Tavaly szerzett be negyven új Renault Trucks T 460 Sleeper Cab nyerges vontatót a zalaegerszegi Camion-Group 2000 Bt., amelyekkel maximálisan elégedettek voltak, akárcsak a Renault Trucks szolgáltatásaival. Most mégis az összest lecserélték újakra.
Hirdetés:

Jámbor András, a cég tulajdonosa 1989-ben indította útjára közúti fuvarozással foglalkozó egyéni vállalkozását, és azóta mindvégig a jogszabályok betartása mellett a szakmai igényességre, alaposságra és a lehető legmagasabb színvonal megkövetelésére helyezi a hangsúlyt, úgy a munkatársai, mint a beszállítói felől. Ezt tartja cége stabilitása és elismertsége kulcsának. A vállalkozás jelenleg negyven nyerges szerelvényt üzemeltet, amelyek főként magyar-olasz viszonylatban gabonát, acéltekercseket és papírtekercseket szállítanak. Fontos szempont tehát a kis saját tömeg és a nagy teljesítmény.
„Először 2005-ben szereztünk be Renault vontatókat, mégpedig ötven egyforma Premiumot, többek között a kedvező saját tömegük miatt. Ezeket 2009-ben az akkori gazdasági körülmények miatt használt járművekre cseréltük le, amelyek történetesen más márkát képviseltek. Ám 2011-ben már ismét új vontatókat vásárolhattunk, így visszatértünk a Renault-hoz. Nem bántuk meg, ugyanis gazdaságosan üzemeltek, nem töltöttek több időt a szervizben, mint más gépkocsik, és a Renault Trucks magyarországi csapatától nagyon ügyfélközpontú, minden igényünkre rugalmasan reagáló kiszolgálást kaptunk az értékesítést követően is. Ezért 2015-ben is kitartottunk a francia gyártó mellett, de már a T 460 Sleeper Cab modellt választottuk, amelyből negyvenet állítottunk munkába” – kezdte Jámbor András.
„Általában három-négyévente egyben szoktuk megújítani a vontatóflottánkat, ám most kivételt tettünk, és jelentősen előrehoztuk a cserét. Ennek oka, hogy idén júniusban gyártásba került a T típus átfogóan korszerűsített generációja, amely számos előnyt kínál. Egyrészt jelentősen csökkentették a tömegét, amely lehetővé tette, hogy a hasznos teherbírás mérséklése nélkül választhassuk a legfrissebb, közös nyomócsöves, Euro 6c minősítésű, 13 literes motor 520 lóerős változatát a 11 literes 460-as helyett. Ezzel egy olaszországi fuvar során körülbelül húsz perc menetidőt nyerünk, ami havonta akár 700–800 kilométerrel nagyobb futást eredményez. Sőt, az erősített dekompressziós motorfék révén a retardert is elhagyhattuk, így összesen 220 kilogramm az új vontatóink tömegelőnye, ami például a gabonaszállításnál számottevő különbséget jelent. Továbbá megjelent a GPS-adatok alapján a domborzathoz előrelátóan alkalmazkodó hajtásláncvezérlés, az Optivision, amelytől az előzetes tesztjeink alapján a tüzelőanyag-fogyasztás további csökkenését reméljük. Ezzel összhangban minden gépkocsivezetőnk elvégzi a Volvo Hungária Kft. járművezető-továbbképzését, cégünknél pedig az eddigi, tüzelőanyag-fogyasztás szerinti premizáló rendszer helyett bevezetjük az Optifleet kiértékelésén alapulót. Mindemellett az új vontatóinkra három év teljes körű garancia vonatkozik, míg a javítási és karbantartási szerződés Európa-szerte bármilyen probléma megoldását fedezi, minimalizálva a kockázatainkat. Az új Renault Trucks T 520-asok tehát még termelékenyebb, gazdaságosabb és kiszámíthatóbb üzemeléssel kecsegtetnek, fokozva versenyképességünket a piacon” – foglalta össze Jámbor András.