Valóságközeli jövő

2017. december 03. | 08:08, Bondor Tibor

Bemutató: Toyota Sora tanulmánybusz

Továbbfejlesztette üzemanyagcellás autóbuszát a Toyota. A tanulmányként a Tokiói Autószalonon debütált jármű sorozatgyártású változatát már jövőre bemutatja a japán gyártó.

Te kitöltötted már a kérdőívünket?
Garantált ajándék vár az első 500 kishaszonjárműves felhasználóra!

 

Immár nevet is kapott a Toyota üzemanyagcellás autóbusza, amelynek fontos szerepet szán a gyártó. A Sora városi buszt egyelőre tanulmányként említi a Toyota, ám már 2018-ra ígéri a sorozatgyártású változatát. Sőt, a tervek szerint a 2020-as tokiói olimpia idején már száz Sora járja majd a japán főváros utcáit. A jelszavak a környezetvédelem és a kényelem. Ennek jegyében kapta a Mirai személyautóból ismert üzemanyagcellás rendszert a Sora, amely ennek köszönhetően sem szén-dioxidot, sem kormot nem bocsát ki menet közben. Ugyanakkor a korábbinál nagyobb, immár kilenc kilowattos áramellátó rendszere jóvoltából külső áramforrásként is használható a busz, például vészhelyzetben, természeti katasztrófa idején. Hiába, a japán származás ebben is megmutatkozik, hiszen arrafelé viszonylag gyakoriak a természeti katasztrófák.

 -

Módosított megjelenésével még inkább kitűnik hagyományos társai közül a Toyota üzemanyagcellás Sora autóbusza

Az üzemanyagcella nyújtotta előnyök kiaknázása mellett szintén fontos szempontként jelentkezett, hogy a környezetkímélő technológia kompromisszummentesen használható legyen, azaz ne menjen a kényelem rovására. Ennek érdekében a busz belső kialakítása és műszaki megoldásai során is praktikus, felhasználóbarát megoldásokat alkalmaztak. Ilyenek második ajtóval szembeni peronon a fel-lehajtható ülőlapú ülések, amelyek használaton kívül a busz oldalfalához simulva adnak helyet az álló utasoknak, vagy a kerekes székkel, babakocsival utazóknak.

 -

A Toyota Sora utasterének kialakításánál is messzemenően figyelembe vették a mozgáskorlátozottak igényeit

Az utastéri kamerákat talán már a budapesti autóbuszokon is megszokhattuk, a Sora összesen nyolc nagyfelbontású kamerája viszont nemcsak a belső, hanem a jármű körüli teret is figyeli. Az ott tartózkodó gyalogosokra, kerékpárosokra pedig akár hangjelzéssel is felhívja a vezető figyelmét.
Még arra is külön rendszer figyel, hogy a busz ne induljon el túl gyorsan a megállóból, vagy a szabadra váltó közlekedési lámpától, ezzel is mérsékelve az utasok terhelését, az állva utazók dülöngélését. Hiszen a teljesen fokozatmentes hajtásrendszer jóvoltából csak az indulás – és persze a lassítás – okozhat nekik kényelmetlenséget, hiszen sebességváltó híján a fokozatváltások sem törik meg a gyorsulást.

 -

Helytakarékosak a felhajtható utasülések

A kényelem érdekében a lassítás sem egészen a vezetőn múlik, ugyanis ebbe is besegít egy ügyes asszisztens. Az útfelület jelzései alapján tájékozódó rendszer buszmegállóhoz közelítve automatikusan – és pontosan a kellő hatékonysággal és óvatossággal – lassítja, illetve kormányozza a járművet. Ily módon a padkától három–hat centiméterre, és a buszmegálló kezdetétől plusz/mínusz tíz centiméterre áll meg a Sora, ezzel is elsősorban a mozgáskorlátozottak felszállását megkönnyítve.
Mindemellett az ITS Connect nevű rendszer ugyancsak a közösségi közlekedést választók haladását segíti, a többi járművel és a forgalomirányító rendszerekkel kommunikálva. Ennek jóvoltából például várakozás nélkül haladhatnak át a kereszteződéshez közeledő buszok, mert azok számára ad szabad jelzést a rendszer.
A Sora tanulmánybuszt a Tokiói Autószalon rendezvényterületén is kiállította a Toyota. A tengerparti helyszín egybevág a Sora koncepciójával, amelyet nevében hordoz a busz. A Sora kifejezés ugyanis a víz földi körforgására utal: Sky-Ocean-River-Air, azaz Ég-Óceán-Folyó-Levegő.

 -

Elöl és hátul egyaránt LED-es világítást kap a Toyota Sora

Figyelmedbe ajánljuk

Címkék

Hozzászólások

Szavazás