Cserefelépítmény-fellegvár

2018. március 10. | 08:08, Chilkó Szabolcs

Háttér: Krone gyárlátogatás, Herzlake

Tavaly lehetőségünk nyílt meglátogatni a Krone herzlakei gyárát, ahol különböző dobozos és ponyvás cserefelépítmények, dobozos félpótkocsik, fix felépítmények, valamint csomagkézbesítő kishaszonjárművekre szerelhető felépítmények készülnek.

Viszonylag fiatal a németországi Herzlake városában működő gyár, ugyanis 1990-ben nyitotta meg Bernhard Brüggen. A Brüggen haszonjárműipari vállalat 1994 óta folytat szoros szakmai együttműködést a Krone haszonjárműipari részlegével, 2015 végétől pedig már a Krone Commercial Vehicle Group tagja. Ma már 356 ezer négyzetméteren terül el az üzem, ebből 49 ezer négyzetméter beépített terület. A gyár több mint 1350 dolgozója pedig évente 13 ezer járművet, illetve felépítményt állít elő.

 -

Jól megfér egymás mellett a robotizált és a kézi hegesztés

 

Szinte minden igényt kielégítenek
A rugalmas, kissorozatú gyártásnak köszönhetően a termékpaletta és az opciós lista igencsak széles körű. Az ügyfelek a különböző hosszúságú és magasságú felépítményekhez kérhetnek például teleszkópos támasztólábakat, dupla rakszintet, rolóajtót, rolóponyvás tetőt, oldalfalakat a függönyponyvához, a csomagszállítók által kedvelt lehajtható asztalokat, valamint többféle belső rakományrögzítő rendszert, beleértve a ruhaszállításhoz használt kulcslyukfuratos oldalfalakat is. A dobozos felépítmények oldalfalai pedig masszív, harmonikás alakban hajtott acéllemezből, valamint acél vagy alumíniumkazettás szegmensekből álló, sima felületet biztosító változatban is választhatók.
Ráadásul a herzlakei üzemben nemcsak komplett termékek készülnek, hanem különböző részegységek is más üzemek számára, például hátfalajtók, homlokfalak, oldalfalak, valamint közép- és sarokrakoncák, többek között a Krone werltei gyárának.

 -

Sok-sok kézi munkával állítják össze a cserefelépítmények vázát

 

Egyre több az automatizált folyamat
Mindebből jól látható, hogy Herzlakében korántsem csak összeszerelés, hanem valódi gyártás is folyik, darabolással, hajlítással, hegesztéssel és korszerű felületkezeléssel. A beérkező alapanyagok, például acéltekercsek először a lakatosrészlegre kerülnek, ahol sok kézi munkával, többek között hegesztéssel, összeállítják a felépítmények vázát. Bizonyos munkafolyamatok azonban már automatizáltak, így sok vágást, hajlítást és perforálást gépek végeznek, illetve egyre több hegesztőrobot dolgozik az üzemben. Ezenkívül szegecselést, ragasztást és zsugorkötést is alkalmaznak az alkatrészek egymáshoz erősítéséhez. A ragasztás is automatizált, a robot milliméter pontossággal vezeti végig az alkatrészeket a ragasztófejen. Jelenleg is éppen bővítik a herzlakei gyárat egy teljesen automatizált gyártóközponttal, ahol hamarosan már a hátfalajtók is teljesen automatikusan készülnek majd.

 -

Egyre több műveletet automatizálnak a herzlakei gyárban

 

Esztétikus és tartós felületek
Miután összeálltak a felépítmények, áthaladnak egy sörétbefúvásos revétlenítő berendezésen, ahol alaposan megtisztítják a fémfelületeket, majd következik a katódos merítőfürdős felületkezelés (KTL), illetve ezt követően a porszórásos festés. A kétezer liter folyadékot tartalmazó kádakban a komplett csereszekrények is teljesen megmeríthetők. Ez az eljárás az esztétikus, választható színű és magasfényű megjelenésen túl kőfelverődésekkel szembeni kiváló ellenállást és rendkívül jó korrózióvédelmet nyújt. Végül befejezik az összeszerelést a padlók, valamint a különböző tartozékok, például a már említett lehajtható asztalkák beépítésével. A két összeszerelő sor közül az egyiken a dobozos, a másikon a ponyvás cserefelépítmények készülnek.

 -

A KTL-es felületkezelést követő porszórásos festés egyik előnye, hogy az ügyfelek tetszőleges színben kérhetik a felépítményeiket

 

A gyártás mellett a Brüggen garanciális javítást, átépítést és javítást is végez, méghozzá a DIN EN ISO 9001 és a DIN EN ISO 50001 szabványoknak megfelelő tevékenységek keretében. Sőt, 2017 óta itt működik a Krone pótalkatrészközpontja is. A több mint száz főt foglalkoztató raktár a tervezett szervizműhellyel együtt közel tízezer négyzetméteres.
Mindezek után könnyen érthető, hogy a Krone miért számít vezető szereplőnek a hatékony és masszív cserefelépítményes rendszerek piacán. A Box Carrier alváz rendkívül strapabíró, rugalmas és funkcionális, így gyakori felépítménycserék esetén is gördülékeny munkavégzést biztosít. A hagyományos és a csúcsszínvonalú technológiák pedig kiválóan kiegészítik egymást ebben a viszonylag kissorozatú, ám annál rugalmasabb gyártással jellemezhető, folyamatosan fejlődő és növekvő üzemben.

Csomagkézbesítésre szabva
Napjainkban egyre nagyobb szerepet kapnak a csomagkézbesítő, illetve futárszolgáltatások. A Krone ehhez kifejlesztett felépítményeket is kínál fülke-alvázas kishaszonjárművekre. Ezek az áramvonalas tetőkialakítású dobozok számos praktikus megoldást vonultatnak fel a raktérben, mint például beépített fix polcsorokat csúszásgátló bevonattal vagy mozgásérzékelős, LED-es belső világítást. Továbbá tolatássegítő kamera szerelhető a hátfalajtók fölé, az oldalsó tolóajtó pedig a becsukódást követően automatikusan bezáródik. Ezek a felépítmények is a herzlakei gyárban készülnek.

Figyelmedbe ajánljuk

Címkék

Hozzászólások

Szavazás