Hirdetés:

Több mint 12 millió embert kiszolgáló piacon jártunk, izgalmas felépítményeket láttunk. A húsok és sajtok tengerében, a soha nem látott zöldségek, gyümölcsök okozta döbbenet mellett is megakadt a szemünk a Renault kishaszonjárművek leleményes megoldásain.

Gyerekméretű télikabát az ECP hűtőfelépítménye az Express rakterében vagy éppen a Lamberet márkájú bélés a Kangoo puttonyában. Természetesen a villanymotoros változat esetében a hűtőberendezés is elektromos működtetésű, amely akár külső forrásból is táplálható

Talán még a teherautók felépítményeinél is érdekesebbek a kishaszonjárművek át- és beépítései! Ugyanis kis túlzással a nagyoknál „semmi sem számít”, szinte nincs határ. Gondoljunk bele, több méternyi keménykötésű acélprofil sík felülete és gyárilag előkészített masszív furatok várják a csodásabbnál csodásabb feladatokat ellátó építményeket. Ezzel szemben a szigorú méret- és tömeghatárok a kicsik kategóriájában nem engednek túl nagy játszóteret. Komoly fejtörést jelent a tervezőknek, hogy a kisebb vagy nagyobb feladatokat ellátó munkaeszközök elboldoguljanak a legszűkebb városokban is. Végül az emberi kreativitás győz, a korlátos beépítési méretek ötletes megoldásokat szülnek.

A lehető legnagyobb kis hűtőtáskára vágyók számára remek megoldás a Kangoo fülke-padlóvázas kivitelére szabott Lamberet vagy Lecapitaine hűtődoboz. Nagyjából kétszer akkora a befogadóképessége, mint a gyári karosszéria utólag szigetelt változatának!

Nem kevés ilyenre bukkantunk a Renault egyik francia kereskedésében, amely sok szempontból különleges. Míg javítani bárhol megjavítják a Renault modelleket, addig a Renault Pro+ minősítésű helyszínek átfogó tanácsadással, egyedi felépítményekkel segítik a felhasználókat. A 600 ilyen központot felölelő nemzetközi hálózat zászlóshajója a Centre National Renault Pro+, amely a világ egyik legnagyobb piacán belül található – a Renault az egyetlen márka, amelynek saját szervize van itt. Évi 27 ezer rendelést intéznek, az átalakítást igénylő járművek kilencven százaléka rajtuk keresztül is történik. Kiváló a helyszín, hiszen itt aztán szó szerint az ügyfelek közelében lehetnek!

Marché International de Rungis

A rungisi nemzetközi piac a világ egyik legnagyobb nagybani élelmiszerpiaca, amely több mint fél évszázada költözött ki ide a francia főváros szívéből. A második autópályás körgyűrű és az Orly repülőtér tőszomszédságában, Párizs szívétől csupán egy tucatnyi kilométerre, több mint 230 hektáron terül el. A La Défense után a régió második legfontosabb üzleti központja – 12 milliárd euró az éves forgalma! Biztosítók, bankfiókok, posta, fodrász, cipész, ruhatisztító, zárjavító, elemzőlabor, orvosi központ és gyógyszertár is szolgálják az itt dolgozókat. Saját szemétégetővel, újrahasznosítóval és komposztálóval rendelkezik. A belső töltőállomáson nemcsak benzint vagy gázolajat tankolhatnak a járművek, hanem sűrített földgázt, elektromos áramot, sőt akár hidrogént is. A város a városban kifejezés nem szemlélteti eléggé a nagyságát! Rungis lakosságának több mint kétszerese dolgozik a piacon, és ők bizony mind korán kelnek. A tenger gyümölcseit árusító pavilonok hajnali kettőkor nyitnak, háromtól vehetjük az egyéb húsokat. Négytől vágott és cserepes virágot is melléjük csaphatunk, öttől a tejtermékeket rakodhatjuk be. Fél hattól pedig a zöldségek és gyümölcsök között válogathatunk már, miközben a halasok hatkor már be is zárnak. Magánszemélyeket itt nem fogadnak, viszont a professzionális vásárlót árufajtánként egy vagy több csarnoknyi termék várja. A forgalom 20 százaléka éttermeknek, a többi üzletekbe megy. Azonban a szakácsnak vagy beszerzőnek elég csak egyszer ellátogatnia ide, ugyanis brókerek is dolgoznak itt. Ha megbizonyosodtak a kiválasztott ügynök szakértelméről, utána rábízhatják magukat, a megbeszélt termékeket a lehető legjobb minőségben és áron mindig összevásárolja nekik a közvetítő. Valós partneri kapcsolatok alakulnak ki, amelynek alapja a bizalom, bizonyítéka a folyamatosan egyenletes minőség. Ha valaki drága vagy nem megfelelő minőségű árut ad tovább, akkor elpártolnak tőle gyorsan a vevői. Bár akadnak olcsó tömegtermékek is, a portékák többségét sokkal inkább a jó minőség jellemzi.

Mercedes-Benz Arocs: Felemás testvérek
Technika

Mercedes-Benz Arocs: Felemás testvérek

Ezer tonnát kell megmozdítani, esetleg olajfinomítót oltani vagy villámgyorsan járhatóvá varázsolni egy lápvidéket? Természetesen nem egy járművel, de mindháromra pompás választás a Mercedes-Benz Arocs. Jöjjenek a különleges csillagrombolók!

Toyota Hilux Champ: A célszerűség bajnoka
Pihenőidő

Toyota Hilux Champ: A célszerűség bajnoka

Követve a globális járműipari trendeket napjainkra a pickupok platós, terepjárásra alkalmas luxusautókká váltak. Ám nem minden piacon, illetve nem mindenki igényli ezt a kifinomultságot és korszerűséget. Ezért született meg a Toyota Hilux Champ.

Renault Trucks Oxygen: Tiszta a levegő!
Zöld jövő

Renault Trucks Oxygen: Tiszta a levegő!

Így sóhajthattak fel a Renault Trucks mérnökei, midőn első alkalommal titokban kigördültek a szerelem városának flaszterére, hogy az érzékeinket serkentő, szokatlan oxigénmolekulával dúsítsák Párizs belső égésű őskövületekkel szennyezett utcaképét.

Volksbus járóképes alváz filmforgatáshoz
Pihenőidő

Volksbus járóképes alváz filmforgatáshoz

Brazíliában nem csupán a labdarúgás, a strand, a szamba, a csinos far, a farmotoros és kis népautók, hanem a Volkswagen Truck & Bus Indústria e Comércio de Veículos Ltda. haszonjárművei, valamint a végtelen hosszúságú televíziós sorozatok is népszerűek.

6x6 Hiload tűzoltójármű: Lehűti a kedélyeket
Technika

6×6 Hiload tűzoltójármű: Lehűti a kedélyeket

Japán donorból szuper mobilis és modern tűzoltófelépítménnyel rendelkező járművet gyártott a brit Prospeed Motorsport cseh partnereivel. Nemcsak az elektromos autók tüzeire, hanem a szűk parkolóházakban fellobbanó hagyományos lángokra is felkészültek!

BYD ETM6: Kulturális különbségek
Teszt

BYD ETM6: Kulturális különbségek

Remek részletmegoldások állnak szemben fejvakarásra késztető tulajdonságokkal. Úgy tűnik, hogy ami átemelhető volt a személyautókból, az remekül működik, ám a haszonjárműves erények tekintetében még lenne hová fejlődni.

Itt elmondhatod a véleményedet!