösebbek többkamrás alkalmazásokhoz, jobban ellenállnak a sérüléseknek és nem korrodálnak. 

A Lamberet másik meghatározó fejlesztési koncepciója, hogy minden egyes hűtős alkalmazási területre külön modellt kínál. Ennek megfelelően az akár 38 tonna műszakilag megengedett legnagyobb össztömegű, akár 95 köbméter raktérfogatú és 33 vagy kétszintes kivitelben 66 raklap kapacitású SR2 félpótkocsik is számos modellel állnak rendelkezésre. A nyitóképen látható Super Beef például akasztott hús szállításához ideális, a z X-City a kéttengelyes felépítésével és nagy szögben bekormányozható hátsó tengelyével az igazán szűk városi környezet nagymestere.

 -

A Green Liner a könnyített felépítésével kisebb tüzelőanyag-fogyasztást eredményez

 -

A Heavy Duty az erősített szerkezetével jól megfelel az elosztófuvarozás nagy igénybevételének

 -

A Super Duplex a két rakodási szintű kivitel

 -

A Super City a két elektrohidraulikusan kormányzott tengelyével városi feladatokra való

 -

A Pharmasafe+ fokozott biztonságával gyógyszerszállításhoz optimális

 -

A Rail>Road vasúti szállításra is alkalmas

 

A Szabo Frigo Cargo Kft. tapasztalatai

Hűtős nemzetközi expressz áruszállítás a 2009-ben alapított Szabo Frigo Cargo Kft. fő profilja. A vállalkozás többek között élelmiszereket, gyógyszereket, hűtést igénylő ipari ragasztókat és veszélyes anyagokat, sőt, robbanóanyagokat is szállít az Európai Unión belül. Flottájában kishaszonjárművek, hűtődobozos tehergépkocsik és nyerges szerelvények egyaránt dolgoznak. „Körülbelül öt évvel ezelőtt próbaképpen beszereztünk egy Lamberet félpótkocsit, hiszen ez a gyártó a hűtős pótkocsik specialistája. Ma már 12 Lamberet SR2 HD modellt üzemeltetünk. Először is kedvező a saját tömegük, mintegy ötszáz kilogrammal könnyebbek, mint a más márkájú félpótkocsijaink. Ezenkívül a panelek fegyverzete műanyagból készül, vagyis hőhídmentes. Továbbá a sok opciós lehetőség révén jól az igényeinkre szabhatók ezek a járművek. Mindegyik pótkocsink duplaszintes és válaszfalas, és ezeknek az elemeknek a kivitelezése is kiváló, tartós. A pótkeréktartó elhelyezése pedig a legjobb a piacon, többek között ezért is szeretik a gépkocsivezetőink is a Lamberet félpótkocsikat” – mondta Szabó Zsolt, a Szabo Frigo Cargo Kft. ügyvezető igazgatója.

 -

A Szabo Frigo Cargo Kft. összesen 12 darab Lamberet SR2 HD félpótkocsit üzemeltet