Hármas egység

2016. szeptember 21. | 15:49, Rolling Tons

Bemutató: Volvo Trucks hatékonyságnövelő újítások

Lehet-e úgy tüzelőanyag-takarékosabb egy teherautó, hogy közben még jobb is vezetni, mint iszákosabb elődjét? A Volvónál úgy gondolják, hogy igen, a járművek számos újításának kombinációja pont így működik.

Mintha szégyellnivaló lenne, úgy eldugták a Volvo sajtóanyagában, hogy náluk is leáldozott a hengerenkénti adagolóelemes befecskendezésnek, immáron minden motorjukban, így a D13-asban is közös nyomócsöves rendszer szállítja a tüzelőanyagot az égéstérhez. Miközben elvégezték ezt a szinte kötelező fejlesztést, azaz a 11 literes motorok befecskendezőrendszerének adaptálását a nagyobb testvérhez, ami nemcsak az Euro 6c norma betartását teszi lehetővé, hanem a hatásfokon is javít, sok mást is módosítottak. A 13 literes motor például húsz kilogrammal könnyebb, ami jelentős eredmény. Új dugattyúkkal és axiális főtengelytömítéssel érték el, hogy kisebb legyen a belső súrlódás. A 420 és 460 lóerős változatnál 17-ről 18-ra növelték a sűrítési arányt, az 500 és 540 lóerős változat pedig új turbófeltöltőt kapott. A 11 literes motorok mindegyikét és a D13-as 420 lóerős változatát továbbfejlesztett SCR-katalizátorral szerelik.

 -

Az új lökhárító-légterelő a jármű alja helyett az oldala felé tereli a levegőt, ezzel csökkentve a légellenállást

 

Simábban áramlik
A légellenállás csökkentése egyáltalán nem elhanyagolható tényező a fejlesztések során. Azt a Volvónál sem tehetik meg, hogy a hatalmas homlokfelületet gyűszűnyire kicsinyítsék, inkább a részleteket vették nagyító alá. Az optimalizált lökhárító-légterelő aljára helyezett rugalmas elem a teherautó alja alól, ahol nagy a légellenállás, inkább a sokkal simább oldalfalak felé tereli a levegőt. Mindeközben arra is kellett figyelni, hogy sem a szabad hasmagasság, sem az első rámpaszög ne csökkenjen. Hasonló, rugalmas anyagból készült az a javított hatásfokú légterelő is, amely a vontató és a pótkocsi között irányítja a levegőt a megfelelő módon. A kerékjárati ívek adott gumimérethez optimalizált burkolatával pedig kisebb a szivárgási veszteség és a turbulencia. A sárvédőgumikkal is foglalkoztak, méretük immár az abroncs szélességéhez alkalmazkodik, ezért hatékonyságuk nem csökkent, de a légellenállásuk igen.

I, mint intelligens
Az I-Shift váltócsalád újdonságai már korábban megjelentek, ezeket magazinunkban részletesen bemutattuk, de a Volvo sosem felejti el hangsúlyozni, hogy ezek alapvető részei a hajtásláncnak, és a megfelelő változat nagyban hozzájárul a kis tüzelőanyag-fogyasztáshoz. Az alapverzió mellett elérhető a kettős tengelykapcsolós I-Shift Dual Clutch, valamint a kúszófokozattal ellátott I-Shift Crawler Gears is. A sok fejlesztés eredménye tehát összeadódik, ami a tüzelőanyag-fogyasztás csökkenését hozza. Ennek pontos értékét nehéz előre megjósolni, olyan sok a váltózó, de a Volvónál úgy kalkuláltak, hogy egy távolsági fuvarozást végző FH esetében akár három százalék, nehéz teherszállítási feladatok, például rönkszállítás esetében pedig még ennél is nagyobb megtakarítás érhető el.

 -

A kerékjárati ívek új, az adott kerék átmérőjéhez igazodó terelőelemeket kaptak az abroncsok és a sárvédők közötti légáramlás javítása érdekében, ahogy a sárvédőgumik légellenállása is csökkent részben a kerékmérethez igazításnak köszönhetően

Figyelmedbe ajánljuk

Címkék

Hozzászólások

Szavazás