Bekeményített

2018. március 06. | 08:08, Chilkó Szabolcs

Teszt: Scania XT G 450 B8X4HZ teszt

Tavaly ősszel nagy robajjal tört be az építőipari tehergépkocsik piacára a Scania vadonatúj építőipari családja, az XT. A nemzetközi menetpróba után egy G 450 8x4 billencs hazánkba látogatott, amelyet a tardosi kőbányában és környékén tesztelhettünk.

Nem titkolt célja a Scaniának, hogy amennyire jó hírnevet és sok elismerést vívott ki magának a távolsági közúti tehergépkocsik kategóriájában az új generációval, annyira előkelő pozíciót szerezzen az építőipari szegmensben is. Ezért minden eddiginél jobban az építőipari alkalmazások követelményeire szabta a terepes teherautóit, így önálló típusnévvel is megkülönböztette ezeket: XT, mint Extra Tough, azaz extra kemény. Természetesen az XT járművek is alapvetően a Scania új teherautó-generációjának moduláris részegységeiből épülnek fel, azonban számos olyan megoldást, felszerelést és opciót kaptak, amelyekkel a legkülönfélébb építőipari feladatokhoz igazíthatók. Mindehhez az építőipari felhasználásra szabott szolgáltatások társulnak. De ezeket egy korábbi cikkünkben már mind részletesen ismertettük, most lássuk a nálunk járt tesztautót!

 -

A masszív acéllökhárító 15 centiméterrel előrenyúlik a fülke orrának síkjától, így megfelelő védelmet nyújt a sérülékenyebb elemeknek

 

Új generáció terepes ruhában
Az építőipar jellegzetes narancssárga színébe öltöztetett XT billenccsel és gyári tesztpilótájával Tardos főterén találkoztunk. A közúti modellekről már ismerős új G-fülke fekete hűtőrácsot és robusztusabb, bordákkal merevített tükörházakat kapott, a fényszórókat védőrácsokkal látták el, a masszív, 15 centiméterrel előrenyúló acéllökhárítóba jól besüllyesztették a ködfényszórókat, vastag haspáncél óvja a gépészetet, a lökhárítóban a felhajtható rendszámtábla-tartó mögött negyven tonna teherbírású vonócsapszeg található, oldalt az alsó fellépők pedig rugalmas felfüggesztésűek. A szélvédő tisztítását lehajtható fellépő és a hűtőrácsban kialakított kapaszkodónyílások könnyítik meg, míg a vezetőoldalon az ajtó mögötti kilépő és a tetőre szerelt kapaszkodó segítségével biztonságosan és egyszerűen betekinthet a gépkocsivezető a puttony belsejébe. A hátsó aláfutásgátló állítható magasságú. Körös-körül minden arról árulkodik tehát, hogy az XT-t a legnehezebb terepek kihívásaira is jól felkészítették.

 -

A rendszámtábla mögötti vonócsapszeg teherbírása negyven tonna

 

Közúti kényelem
Aki ennek alapján egy robusztus, igénytelen, üsd-vágd belsőteret képzel el, az nagyot téved. Az XT típus fülkéi is pontosan ugyanazt a korszerű, igényes, kifinomult, prémiumszínvonalú berendezést kapják, mint a közúti R-, illetve S-széria fülkéi. Kellemes tapintású anyagok, precíz kidolgozás, sok krómozott díszítő-, illetve kezelőelem, sok helyen világos árnyalatok és rengeteg korszerű extrafelszerelés jellemzi. Az ülésekre azonban strapabíróbb szövetű, egyedi mintázatú, XT-logókkal díszített és narancssárga varrású kárpitok kerültek, a padlón, illetve a motorsátoron pedig vastag, könnyen tisztítható gumiszőnyegek bíztatnak arra, hogy sáros bakanccsal is bátran szálljunk be.

 -

Igényes, tágas és ergonomikus a belsőtér, amely sok praktikus tárolóhelyet kínál

A kínálatban a közepes tetőmagasságot és közepes hosszúságot képviselő normál nappali fülke egyébként bőven elegendő teret kínál az egynapos munkavégzéshez, az üléstámlák kényelmesen hátradönthetők a pihenőidőben, a belvilág pedig a 340 milliméter magas motorsátor két oldalán 1,8 méter. Az ülések mögött tágas, fedeles rekeszek sorakoznak, a jobb szélső kívülről is hozzáférhető, a motorsátorra öblös fiók került, a hátfalon pedig az XT sajátosságának számító tárolórendszerrel találkoztunk. Ennek lényege, hogy a két masszív konzolra hálós tárolók, illetve táskák erősíthetők tépőzárral, így ezeket könnyen magával viheti a személyzet, ha elhagyja a járművet. Akasztókampókból sincs hiány.

 -

A műszerfal és úgy általában a belső környezet megegyezik a közúti modellekével, ugyanolyan igényes és prémiumszínvonalú, sok-sok korszerű megoldással, illetve kezelőelemmel

 

Aszfalton is otthon érzi magát
A légrugós, fűthető, légpárnás deréktámaszokkal felszerelt ülésben helyet foglalva először közúton tettük próbára a kaviccsal 32 tonna összgördülőtömegűre rakott tesztautót, elvégre az ilyen 8x4-es billencsek sok esetben többet közlekednek aszfaltozott úton, mint terepen. Tardosról Süttőre egy szűk, tekergős, kátyúkkal tarkított kis hegyi úton mentünk át. A hajtáslánc nagyon meggyőzően dolgozott, a motor dinamikusan vitte a 32 tonnát, az Opticruise automatizált sebességváltó lágyan és gyorsan kapcsolgatott, a szabadonfutós retarder pedig akkorákat fogott, hogy a fékpedálra nem is kellett lépni. Ebben a Scaniában végre már olyan kis értékekre is beesett a fordulatszám az Opticruise váltásai után, amelyek egyébként nem jelentenek gondot a kedvező nyomatéki jellegű 13 literes motornak, bizonyára a szokásos negyven helyett csak 32 tonna gördülőtömeg miatt. Nyolcadik fokozatig már 1300–1400-as fordulatszámnál felváltott a rendszer, akár 900 és 1000 közé ejtve vissza a motorfordulatot. Az erőforrás pedig innen is szépen, simán, erőteljesen húzott. A nagyobb fokozatokat 1400–1500-ig húzatta, 1100 alá küldve a fordulatszámmérő mutatóját.

 -

A differenciálzárak állapotáról méretes ábrán tájékoztat a központi kijelző

Mindeközben a motor nem volt hangosabb, mint egy közúti G-szériában, vagyis kifejezetten halkan dolgozott, továbbá a differenciálművek búgása, illetve a 8x4-es hajtáslánc egyéb zajai is csak egészen minimálisan szűrődtek be a fülkébe. Inkább a terepes mintázatú abroncsok gördülési zaját hallottuk.
A kormányművet is kiválóan eltalálták a Scania mérnökei, hiszen a kis kanyargós úton is nagyon pontosan és könnyedén lehetett irányítani a nagy billencset. A jármű elöl-hátul masszív laprugókat kapott, ennek ellenére nem rázott a rugózása, a rossz minőségű úton sem kellemetlenkedett az XT. Magának a fülkének sem bizonyult keménynek a felfüggesztése, mégsem himbálózott, ringatózott különösebben, azaz itt is jó kompromisszumot alkottak a tervezők. Minden adott tehát ahhoz, hogy az ember hatékonyan, biztonságosan és kényelmesen dolgozzon alsórendű utakon is, viszonylag nagy átlagsebességet, tehát jó termelékenységet elérve.

 -

Praktikus, hogy forgókapcsolóval működtethetők a differenciálzárak, így nem lehet eltéveszteni a helyes kapcsolási sorrendet

Majd a 10-es és az 1-es főúton Tatáig nagyobb tempónál is megízlelhettük az XT-t. A megengedett hetven kilométer/óra sebességnél 12. fokozatban éppen ezres percenkénti fordulatszámon, vagyis szinte hangtalanul és igen takarékosan dolgozott a motor. Szélzajt szinte nem is hallottunk, csak a gumik surrogtak, miközben a billencs nagyon stabilan futott és pontosan tartotta az irányt, akár egy közúti G-szériás modell. Nem is kellett korrigálni a kormánykerékkel. Egyáltalán nem volt megterhelő a vezetése, nem érződött élesen, hogy egy terepes billencsben ülünk, nem pedig egy 6x2-es áruterítő teherautóban.

 -

Az XT ülései strapabíróbb, de így is igényes megjelenésű szövetkárpitot kapnak

Sőt, építőipari modell létére a domborzathoz előrelátón igazodó hajtásláncvezérlés (Scania Active Prediction) Eco-roll szabadon gurítással, sávelhagyásra figyelmeztetés, Scania Járművezető-támogatás és a márkánál újdonságnak számító éberségfigyelő is működött a járműben.

Bányaálló
Mindezek után célba vettük a tardosi kőbányát. A göröngyös erdei úton akár 30–40 kilométer/óra sebességgel is kényelmesen roboghattunk, a billencs zokszó nélkül tűrte, és nyugodtan használhattuk a sebességváltó gazdaságos Eco üzemmódját.
Majd a bánya bevezetőútján, illetve sáros felső területén a fotózás során manőverezve az Opticruise váltó több praktikus funkciójának is nagy hasznát vettük. Például tolatás közben a bajuszkarral már előválasztható az előremenet, így amint megáll a jármű, máris kapcsolja a megfelelő fokozatot, és már indul is előre. Ezáltal nagyon gyorsan lehet irányt váltani, ami szintén hozzájárul a termelékenység fokozásához a sok rakodással, manőverezéssel járó munkák esetén. Ha pedig hosszabban benyomva tartjuk a bajuszkart, akkor aktiválódik a manőverező üzemmód. Ilyenkor a gázpedál útjához szűkebb fordulatszám-tartomány tartozik, vagyis finomabban lehet a gázt adagolni. Sőt, hintáztatás funkció is rendelkezésre áll, szerencsére erre még a laza sárban sem volt szükségünk.

 -

Az oldalsó kilépő és a tetőkapaszkodó egyszerűvé teszi a betekintést a puttonyba

A bánya krátere felé tartva Off-road üzemmódba kapcsoltuk a váltót a bajuszkarral. Így a kipörgésgátló a kerekek nagyobb mértékű kipörgését engedélyezi, még gyorsabbak a fokozatváltások, a motor pedig 1400–1900-as fordulatszámon dolgozik.
Első „akadályunk” a fejtési területre levezető meredek, sáros földút volt. Az aljához érkezve a 25 fokos első terepszögnek köszönhetően nem fogott talajt az XT, persze a masszív acéllökhárító azt is elviselte volna. Arra tervezték, hogy sziklához ütődve is megóvja a tehergépkocsit. Lent a bányában a korábbi napok esőzése miatt átlagos mértékű sár fogadott, de a differenciálzárakat nem kellett bekapcsolni, a kanyarokban pedig nem tolta az orrát a jármű. Gyorsan és pontosan tudtunk lavírozni a kőhalmok és sziklatömbök között, valamint a mélyebb, nagyobb pocsolyákba is bátran belehajthattunk. A 450 lóerős motor ereje itt, a terepen is minden helyzetben bőven elegendőnek bizonyult. A göröngyös, itt-ott köves talajon persze már érződött, hogy laprugós autón ülünk, de nem rázott vészesen.

 -

A soros, hathengeres, 13 literes motor fix geometriájú turbófeltöltővel és kipufogógáz-visszavezetés nélkül teljesíti a mai környezetvédelmi normát

Végül a kráterből felfelé menet még vizsgáztattuk egy kicsit a hajtásláncot. Az alsó kúszófokozatban kis gázadással, 800-as percenkénti fordulatszámon, kevesebb mint négy kilométer/óra sebességgel is szépen, egyenletesen mászott felfelé a jármű. Ha pedig leléptünk a gázpedálról, akkor 500-as fordulatszámon, két kilométer/óra lassan, de biztosan kapaszkodott felfelé. Az emelkedőn álló helyzetből elinduláskor is szépen viselkedett a hajtáslánc, egyetlen millimétert sem gurult hátra a jármű és lágyan lódult meg. A differenciálzárakat azonban még az emelkedőre ráfordulva, sáros terepen sem kellett kapcsolni.
Összességében tehát a sáros kőbányában messze sem tudtuk kihasználni az XT (terepjáró) képességeit. Érződött, hogy masszív, strapabíró, magabiztos, ám a gépkocsivezető felé kíméletes, lágy és kényelmes, míg az üzemeltető számára hatékony, termelékeny jármű. Nem hagy kétséget afelől, hogy a Scania az XT-vel valóban bekeményített az építőipari szegmensben.

A Scania XT G 450 B8X4HZ tesztjármű részletes adatai itt találhatóak. 

 -

Toronyóra lánccal – az XT aszfaltozott úton is kiváló munkatárs, amely a legkorszerűbb színvonalat képviseli

Figyelmedbe ajánljuk

Címkék

Hozzászólások

Szavazás